DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Sajnos, Karakas képviselőtársam indukálta a felszólalást, habár az ember ilyennel nem nagyon szívesen dicsekszik mint hozzászóló, pláne, ha orvos. Őszintén be kell vallanom, hogy ennek a nagyon káros szenvedélynek hódolok, és erről az oldalról látva is azért higgye el, hogy pláne, ha még orvos valaki, akkor igazán tudja, hogy milyen hatásai vannak ennek a tényleg borzalmas szenvedélynek.

(12.10)

Úgy gondolom, hogy amiről beszélünk, elsősorban nem arról szól, hogy a dohányosokat mindenáron drákói szigorral próbáljuk leszoktatni - erre alkalmatlan is a törvény. De már többször elhangzott, hogy az utánpótlást kell megakadályozni. A reklámtörvény is ezért érdekes, hiszen én nem szoktam nézegetni a reklámokat, hanem sajnos a bejáratott mechanizmus alapján az ember megveszi a cigarettát, és nem nézegeti a reklámokat. Itt nekünk azt kell megakadályozni, hogy a gyerekeink ne szokjanak rá, és ezáltal 10, esetleg 15 év múlva radikálisan csökkenhet a dohányosok száma. Úgy gondolom, hogy inkább erről szól a törvény, és nem feltétlenül a már aktívan dohányzók ellen szól a törvény. Úgyhogy röstellem, de hozzá kellett szólnom.

Forrás: parlament.hu