HATVANI GYÖRGY, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a tárgyilagos elismerő szavakat, amelyek az önök részéről a munkánk kapcsán elhangzottak. Ugyancsak köszönöm a kiegészítéseket, amelyeket például Latorcai János úr tett, természetesen elfogadom; és szeretném megköszönni a tényszerű kritikákat is, amelyeket szintén fenntartás nélkül elfogadok, és az ezekben felvetett kérdések jobbítására mindent meg fogunk tenni.

Engedtessék meg, hogy türelmükkel nem visszaélve az elhangzott nagyon értékes és figyelemre méltó felvetésekre térjek vissza két csokorban. Az első csokorba venném a promt, azonnali vagy olyan felvetéseket, amelyek a munkánkban folyamatos figyelembevételt és beépítést igényelnek, a másik csokorban pedig két gondolatot vetnék fel a jövőről.

(16.20)

A prompt témák közül a tarifarendszer kapcsán azt szeretném mondani, hogy megerősíteném azt az információt, hogy a tarifabizottság lezárta a munkáját, az új tarifarendszer vonatkozó javaslatát a döntéshozók asztalára tette, és az ezzel kapcsolatos döntési mechanizmusok beindultak.

Miről van itt szó? Arról van szó, hogy olyan tarifarendszer kell, amely egyrészt arányos az adott fogyasztói csoport ellátásával, a szolgáltatással kapcsolatban felmerülő költségekkel, másrészt ösztönöz az energia hatékonyabb, takarékosabb felhasználására. Igyekeztünk ilyen tarifarendszert konstruálni. Meg kell mondanom, hogy ez kompromisszum, ugyanis itt arról van szó, hogy ha egy tortát föl akarnak osztani a zsúr résztvevői között, akkor csak úgy juthat nagyobb szelet valakinek, ha a másiknak kisebb jut. Tehát valamilyen tisztességes és bölcs kompromisszumot kell és kellett kötni.

Az ellenőrzés - magam is úgy vélem - jelenleg a hivatal munkájának leggyengébb pontja. Fokozatosan növelni kell ezt a feladatot, ezt a funkciót. Ugyanis miről van szó? Szemléletet kell váltsunk. Azt mondta a tisztelt képviselő urak közül valaki - nem emlékszem már, elnézést -, hogy lezárult a hivatalnak egy korszaka. Igen, azt hiszem, lezárult ebben a vonatkozásban. Lezárult az engedélyezésnek egy olyan korszaka, amely a nagy volumenű, gyors, szakszerű, korszerű engedélyek tömeges gyártását és módosítását igényelte. Most arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy az engedélyesek tevékenységét a kiadott engedélyek alapján hatékonyan és folyamatosan ellenőrizzük.

Az energiatakarékosság, energiahatékonyság rendkívül lényeges, rendkívül fontos problémakör. Messzemenően egyetértek azzal, és mindig is arra törekedtünk, hogy a végfelhasználói szféránál támogassuk, segítsük ezt a folyamatot, és találjuk meg azt az eszközrendszert, amely ezt ténylegesen hatékonnyá teszi. Remélem, hogy a jövőben sikerül ezt megtalálni, eddig még nem volt rá igazán módunk.

A fogyasztóvédelem kiemelten fontos feladata lesz a jövőben is és folyamatosan a hivatalnak, mind közvetlen, mind közvetett módszereivel. A fogyasztóvédelmet ugyanis legalább annyira szolgálja a költségellenőrzés, a szolgáltatók költség-ellenőrzési módszereinek szigorítása és finomítása, mint azok a közvetlen módszerek, amikor, mondjuk, egy számlapanaszt ténylegesen el kell intézni és helyre kell rakni. Tehát mindezen módszereken folyamatosan erősíteni, javítani kell, szoros együttműködésben mindazon egyéb hivatalokkal és hatóságokkal, amelyek ebben illetékesek, például a Versenyhivatallal, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel.

Engedtessék meg néhány szó a másik csokorról, a jövőről. A jövő a hivatal szempontjából teljesen egyértelműen és világosan - az önök által tett felvetésekből is kiderült - az EU-csatlakozásra való felkészülést jelenti. Itt számos szakmai részfeladat van, amire nem térnék ki. De van egy nagyon lényeges, talán sine qua nonja az egésznek, nevezetesen az, hogy igen nagy valószínűséggel együtt fog élni hosszú időn keresztül a versenyszféra és a versenyben részt venni nem képes, nem tudó közszolgálati szféra. Meg kell találni azokat a szabályozási eszközöket és módszereket, amelyek védik a versenyből kiszoruló, a versenyben részt venni nem képes fogyasztói réteget mindazon esetleges hátrányoktól, ami amiatt érhetné őket, hogy ők nem képesek a versenyre. S ezek a legnagyobb számú fogyasztók lesznek eleinte, nevezetesen a kisfogyasztók, tehát az a 4,5 millió villamosenergia-fogyasztó és az a közel 2,5 millió gázfogyasztó, akik bizony az első időszakban nem lesznek feljogosított fogyasztók, és nem versenyezhetnek.

A probléma ott van, hogy erre még Európában sincs recept. Tehát nekünk igenis árgus szemekkel kell figyelni az európai példákat, tehát az európai uniós országok ilyen irányú szabályozási tevékenységét, átvenni ebből a legjobb elemeket, és a magyar viszonyokra adaptálva megtalálni azokat az adekvát módszereket, amelyekkel ez a cél, tehát ez a békés egymás mellett élés hosszú távon elérhető.

Ehhez pedig - és ez a másik téma - igenis egy független, szakmailag erős, konzekvens hivatalra van szükség. E vonatkozásban teljesen egyetértek azzal, hogy itt nem arról van szó, hogy kinél van a felügyelet, hanem arról van szó, hogy milyen jogosítványai vannak a hivatalnak, és milyen szinten szabályozzák ezeket a jogosítványokat.

Én még egyszer megköszönöm azt a lehetőséget, hogy a plenáris ülés tárgyalhatta ezt a jelentést. Kérem azt, hogy mindezek megvalósításához fordítsanak továbbra is figyelmet munkánkra, és kérem a megvalósításban való további segítségüket.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu