DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha jól értettem, Bauer képviselőtársunk azt mondta, hogy ami káros, az nem feltétlenül a hatóság által üldözendő. Ennek fényében nagyon furcsának tűnik, ha valaki elég magas alkoholszinttel beül a kocsijába, és nem indul el, csak beindítja a motort, akkor milyen alapon meri a rendőr molesztálni ittas vezetésért, és még lehetne sorolni az egészet. Nagyon furcsa hozzáállás a kérdéshez.
A törvény nem azt mondja, hogy rendőri beavatkozás szükséges, amire Béki Gabriella utalt, hanem a forgalomba hozónak lehetőséget biztosít arra, hogy ha ő úgy látja szükségesnek, akkor rendőri intézkedést kérhet. Úgy gondolom, a kettő között azért óriási különbség van, és ennek tulajdonképpen csak fenyegetettségi hatása lehet, ez paralel lehet azzal, hogy a bliccelőt elkapják a buszon vagy a vonaton, és a jegykezelő nem tud a delikvenssel dűlőre jutni, ő is igénybe veheti a rendőrség segítségét.
Még van 40 másodpercem, befejezem az előző mondandómat. Az előző törvényjavaslat vitája kapcsán, illetve akörül megjelent sajtónyilatkozatokban Kökény Mihály több alkalommal nyilatkozta - és ő bizonyára nagyon jól tudja, és nincs okunk kétségbe vonni -, hogy a dohánylobby bizony keményen beakasztott a törvény tárgyalása során, illetve már az előkészítés fázisában is. Kezdem megérteni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés