SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tisztelt Főigazgató Úr! Hogy az előző hozzászólóhoz képest ne legyen túl nagy kontraszt az én hozzászólásomban, elöljáróban le szeretném szögezni, hogy én nem kívánok foglalkozni a mostani felszólalásomban az energiapolitika nagy kérdéseivel, sem a lezajlott privatizáció ügyével, sem az erőműépítés dolgával, sem az energetikai mérleg struktúrájával, szerkezetével, szerkezetátalakításával, sem a szénbányászat kérdéseivel, sem ennek környezetvédelmi összefüggéseivel, sem az ellátásbiztonság kérdéseivel; szóval semmivel, ami az energiakoncepciót illeti, mert azt gondolom, mielőbb idekerül a parlament elé a kormány által elkészített új energiakoncepció, és akkor lesz annak jó helye, alkalma és módja, hogy az energetikának ezen nagy összefüggéseiről és kérdéseiről beszéljünk. Ezért én most kifejezetten a napirenden lévő tárgyra szorítkozom, azaz a Magyar Energia Hivatal beszámolójára.

Úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal jól betöltötte a feladatát, megfelelően tett eleget az elmúlt négy évben annak, amit annak idején mi, törvényhozók elvártunk és megálmodtunk ezen új intézmény felállítása során. Az 1990-94 közötti időszak - nyilván vannak képviselőtársak, akik erre jól visszaemlékeznek - az energetikai törvényhozás szempontjából, mondhatni, a csúcsrajáratás időszaka volt, hiszen tulajdonképpen az energetikát szabályozó összes nagy törvényt ekkor hoztuk meg: a villamos energiáról, a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló törvényt, a gázszolgáltatásról szóló törvényt, a bányatörvényt, az energiakoncepciót - a '93-as, első energiakoncepciót, amit majd most kíván felújítani, módosítani a kormány. Aztán nem sokkal ezt követően megszületett az atomenergiáról szóló törvény, a távhőszolgáltatásról szóló törvény. Szóval nagyon sok minden történt ezekben az években az energetikában, de kétségtelen, hogy az egyik leglényegesebb pont a Magyar Energia Hivatal fölállítása volt a megszületett, a villamos energiáról és gázszolgáltatásról szóló törvény alapján. '94-ben tehát - nem sokkal, egy-két hónappal ezen két törvény parlamenti vitáját követően - létrejött, felállt és megkezdte működését a Magyar Energia Hivatal.

Tekintettel arra, hogy azóta nem volt lehetőség arra, hogy a plenáris ülésen értékeljük az Energia Hivatal tevékenységét - ezt mindig a bizottságok szintjén, a gazdasági bizottság szintjén tettük meg -, a mostani felszólalásomban főleg arra térnék ki, hogy a törvények meghozatalának, vagyis a Magyar Energia Hivatal fölállítását lehetővé tevő törvények meghozatalának időszakában melyek voltak azok a kérdések, amelyek különösen jelentős vitát váltottak ki itt a törvényhozók körében, vagy legalábbis a gazdasági bizottság ezzel foglalkozó képviselői körében, és hogy ezen viták most, az eltelt négy év gyakorlatának tükrében tulajdonképpen hogyan igazolódtak vissza.

Az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdés akkoriban - tehát '94 tavaszán vagyunk - az Energia Hivatal autonomitásának kérdése volt. Nagyon sokat vitatkoztunk arról, hogy vajon ez az Energia Hivatal az Országgyűlés felügyelete alá kerüljön-e, a kormány felügyelete alá kerüljön-e, vagy a kormány egyik minisztériumának, miniszterének a felügyelete alá kerüljön-e, mert mindannyian éreztük, hogy igazán hiteles akkor lesz ez az új intézmény, ha független lesz, és ha nem rövid szálon fogják őt különféle aktuális politikai vagy éppen gazdasági érdekek meggondolásából rángatni.

Ezért be kell hogy valljam, igen nehezen vettük tudomásul, hogy nem az Országgyűlés felügyelete alá kerül a Magyar Energia Hivatal, hanem a kormány, pontosabban annak egyik szerve, azaz az akkori Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alá, mert sokan úgy érezték - én magam is így voltam ezzel egy darabig -, hogy a függetlensége, az autonomitása csorbul ezzel a hivatalnak, bár be kellett látni, hogy gyakorlatilag nehezen lenne elképzelhető, hogyan tudná ennek a naponta rengeteg és nagyon fontos tevékenységet végző intézménynek a felügyeletét az az Országgyűlés ellátni, amelyik idejének csak egy töredékét tudná erre a kérdésre fordítani.

Ugyanígy be kellett látni, hogy a kormány nem egy számon kérhető személy, akitől egy ilyen hivatal irányítása jól elvárható lenne, hanem kötni kellett - és elfogadtuk - egy adott minisztérium, egy adott miniszter felügyeletéhez. Ez volt akkor az ipari és kereskedelmi miniszter.

Úgy gondolom, visszatekintve most már az elmúlt négy évre, hogy ez tulajdonképpen nem volt rossz döntés, ezt az elmúlt évek visszaigazolták, és közben rájöttünk arra, hogy tulajdonképpen nem is a felügyelet minősíti az Energia Hivatal függetlenségét, hanem sokkal inkább más dolgok. Hogy mik ezek a más dolgok, erre rögtön ki fogok térni.

A hivatal beszámolójában van egy mondat, ami úgy szól, hogy a hivatal autonomitása több vonatkozásban fejlesztésre szorul. Azonban az a fejezet, ami a jövőbeni feladatokat taglalja, nem tér ki arra, hogy milyen dolgokról is lenne szó, milyen vonatkozásban kellene fejleszteni a mostanihoz képest is a hivatal autonomitását. Ezért a gazdasági bizottságban fölvetettük ezt a kérdést, és a kérdés megválaszolásra került a Magyar Energia Hivatal főigazgatója által levélben; ott, a gazdasági bizottsági ülésen is megválaszolásra került, de igazán frappánsan, tömören és lényegre törően ezen levél válaszolja meg, hogy tulajdonképpen mit is értene a Magyar Energia Hivatal az autonomitáson, esetleg autonómiajavításon.

(14.50)

Ez mutatja, hogy valóban nem elsősorban a felügyelet kérdése dönti el, hogy autonóman tud-e dolgozni ez a hivatal vagy nem, hanem más kérdések. Tekintettel arra, hogy ez egy rendkívül lényeges rész, különösen az európai uniós csatlakozásnál, a csatlakozások előszobájában, és most ennyi külföldi energetikai befektetővel hazánkban - más külföldi befektetők vélhetően még ezután fognak érkezni -, és természetesen ott vannak a fogyasztói szempontok is, tényleg nagyon érdekes, hogy mi is ez az autonomitás, mi is tulajdonképpen a záloga a Magyar Energia Hivatal autonomitásának.

Tekintettel arra, hogy az elénk terjesztett írásos anyagban ez nem szerepel, engedjék meg a képviselőtársaim, hogy felolvassam ezt a pár mondatot, amelyekben a főigazgató úr meghatározta az autonomitást, amit remélünk, hogy csorbítatlanul és maradéktalanul érvényre jut, érvényesülhet az elkövetkezendő időszakban. Tehát idézem a főigazgató úr levelét:

"Az európai uniós tagországok és a tengeren túli országok regulátorai, szabályozó testületei körében végzett részletes elemzéseink alapján az alábbi ismérveket tartjuk fontosnak a hivatal megerősítése, autonomitásának növelése szempontjából:

1. A hivatal működését, kompetenciáit, kötelezettségeit továbbra is törvényi szinten kell szabályozni, módosítani, kiegészíteni.

2. A hivatal határozatainak felülvizsgálata a bíróság kompetenciája kell legyen.

3. A hivatal vezetőit határozott időtartamra, például hat évre kell kinevezni, és visszahívásuk lehetőségét előre törvényben szabályozni kell.

4. A hivatal az árak, tarifák területén bizonyos önállóságot kell kapjon, megtartva a fogyasztói átlagos árszintre történő politikai befolyás lehetőségét.

5. Biztosítani kell a hivatal szakembergárdájának az általa felügyelt iparág jövedelemszintjével összevethető javadalmazását."

Úgy gondolom, hogy ez akár klasszikus elvi meghatározásul is szolgálhat, és a mi eligazításunk szempontjából különösen jó, amikor tehát látjuk, hogy nem elsősorban az talán a lényeg, hogy ki felügyeli ezt a hivatalt, hanem hogy ezen szempontok maradéktalanul érvényre juthassanak. Így tehát úgy gondolom, hogy ezek alapján kell a jövőben a hivatal autonomitását - ha lehet - még fejleszteni.

A másik kérdés, amely annak idején rendkívül nagy vitát váltott ki a bizottsági vita során, amikor a hivatalra vonatkozó szabályokat meghoztuk, a fogyasztóvédelem kérdése volt. Nagyon sokat keveredett a fogyasztói érdekképviselet és a fogyasztóvédelem fogalma. Ugye, sokan azt gondolták, hogy hogyan képviselhet egy kormányhivatal fogyasztói érdekeket, hiszen a kettő egyszerűen elvileg kizárja egymást. Szerencsére azért a képviselők többsége felismerte, hogy ez nem így van, és jól tudott disztingválni a fogyasztói érdekképviselet és a fogyasztóvédelem között. Ugyanis igazi védelmet a fogyasztóknak az a szervezet, az az intézmény tud adni, amelynek megvan erre a jogosítványa és az ereje. Mert ha a fogyasztók bármit érdekeik szempontjából érvényesíteni szeretnének, ahhoz erő kell, ahhoz az kell, hogy ezt valaki erőteljesen meg tudja jeleníteni, és ennél nincs jobb hely, mint a Magyar Energia Hivatal, amely mind az engedélyezési tevékenysége során, mind az árszabályozási, tarifaszabályozási tevékenysége során, és természetesen mind a fogyasztóvédelmi mandátuma során a legtöbbet tudja tenni a kisfogyasztók vagy nagyfogyasztók, szóval általában a fogyasztók érdekében.

Ezt is jól visszaigazolta az elmúlt négy év. Itt a főigazgató úr beszámolt nekünk arról, hogy létrehozták az Energetikai Érdekvédelmi Tanácsot, és ezzel együtt dolgozva alakítják ki a hivatal fogyasztói érdekvédelmi dolgait. Ebben az Energetikai Érdekvédelmi Tanácsban van azután jelen a fogyasztók érdekképviselete, és persze a szolgáltatóknak is, hiszen tudjuk, hogy ezen tanácson belül nyolc főt a fogyasztói érdekképviselet, nyolc főt a szolgáltató érdekképviselet és három főt az Energia Hivatal maga ad. Ennél gördülékenyebben és ennél hatékonyabban nem hiszem, hogy a fogyasztói érdekek védelmére lehetne kelni, hogy a fogyasztói érdekvédelmet képviselni lehetne, hiszen a hivatal ezen Energetikai Érdekvédelmi Tanácsban kapott információi és benyomásai alapján tudja azután a munkáját kifejteni és érvényre juttatni az engedélyezés során és az ármeghatározás során.

Tehát azt gondolom, hogy jól döntöttünk akkor, amikor a fogyasztói érdekvédelmet ezen hivatal gondjaira bíztuk. Persze hozzáteszem, hogy mindez igazán akkor működik jól, amikor az Energia Hivatal jól együttműködik a fogyasztóvédelemmel, és szerencsére ennek most már törvényi keretet is szabtunk, de a két hivatal között egy külön megállapodás, a sok éven keresztül húzódó vitás kérdéseket, a két hivatal közti feladatmegosztás vitás kérdéseit jól szabályozza és jól megosztotta. Ugyanilyen lényeges természetesen, hogy a Versenyhivatallal is ilyen jól működő külön megállapodása létezik a Magyar Energia Hivatalnak. Ennek még törvényi alapja nincs, de tudjuk, hogy nem kell feltétlenül törvényi alap ahhoz - ha az akarat és a belátás megvan -, hogy az együttműködést kialakítsák egymással.

A harmadik kérdés az árszabályozás kérdése volt. Tudjuk, hogy a '95-ös árak alapján alakította ki az Energia Hivatal a '97. január 1-jétől működő árképleteket. Úgy gondolom - bár ez lehet szubjektív megítélés -, hogy megfelelő gondossággal dolgozott ezen a területen is a hivatal, hiszen egy rendkívül kényes egyensúlyt kellett beállítania. Ugye, a fogyasztók mindig drágának érzik a fogyasztói árakat, a szolgáltatók pedig mindig olcsónak érzik, és a kettő között úgy kell megtalálni az egyensúlyt, hogy az ellátás biztonsága, azaz a szolgáltatók érdekei ne sérüljenek túlzott mértékig, ugyanakkor a fogyasztók képesek legyenek fogyasztani a részükre szolgáltatott energiát. Ezen a téren természetesen rettentő sok vita volt, és végső soron, mivel nálunk az energiaárak hatósági árak - mármint a vezetékesenergia-árak, tehát a villamos és a gáz -, a hivatal csak javaslatot terjeszt az illetékes miniszter, most a gazdasági miniszter elé, és végső soron a gazdasági miniszteré a döntő szó. De azt gondolom, hogy végül is végig jól koordinált volt a miniszter és a hivatal között az árkérdésekben a feladatmegosztás. Talán a '98-as elmaradt tavaszi áremelés volt az egyetlen, ahol nem igazán volt konformitásban a hivatal által előterjesztett javaslat és a miniszter által meghozott döntés.

(15.00)

A magyar árak tulajdonképpen a Magyar Energia Hivatal négyéves tevékenysége során érték el azt a költségarányos árszintet, ahonnan továbblépni a jövőben már nincs szükség drasztikus árváltozásokra, drasztikus áremelésekre, már inkább csak kisebb jelentőségű regulációkról van szó, amit az Energia Hivatal saját hatáskörben, tulajdonképpen igazán politikai megfontolások nélkül, politikai irányítás nélkül maga is be tud tölteni.

Az idő eléggé előreszaladt, így egyetlen kérdést említenék még, és ez már nem az egykor elképzelt és a négy év gyakorlata által visszaigazolt fő neuralgikus kérdések egybevetése lenne, hanem egy régóta húzódó ügy: ez a tarifarendszer dolga. A beszámolóban - nem számoltam meg pontosan - körülbelül öt-hat fejezetben is előjön az a kérdés, hogy a tarifarendszert, ami nagyon lényeges kérdéseket szabályoz - nevezetesen, hogy a kisfogyasztó meg a nagyfogyasztó, mondjuk, az éjszakai áramdíj meg a nappali áramdíj, egyáltalán hány külön kategóriája legyen az áramdíjaknak, most három van, tartsuk-e vagy kevesebb legyen -, szóval, nagyon sok olyan kérdést, ami nem az árszintet, csak ezen átlagár árszintjét kialakító egyes fogyasztói csoportok terhelésének egymáshoz viszonyított arányát alakítja ki. E tarifarendszer szabályozásához és kialakításához már egy '95-ben létrehozott tarifabizottság nekikezdett, meg is hozott több mint egy év munkával egy bizonyos javaslatot - tán két év munkája is volt ebben -, amely javaslatot azután a minisztérium nem fogadott el. Újból felállításra került a tarifabizottság, most a hírek szerint már a megoldás közelében vannak. De a lényeg mégis az, hogy '95 óta eltelt közel négy év, és a tarifarendszer, a magyar energetikának ez a rendkívül lényeges eleme még mindig nem került végleges kidolgozásra, még mindig vita van felette. Természetesen ez azt jelenti, illetve az az oka mindennek, hogy érdekeket sértő kérdésről van szó, nagy érdekeket sértő kérdésről, neuralgikus terület politikailag is, tudjuk mindannyian, hogy nagyon nehéz végső döntést hozni ebben. De a helyzet az, hogy minél tovább húzzuk az időt, ez mit sem segít, és mit sem enyhít a kérdés neuralgikus voltán. Egyszer át kell vágni a gordiuszi csomót, és remélem, hogy ebben az évben végre megszületik az az új tarifarendszer, amire régóta várunk és ami régóta készül.

Én mindezek alapján úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az intézmény valamikori megálmodói nem kellett hogy csalódjanak a reményeikben, és én csak biztatni tudnám az Energia Hivatal főigazgatóját és az Energia Hivatalban dolgozó szakembereket, hogy munkájukat az eddig megszokott minőségi szinten folytassák tovább.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu