DR. VÁGVÖLGYI JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy népegészségügyi szempontból igen jelentős törvénytervezet került most a Ház elé. Többéves, vagy talán több évtizedes mulasztás pótlására kerül sor, amennyiben a tisztelt Ház ezt a törvényt elfogadja.

Miért van jelentősége ennek a törvénynek népegészségügyi szempontból? Mi a fontossága a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvény napirendre tűzésének?

Köztudott - azt hiszem, ebben a Házban is többször elhangzott már -, hogy a magyar népesség katasztrofális egészségügyi állapotát olyan adatsor jellemzi, amivel nem lehet kibékülni. Nem kívánom ezeket felsorolni, hiszen ezek mindenki számára hozzáférhetőek. Az egészségi állapot romlásával párhuzamosan természetesen folyamatosan nő a halálozási arányszám, ugyanakkor az élveszületési arányszám társadalmi és gazdasági okokból folyamatosan csökken. E kettő eredőjeként fogyó nemzetté vált a magyar, valamennyiünk erkölcsi kötelessége, hogy e folyamatot megállítsuk, illetve megfordítsuk.

Az egyik lehetőségünk - sok egyéb mellett - a dohányzók számának csökkentése. A haláloki statisztikák elemzése során megállapítható, hogy a világon hárommillió ember haláláért - 40 és 69 éves kor között - a dohányzás tehető felelőssé. Magyarországon ez a szám 28-30 ezerre tehető, és ezek a honfitársaink mintegy húsz évet veszítenek az egyébként lehetséges életükből.

Mi is a dohányzás tulajdonképpen? Szenvedélybetegség, mint az alkoholizmus vagy a drogfogyasztás. Hatóanyaga a nikotin, amely hasonló hatást vált ki az agy sejtjeiben, mint az alkohol vagy például az amfetamin, egyfajta örömérzést okoz. Abban van igazán a dohányzás veszélyessége, például a kábítószer-fogyasztókkal szemben, hogy rendkívül sokan élnek ezzel a lehetőséggel, hiszen a lakosság több mint egyharmada fogyaszt rendszeresen cigarettát.

(10.20)

Tulajdonképpen mindhárom szenvedélybetegségben közös az - mert természetesen az alkoholizmust is ide lehet sorolni -, hogy előbb-utóbb fogyasztója halálához vezet. De míg az alkohol és a nikotin lassan ölő méreg, addig a keménydrogosok általában túladagolás következtében nem érik el az öregkort, fiatalon halnak meg. A nikotin mellett számos anyag keletkezik még a dohány égéstermékeként, amelyek közül a kátrány az, amely talán a legveszélyesebb, hiszen évek során felhalmozódva a szervezetben daganat képződéséhez vezethet.

Tizenhétféle betegség kialakulásáért tehető felelőssé a dohányzás, melyek közül talán a tüdőrák a legjelentősebb és a legismertebb. Egyértelmű az ok-okozati összefüggés a tüdőrák és a dohányzás között a tüdőrákosok mintegy 90 százalékának esetében. E betegség következtében évente Magyarországon 6500-7000 fő hal meg, míg idült hörghurut és hörgtágulat pedig mintegy 5000 fő halálát okozza. Bizonyítottan rizikófaktorként szerepel a dohányzás a szív- és érrendszeri betegségekben, sőt emésztőszervi daganatok kialakulásában is. A fentiekből, úgy gondolom, egyértelműen kiderült, hogy a dohányzás veszélyes az ember szervezetére.

Ha gazdasági szempontból vizsgáljuk a dohányzás kérdését, akkor megállapíthatjuk, hogy haszna csak a dohánylobbynak van magából a dohányzásból. Van ugyan az államnak pluszbevétele a dohányzásból, de az mintegy 30 milliárd forintra tehető évente, a kiadás pedig - ami az egészségügy közvetlen kiadását jelenti - 60-70 milliárd forint, ugyanakkor ha beszámítjuk azt is, hogy mennyi lenne azoknak az idejekorán elhunyt embertársainknak a termelési értéke, amennyi hasznot egészségesként még hoznának a társadalomnak és saját maguknak, az mintegy 300 milliárd forintra tehető évente, tehát tízszerese annak a nyereségnek, amit az állam bácsi - elnézést kérek -, az állam ezen esetlegesen nyer.

Orvosi és gazdasági probléma mellett természetesen a dohányzás morális probléma is, amely nem mai keletű, hiszen - már a miniszter úr is emlegette - 1492-ben, attól kezdve jelent ez problémát, amikor Kolumbusz behozta a dohányt Európába. Száz évvel ezelőtt például a nőknek nem volt illő dohányozni, megbélyegezték, és erkölcstelennek nevezték őket, pontosan kijelölték, hogy hol lehet dohányozni, még azt is, hogy hol lehet szivarozni vagy cigarettázni, és hasonló tiltó rendelkezések voltak. Egészségügyi kérdéssé 1920-ban, majd orvosi kérdéssé 1957-ben vált a dohányzás, amikor egyértelművé vált, hogy a dohányzás és a tüdőrák között ok-okozati kapcsolat van.

Mennyire fogadható el morálisan a dohányzás, illetve mennyire nevezhető önkéntesnek a dohányzás? Azt gondolom, hogy azokat a felnőtteket, akik már felnőttkorban szoktak rá a dohányzásra és lettek rabjai a szenvedélynek, önkéntesen dohányoznak, és tisztában vannak ennek összes következményeivel, kevésbé lehet morálisan megvédeni saját maguktól. A valóságban azonban nem ez a helyzet, mert nem felnőttkorban szoknak rá az emberek a dohányzásra, hanem 18 éves kor alatt, hiszen a 10-18 év közötti gyermekek 20 százaléka dohányzik, a lányoknak pedig mintegy 15 százaléka.

Gondoljuk csak meg: jogi szempontból jelentős kérdésben döntést hozni fiatalkorúaknak nem lehet, vagy nem fogadjuk el, ugyanakkor saját egészségét pedig károsíthatja úgy, hogy az életre szóló következményekkel járhat. Mire kialakul egy fiatal belátási képessége, már függőségi helyzetbe kerül, és nem tud vagy nagyon nehezen tud megszabadulni káros szenvedélyétől. Ha a felnőttek szempontjából vizsgáljuk ezt a kérdés, megállapíthatjuk, hogy nagyon kevesen ismerik hazánkban a dohányzás káros következményeit, ami szoros összefüggésben van a lakosság hiány- és egészségügyi ismereteivel és egészségkultúránk jelenlegi helyzetével. Felmérések szerint a felnőttek 20 százaléka egyszerűen nem ismeri el a káros hatásokat, nem hiszi el, hogy ő is tüdőrákot kaphat, míg mások egyáltalán megkérdőjelezik azt is, hogy van-e a dohányzásnak káros hatása.

Két területen van igazán jelentősége és szükségessége a szabályozásnak: az egyik a fiatalok védelme, a másik pedig a nemdohányzók egészségének, az úgynevezett passzív dohányosok védelme. A fiatalok védelme elsősorban legcélszerűbben az iskolákban vagy más intézményekben, illetve a családban folytatott felvilágosító, egészségnevelési tevékenységgel lehetséges. Azt gondolom, hogy ezeket a nevelési tevékenységeket nemcsak kifejezetten a dohányzás kapcsán kellene folytatni, hanem be kell ebbe vonni az egészséges életmódot, az egészséges táplálkozást, a drog elleni küzdelmet, és természetesen nem szabad kifelejteni a megfelelő mentálhigiénés nevelést, a megfelelő személyiség kialakítását. Akkor lesz egy fiatal ember immúnis - ha szabad ezt a szót használnom - mindenféle káros szenvedélyre, ha egészséges - pszichéje egészséges, szelleme egészséges - lelke van. Nagyon lényeges a példamutatás, amelyet mind a politikusoknak, mind az orvosoknak, mind a családfőnek is meg kellene adni a fiatalok felé.

Szeretném külön kiemelni a média szerepét. Hadd mondjak egy kedvezőtlen példát: nagyon sok olyan csodálatos dohányreklám-plakátot látunk, ahol hiába van feliratozva, hogy "A dohányzás káros az ön és a környezete egészségére", de a plakáton bemutatott életérzés nem ezt sugallja. Egészséges, izmos férfiak vannak rajta, esetleg csinos nők; de ehelyett az igazságnak az felelne meg, ha egy haldokló képe jelenne meg ezeken a plakátokon. Így, ahogy ez a reklám megjelenik, etikailag megkérdőjelezhető, ha erősebben akarok fogalmazni, akkor a reklám hazudik. Etikailag égető probléma és megoldandó probléma a nemdohányzók védelme, hogy akaratukon kívül egészségük ne károsodjon. Társadalmi létünk valamennyi területén a dohányosok és a nemdohányosok részéről is empátiára, konszenzuskészségre van szükség, hogy egyetértésre jussanak, és egymás megbecsülésével ne dohányozzanak a másik orra alá, a másik pedig, ha nagyon muszáj, tűrje el a dohányfüstöt - de azt hiszem, hogy előzőnek kellene inkább igaznak lennie.

Tisztelt Országgyűlés! A dohányzás témaköre nem először került ide a parlament elé. Nemcsak 1997-ben, hanem már 1995 szeptemberében volt egy politikai vitanap, amelynek az volt a címe, hogy "Az egészség a magyar társadalom, az egyes állampolgárok legfőbb erőforrása". Ezen is nagyon sok szó esett a nemdohányzók védelméről, egyéb javaslatok is elhangzottak ezen a politikai vitanapon, amelyek közül már néhány - mint a nonprofittörvény vagy a reklámtörvény -, még akkor is, ha olyan, amilyen, de végül is megvalósult. Nem valósult meg, és talán egy hiányosságot pótolunk, ha elfogadjuk majd a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, de azt gondolom, hogy szükség lenne arra, hogy a tisztelt Ház napirendre tűzze - kérném a miniszter urat, ha erre lehetősége lesz - az alkoholizmusellenes küzdelem kérdését, mert igaz, hogy dohányos ember a lakosság egyharmada, de nem elhanyagolható az a szám sem, hogy körülbelül a lakosság egytizede, mintegy egymillió ember káros rabja az alkoholnak, és legalább annyi ártó hatása van, mint a dohányzásnak - nem beszélve arról, hogy hány családot érint ez a probléma.

1997-ben nyújtotta be az előző kormány a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, mely sok tekintetben talán több volt, bizonyos tekintetben talán kevesebb, mint a mostani törvény. A most előttünk fekvő törvényjavaslat talán egy kicsit rövidre sikerült, hasonlóan az elődjéhez, az sem volt sokkal hosszabb.

(10.30)

Néhány paragrafusból, mindössze nyolc paragrafusból áll, ezeket én nem sorolnám fel részletesen.

Szeretném viszont elmondani, hogy ez a törvényjavaslat véleményem szerint nincs arányban, nincs összhangban azzal a súlyos egészségkárosító hatással, mint amit maga a dohányzás okoz, talán a szigora enyhült az előző törvényhez képest. Azt gondolom, az elkövetkezendő napok vagy hetek feladata lesz, hogy ezt a törvénytervezetet tegyük alkalmassá arra, hogy azt a célt szolgálja, amit feladatául kitűzött.

Meg kell még említenem az EU-konformitást - Béki képviselőtársam már utalt arra, hogy mennyivel messzebb mentek ennél a jelenlegi szabályozásnál. Azt gondolom, végig kell gondolni, és meg kellene nyitni a reklámtörvényt, és ott a dohányzásra, de még az alkoholra vonatkozó részeket is meg kellene szigorítani az elkövetkezendő időben.

Végül is a törvénytervezet célja nemes, védi az alkotmányban biztosított alapjogot az egészséget illetően, valamint az emberi együttműködés javítására törekszik a dohányzók és a nemdohányzók vonatkozásában. A módosító indítványokkal - amelyek, remélem, nem lesznek részei szellemi polgárháborúnak - javasolom ennek a törvénynek az elfogadását, és a Szocialista Párt is támogatni fogja a törvény elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu