KISS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. A pénzügyminiszter úr azt mondta, hogy jobb lett volna, ha korábban teszünk erre vonatkozó javaslatot, hogy a bérek inflációkövetőek legyenek, legyen benne egy teljesítményelem, valamint egy szakmai pótlék. Ezt hívják háromelemű bérrendszernek, amiről én személyesen állapodtam meg a Horn-kormány munkaügyi minisztereként a szakszervezetekkel a tavalyi év tavaszán, és erről kormányhatározat szól, mely bevezetésének egy akadálya van: önök úgy döntöttek, hogy egy ilyen rendszer - amelyik mindenki számára utolérési pályát biztosítana, inflációkövető, és reálbér-emelkedést garantál - helyébe egy úgynevezett fókuszált bérrendszer lép. Személyes érintettség tárgyában ennyit kívántam szólni, ugyanakkor megerősítem, hogy sok konkrét tapasztalatunk és bejelentésünk van arra nézve, hogy a nettó bér februárban a decemberihez képest sok esetben csökkent.

Szívesen átnyújtom azt a névsort, amit Takács Imre képviselő úr kapott meg a napokban. (Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Ez nem személyes érintettség!) Közülük hadd említsem csak Karsai Jánosné példáját Ebesről, aki 20 050 forintot kapott a decemberi 21 192 forint helyett.

Köszönöm szépen, a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu