LÁYER JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Magyarországon ma a legnagyobb civil szerveződés a körülbelül 3500 tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetség. Ez a szám valójában sokkal több embert érint, hiszen a családtagokat, barátokat, ismerősöket is számítva meghaladhatja a 1,5 milliót. Ennek a tábornak az úgynevezett érdekvédelmét a Mohosz 70 fős országos választmánya, az általuk megválasztott elnökség, illetve főállású apparátus látja el.

1993-tól kezdve a Mohosz akkori megyei intéző bizottságai és az országos szintű vezető testületek, nem az egyesületi törvénynek megfelelően, hanem a szövetkezeti törvény előírásait alkalmazva, létrehozták a horgászegyesületek megyei szövetségeit, majd ezek a szövetségek újra megalakították a Mohoszt, amely az addig közel ezer egyesület szövetségéből 27 tagszervezet szövetségévé vált. Ilyen módon az egyszerű közhorgász gyakorlatilag ki lett zárva minden érdekképviseletből, hiszen a döntéshozó szerv, a Mohosz országos választmánya fényévnyi távolságra került tőle.

Az átalakulást, illetve annak törvényszerűségét a Legfőbb Ügyészség sem ismerte el, hiszen törvényességi óvással élt ellene. De a Mohosz országos választmánya 1993-tól törvénytelenül működik, s jelenlegi formájában nem akar a Magyar Köztársaság jogrendje, törvényei és szellemisége szerint működni. Ezt az alábbi tények támasztják alá:

1. A Legfőbb Ügyészség 1993 óta folyamatosan óvásokkal él a szervezet működése ellen; azóta gyakorlatilag minden, az országos választmány által hozott határozat ellen törvényességi óvással élt.

2. Tudomásom szerint az APEH és az ORFK jelenleg vizsgálatot folytat a Mohosz ügyében.

3. A Mohosz országos választmánya folyamatosan megsérti a hatályos pénzügyi és számviteli törvényeket.

4. A feltehetően több százmilliós, esetleg milliárdos horgászvagyonról - például székházak, halastavak, horgásztanyák - a mai napig nem készült hiteles vagyonnyilvántartás.

5. A Mohosz által működtetett gazdasági társaságok vagy igen nagy veszteséggel működnek, vagy csődbe mentek. Példa erre a Hokév Rt., amelynek vesztesége körülbelül 300 millió forint. A törvénytelen működést jelzi egyébként az is, hogy a július 24-én megválasztott elnök, dr. Lovászy Csaba decemberben lemondott az elnökségéről.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdéseim a következők: hogyan fordulhat elő Magyarországon, hogy egy szervezet több mint öt éve törvényellenesen működik, ráadásul mindezt tudatosan teszi? Meddig tarthat a Mohosz törvényeken kívüli létezése? Mit tehet, illetve mit akar tenni az Igazságügyi Minisztérium annak érdekében, hogy máskor ilyen esetek ne fordulhassanak elő?

Várom válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu