DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A folyó fizetési mérleg vonatkozásában a '95-ös évnek a stabilizáló intézkedései tényleg hoztak pozitív hatást, ami az egyensúlyt illeti. De hát ezek az egyensúlyi lépések, azt kell mondanom, nem minősíthetők tartósnak, hiszen mint az iménti kérdésemben is utaltam rá, '97-ről '98-ra a folyó fizetési mérleg hiánya több mint a kétszeresére emelkedett.

Most Keller képviselőtársam a folyó fizetési mérlegen túl a viszontválaszában utal az államháztartási rendszer legfontosabb mérlegére, a költségvetési mérlegére, és azt mondja, hogy '95 után elsődleges egyenlegét tekintve a GFS-vonal fölött, mintha egyensúly mutatkozott volna. Persze, tisztelt Keller képviselőtársam, ezzel senki nem vitatkozik, hogy egyensúlyba került a vonal felett a bal oldal és a jobb oldal, itt ebben az esetben egyensúlyba kerül a mérlegben, de talán máshol nem annyira, mert '95-ben és '96-ban önök el tetszettek adni a magyar nemzeti vagyon zömét jelentő stratégiai ágazatokat, az energiaszektort. Ennek a folyó bevételei egyrészt külső államadósságot csökkentettek, másrészt pedig a központi költségvetés részére önöknek volt egy befizetési kötelezettségük. De úgy, ahogy elmúlt ez a privatizáció, miáltal a nemzeti vagyont csak egyszer lehet eladni optimális esetben, így ennek a pozitív hatása - ha lehet egyáltalán pozitívnak nevezni - a későbbiekben egyenlegjavító tényezőt nem fog jelentkezni. Tehát ez is egy átmeneti jelenség volt. Ugyanakkor a magyar nép nyomora tekintetében sajnos egy hosszan tartó körülmény marad.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu