ERKEL TIBOR (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát, ami rendkívül megnyugtató, de hogy ki védi meg az említett vizsgálati szakértőket, tényleg komoly kérdésnek szántam, annak ellenére, hogy a válasza nyilvánvaló volt.
Gyerekkoromban arra tanítottak, hogy ha átmegyek az úttesten, először balra nézzek, mert az első veszély onnan érkezhet. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ez magától értetődik akkor is, ha az ember a médiasztrádán vág keresztül, és azt tapasztaltam az előző tizenegynéhány évben, hogy ha balra tekintek, ott Aczél úr emberei állnak, számomra pedig első helyen Agárdi Péter, aki még mindig annak a kuratóriumnak az elnöke, amelyből - de legalábbis az elnöki posztról - véleményem szerint már el kellett volna távoznia.
Teljes joggal tételezem föl tehát, hogy miután ő a korábbi posztját, a rádió alelnöki posztját most már a tulajdonosi tiszt elnöki posztjával válthatta föl (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az MSZP jóvoltából, meg kell nézni, hogy mit óhajt csinálni ezen a poszton a jövőben is.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés