POZSGAI BALÁZS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság kormánya a belügyminiszter úr előterjesztésében benyújtotta a parlamentnek a temetőkről és a temetkezésekről szóló törvényjavaslatot. Ezt vitatjuk ma.

Az elhunytak iránti tisztelet és kegyelet egyéni és társadalmi ügy. Az egyetemes emberi kultúra részeként jelenik meg egy-egy nép, nemzet, közösség ez irányú kultúrája. A haláleseménnyel kapcsolatos kultuszt akarva-akaratlanul továbbadjuk. A kegyelet gyakorlása életünk természetes része.

Többéves előkészítő munka után fekszik önök előtt ez a törvényjavaslat, amelyet egyaránt vár a szakma, de még inkább azok az érintettek, akik a gyász terhét viselik, akik a halott emlékének megóvását, az elhalt ember személyiségének továbbélését szolgálják a végtisztesség megadásával, amely nem zárul le a kegyeleti szertartás befejezésével. Az eltemetés vagy az elhamvasztás, a hamvak, illetve a holttest elhelyezésének módja, a temetési szertartás, a temető, a sír, a síremlék, a sírbolt és a sírjelölés a személyiségvédelem fontos területe, olyan alapvető jog tárgya, amelyet törvény hivatott szabályozni.

Eddig a végtisztességgel kapcsolatos kérdésekről törvény nem rendelkezett. Az előttünk fekvő törvény sem teljes körű, nem egészében érinti az elhaltak személyiségvédelmi jogait.

A törvénytervezet is attól a ponttól indít, miután a halottvizsgálati bizonyítvány kiadásra kerül. Így a tervezet nem biztosítja mindenre kiterjedően a törvényes kegyeleti jogokat.

A temetéssel, az elhunyt emlékével összefüggő szolgáltatás olyan, részben anyagi, műszaki, részben humán jellegű egyéni és közösségi célú kommunális szolgáltatás, amelynek megszervezése, folyamatos biztosítása alapvetően közegészségügyi érdekeket és kegyeleti célokat szolgál, szoros összefüggésben az emberi méltósághoz való alkotmányos joggal.

A szolgáltatások folyamatossága, illetőleg a kapcsolódó igazgatási feladatok zavartalan ellátása alapvető lakossági és önkormányzati érdek. E kegyeleti közszolgáltatás sajátossága, hogy más kommunális vagy humán szolgáltatással nem helyettesíthető, időben csak korlátozottan halasztható, az iránta jelentkező szükségleteket kényszerűen ki kell elégíteni, a szolgáltatás technikai, szakmai tartalma és formája jelentős mértékben hordoz érzelmi, vallási, kulturális jegyeket, és mint szolgáltatási piac, korlátozottan működik.

Tisztelt Ház! A még érvényben lévő jogszabályok sokáig betöltötték rendeltetésüket, azonban az utóbbi években bekövetkezett jelentős társadalmi- gazdasági változások hatással voltak e területre is. Ma már a megváltozott tulajdon- és életviszonyok szükségessé teszik a kegyeleti szolgáltatások és a temetkezés átfogó, korszerű újraszabályozását. A korábbi szabályozás óta egyrészt az egyházak kezelésébe kerültek vissza temetők, másrészt az állami temetők a települési önkormányzatok tulajdonába kerültek. Fenntartásuk és üzemeltetésük az önkormányzatok kötelező feladata, ugyanakkor hiányzik a feladatellátás elégséges maximumának meghatározása. A temető korszerű fenntartása és üzemeltetése mind a köztemetőkben, mind pedig az egyházi és más tulajdonú temetőkben feltételezi a minimális kötelezettség szabályozását.

Megváltoztak a szolgáltatás körülményei. Míg korábban kizárólag a tanácsok által alapított megyei temetkezési vállalatok látták el a szolgáltatást, addig ma közel négyszáz gazdasági társaság, illetve magánvállalkozó tevékenykedik e területen.

A szolgáltatás piaci viszonyok között működik, azonban a szakmai, jogszabályi ismeretek, a gyakorlat hiánya esetenként méltatlan szolgáltatási minőséget produkál. Előfordul, hogy a verseny, a piacszerzés a hozzátartozókat sem kímélve történik. Gyakori a kegyeletsértő reklámozás, főleg az egészségügyi intézményekben, amely összeegyeztethetetlen a gyógyítási céllal. A kegyelet különösen igényli a tisztességes és etikus magatartást, ezért pontosan kell meghatározni az ellátás szakmai követelményeit, az ellátás, jogosultság feltételeit.

A kegyeleti közszolgáltatás ellátásban meghatározó szerepet játszanak az önkormányzatok. Gondoskodnak a köztemetők, a temetők létesítéséről, fenntartásáról, megszüntetéséről, kiürítéséről és újra használatba vételéről, valamint a halotthamvasztók létesítésével kapcsolatos feladatok ellátásáról. Az ellátás mértékét és színvonalát nagyban befolyásolja azonban a település mérete, gazdasági teljesítőképessége.

A települési önkormányzatok köztemetőkre vonatkozó fenntartási kötelezettsége összefüggésben van a temetőn kívüli kegyeleti szolgáltatásokkal. Ezért fontosnak tartjuk, hogy e jogterület újraszabályozása során tág teret biztosítsunk a helyi önkormányzati szabályozásnak.

A halállal és az ezt követő temetkezéssel Magyarországon is évszázados szokások és követelmények alakultak ki. E szokásokat és követelményeket nem indokolt jogszabályilag megváltoztatni, illetőleg csak annyiban, amennyiben a jelenlegi helyzethez képest korszerűbb és a kegyeleti igényeket kielégítő szabályozást jelent, ha ennek kapcsán fejlődik hazánkban a temetőkultúra, az elhunytak emlékének méltó megőrzése.

(9.40)

Tisztelt Ház! E törvénytervezet igazodik a megváltozott társadalmi és gazdasági környezethez, az európai normákhoz. Eleget tesz azoknak a rendező elveknek, hogy igazodik a települési önkormányzatok működéséhez, feladat- és hatásköréhez, azonos jogokkal illeti és kötelezi a temetőtulajdonosokat, azonos szabályok és feltételek vonatkoznak a kegyeleti közszolgáltatások valamennyi résztvevőjére.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat közel két évi előkészítés és az előkészítésbe bevont nagy számú gyakorlati és jogi szakértő tevékenysége alapján garancia lehet arra, hogy e javaslat úgy szabályozza e kérdéskört, hogy az megfelel a hagyományok tiszteletben tartásának és a mai kor követelményeinek. Az előkészítés kezdetekor megalkotott koncepció helyesnek bizonyult, az elkészült javaslat megfelelő tartalommal telítődött.

Tény ugyanakkor, hogy e törvényjavaslat a versenytörvényben megfogalmazott piaci követelményeknek helyenként tud megfelelni. A törvényalkotó nem tudta megoldani azt a dilemmát, hogy az adott temető tulajdonosa tulajdonosi jogaival milyen mértékben élhet, illetve a tulajdonos által megbízott temetőfenntartó végezhet-e kegyeleti szolgáltatást, korlátozva ezzel más kegyeleti szolgáltatók tevékenységét.

A Magyar Szocialista Párt úgy látja, hogy a tulajdonviszonyokba a törvény hatályánál fogva direkt módon nem szabad beavatkozni. A települések lélekszámától és az évi temetések mértékétől, a temetői tulajdonjogoktól függően más és más módon kell a tulajdonosnak ellátni a temetők fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos kötelezettségeiket. Való igaz, hogy ma a legtöbb temetés döntően a nagyobb városok önkormányzati tulajdonú temetőiben történik. Ez a piac legnagyobb szelete, a piaci küzdelem második fő színtere. Úgy gondoljuk, hogy a tulajdonosi pozícióba került önkormányzatoknak, gazdasági társaságoknak, egyházaknak joguk van a saját tulajdonuk fenntartásáról oly módon gondoskodni, ahogy azt gazdasági érdekeik, ügyfeleik érdekei megkívánják. Azonban nem kerülhetik meg a versenytörvényt a pályáztatás, a kijelölés vagy a megbízás során, nem diszkriminálhatnak indok nélkül a szolgáltatók között.

Fontosnak tartjuk, hogy az egészségügyi intézményekben ne tevékenykedjen temetkezési szolgáltató, sőt gazdasági társaság tagja sem. Jónak tartjuk az e szolgáltatási körbe tartozó reklámozást tiltó rendelkezéseket, ugyanakkor a reklámra és a telephely működésére vonatkozó, kétszáz méteren belüli korlátozás mértékét újragondolandónak tartjuk, mert amellett, hogy átstrukturál bizonyos szolgáltatókat, egyes vállalkozókat, alapvetően nem oldja e súlyos betegek és hozzátartozóik feszültségét kétszáz méteren belül sem.

Tisztelt Ház! Teljesen újszerű a mai magyar gondolkodásban a társasági és az alapítványi formában létrejöhető magántemetők sora. Nem számolunk széles körű elterjedésükkel, de nagyobb helyeken vagy különleges környezetben extra igényeket és szolgáltatási minőséget jelenthetnek annak veszélyével, hogy e szervezetek gazdasági tönkremenetele, csődje esetén a további fenntartásra vonatkozóan az önkormányzatnak nincs feladata, mivel csak olyan helyeken jöhetnek létre, ahol minimum 51 százalékos önkormányzati tulajdonban már üzemel köztemető.

Túlzásnak tartjuk a törvénytervezetben azt a rendelkezést, amely minden temetőre kiterjedően a halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tárolót és hűtőt, valamint a boncolóhelyiség-csoportot előírja. A kis önkormányzatok tulajdonában lévő vagy megépülő temetőkben e feladat ellátását társulásos formában is megvalósíthatónak tartjuk.

Képviselőtársaim! Halottaink emlékének megóvása a közösségnek is kötelezettsége. Különösen köteles a közösség megőrizni elhalt nagyjaink, a nagy alkotók, a nagy gondolkodók, államférfiak, történelmi személyiségek emlékét, akiknek sokat köszönhetünk mai életünk, mai világunk kialakításában. E különleges feladat megvalósítására lenne hivatott a tervezetben szereplő nemzeti panteon, vagyis a nemzeti sírkert. A beterjesztett szabályozás nem egyértelmű. Elsősorban a kiválasztás feltételeit kellene meghatározni, amely szerint ide lehetne temetni vagy áttemetni. Véleményünk szerint elképzelhető azonban olyan nemzeti panteon is, amely nem meghatározott helyhez kötődik, hanem eszmeileg foglalja egységbe nemzeti nagyjaink sírhelyeit. Ugyanilyen fontosnak tartjuk az egyébként jogilag rendezett katonasírok védelmét, megóvását, függetlenül a történelmi időtől és szereptől.

Tisztelt Ház! A beterjesztett törvényjavaslatot a Magyar Szocialista Párt támogatja. Módosításainkat jobbítási szándékkal terjesztjük be. Ezek indoklását a részletes vita során kívánjuk elmondani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu