DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Túlzottan is világias, csakis a mára, a jelenre, az elérhető és elsajátítható javakra figyelő életvitelünk jellegzetes fejleménye, hogy a temetőkről és a temetkezésről központi akaratot tükröző jogszabály utoljára - ha jól emlékszem - 1970-ben látott napvilágot, de az se törvény. Pedig, ha meggondoljuk, az emberi méltósághoz való jog sem lehet teljes, ha nem tartozik hozzá a végtisztességhez való, törvényben biztosított jog is. Több más mellett ezért is hiánypótló és időszerű a most tárgyalt törvényjavaslat és természetesen az ennek alapján rövidesen meghozandó törvény.

A belügyminiszter által jegyzett, testesnek semmiképpen sem nevezhető javaslat általánosságban véve jól, körültekinthetően és kulturáltan járja körül a témát. Már az I. fejezetben rögzített alapelvekkel is fenntartás nélkül azonosulhat és érthet egyet minden jóakaratú ember és tisztességes polgár. Erre nézve hadd idézzem indítványunk szavait: "Az eltemetés tisztessége és méltósága mindenkit megillet, az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely fajcsoporthoz való tartozására, nemzeti, nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül."

(11.10)

Jól rímel erre a (3) bekezdés megállapítása is; ismét idézem: "A nemzet köztiszteletben álló, közmegbecsüléssel bíró halottainak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet." Így legyen, bár tudom azt, hogy a közmegbecsülés fogalma erősen osztódik, és nem egészen egyszerűen érthető fogalom.

A mondottak után nyilvánvaló, hogy a javaslathoz csak néhány szerény megjegyzésünk van. Egyetértéssel vesszük tudomásul, hogy a javaslat bevezetni kívánja a nemzeti sírkert fogalmát. Eszerint "Nemzeti sírkert, nemzeti panteon a műemléki védelem alatt álló és a nemzeti kegyeleti bizottság által annak minősített temető, hősi temetkezési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége." Bár az ezzel összefüggő szabályozásokkal egyetértünk, nem hallgathatjuk el azt a benyomásunkat, hogy a szöveget több ponton is finomítani kellene. Külön lehetne rendelkezni például a külföldön lévő emlékhelyekről és az azokkal kapcsolatos teendőkről - lásd Kolozsvár, házsongárdi temető.

Pozitív fejleménynek tartanám, ha a hivatkozott törvényszakasz nyomán felszámolódnának azok az arcpirító körülmények, melyek között nem egy nemzeti és regionális nagyságunk alussza örök álmát. Sajnos az az igazság, hogy egyik-másik kiválóságunk sírja elképesztő állapotban van: dzsungel, szemét, hulladék borítja sírhelyét. Itt utalnék arra, hogy a 18. § szerint a temetőkben kegyeleti jogok gyakorlása céljából a fenntartó nyilvántartó könyvet és sírboltkönyvet vezet. A nyilvántartó könyvbe és a sírboltkönyvbe az eltemettető és a temetkezési hely felett rendelkező jogosult személy tekinthet be. Ítéletem szerint ez túlontúl szűkkeblű és több szempontból is kifogásolható rendelkezés. Ha senki másnak, de a rokonságnak, valamint a tudományos kutatásnak engedélyezni kellene a betekintési jogot, de legalábbis a mondottak irányában adatszolgáltatási kötelezettséget előírni.

A temetéssel kapcsolatosan a javaslatunk előírja: az elhunyt életében tett rendelkezése hiányában az eltemetés módját és helyét az határozza meg, aki a temetésről gondoskodik vagy arra köteles lenne, de a temetésről más szerv vagy személy úgy gondoskodik, mintha az elhunyt saját halottja volna. Bár érteni véljük, hogy valójában miről is van szó, megítélésünk szerint jogi szövegben nem lenne szabad ilyen zavarosan fogalmazni. Világos jogi megfogalmazások is sok vitára adtak már alkalmat - hát még az ilyenek. Jobb lett volna, ha a bírált bekezdést több mondatra tagolják, hogy értelmesebb szöveg jöjjön ki a kezük alól, mert így csak sejthetjük a mondandó lényegét, mely értelmezésünk szerint azt jelenti, hogy ha rokonunkat valamely intézmény saját halottjának tekinti, akkor is mi vagyunk jogosultak meghatározni a temetés módját, ha arról hozzátartozónk életében nem rendelkezett.

A III. fejezet foglalkozik a temetkezési szolgáltatások témakörével. Akinek vannak ezzel kapcsolatos élményei a közelmúltból, tudhatja, mennyire fájdalmas és idegtépő stációja az életnek a temetés. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a szabad versenyt ezen a téren egyre inkább a szabad rablás váltja fel. Az elveszített szülő, testvér, rokon, barát miatt érzett fájdalomtól megviselt emberek számára valóságos tortúra a temetkezésre szakosodott hiénákkal és hullarablókkal való találkozás. Nagyon helyes tehát, hogy a törvénytervezet reklámozási tilalmakkal, a vállalkozók erkölcsi, szakmai, gazdasági alkalmasságára vonatkozó előírásokkal igyekszik helyére tenni a dolgokat, és jó rendet teremteni ezen a területen.

A halotthamvasztással kapcsolatos 38. § (3) bekezdése azonban kritikai észrevételt érdemel. Idézem: "Hamvasztó üzem céljára felhasznált ingatlanon hagyományos sírhelyek, sírboltok nem létesíthetők, kivéve, ha az üzem temető területén létesült." Egyszerűbb és helyesebb lenne, ha a tervezet kategorikusan jelentené ki, hogy hamvasztó üzem területén hagyományos sírbolt, sírhely nem létesíthető, és ilyen létesítmény - tudniillik hamvasztó üzem - temetőbe nem telepíthető.

Végezetül szólnom kell arról, hogy megítélésünk szerint a javaslat túl sok esetben hagyatkozik később meghozandó kormányrendeletekre. Természetes, hogy egyetlen törvény sem rendelkezhet mindenről, de az sem feltétlenül támogatandó, ha túl sok kérdést hagy nyitva és helyez át a kormányrendeletek tartományába. De ha már erről van szó, feltétlenül gondoskodni kellene a temetőink védelméről a temetőinket elöntő giccs vonatkozásában. Feltétlenül gondoskodni kellene a temetőkben lévő kulturális értékek - ezt többen is érintették - védelméről.

Őszintén remélem, hogy a most tárgyalt törvény kihatásai kedvezőek lesznek, mert temetőink jelentős része van elhanyagolt, sőt mondhatom, elképesztően rendetlen állapotban, és ez azon túl, hogy rossz fényt vet az országra, az érintett települések lakosságát sem tünteti fel a legjobb színben. Az ősök emlékének elhanyagolása igen alacsony kultúrszint. Szatmári mondás szerint élőnek élő, holtnak holt a barátja; biztos, hogy ebben sok az igazság, és nyilván más az élők világa, és más a halottak birodalma. Mégis úgy gondolom, hogy a halottak dolgairól - legalábbis bizonyos vonatkozásban - az élőknek kell gondoskodniuk. A most tárgyalt törvényjavaslat e gondoskodás tekintetében hitem és meggyőződésem szerint nagy lépés előre.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu