KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A megírt beszédemet megtartanám a részletes vitára, és azt hiszem, a beszélgetést ott, ebben a körben folytathatjuk. Két-három dologról szeretnék szólni, hogy egy kicsit magam is elősegítsem a gondolkodást a munka törvénykönyve, a munka világa kapcsán.

Az egyik: úgy ítélem meg, hogy a munka világáról és az azt szabályozó alapvető törvényről gondolkodni anélkül, hogy belekombinálnánk az uniós csatlakozásunk, felzárkózásunk alapvető, e területet érintő kihívását, nem lehet.

(21.00)

Úgy látom, Magyarországon sajnos még nem közismert, s a politikai elitben sem triviális, nem nyilvánvaló, hogy az uniós csatlakozás Magyarország részéről nemcsak és nem elsősorban egyfajta jogharmonizációt, nemcsak és nem elsősorban egyfajta utolérési gazdaságpolitikát, pénzügypolitikát, vagy hogy úgy fogalmazzak: a maastrichti kritériumok teljesítését kívánja meg, hanem - nemcsak jó szándék, hanem politikai indokok alapján - a szociális sztenderdek teljesítését is. Higgyék el nekem, ha bekövetkezik az uniós csatlakozásunk csúszása, az nem politikai, nem pénzügyi-gazdasági és nem jogharmonizációs okokból csúszik; ha erre van uniós érdek, akkor elsősorban a szociális sztenderdek alacsonyabb nívója, nem teljesítése, hogy durván fogalmazzak: mert túl olcsó nekik ez az ország, s az ő versenyüket rontja az a bekerülő Magyarország, amelyiknek a munkaerőpiacán a szabályozás, a kialakult sztenderdek hozzájuk képest versenyelőnyt biztosítanak az itt szerepet vállalóknak.

Ebből az emelkedettnek nem mondható, de létező érdekkörből adódóan is, a velünk szemben támasztott, az Európai Szociális Chartában precízen és pontosan leírt szociális normatívakényszerből következik, hogy ha Magyarország komolyan kívánja venni az európai felzárkózási törekvéseit, uniós csatlakozását, akkor a hazai politikában is első helyre kell helyezze a szociális sztenderdek teljesítését, s az ehhez kapcsolódó intézmények, gazdaságpolitikai kényszerek kialakítását. Úgy ítélem meg tehát, hogy ha a munka világát szabályozó alapvető törvények, így a munka törvénykönyvének a módosítására sor kerül, akkor ez, és nem a pillanatnyi politikai vagy egyensúlyi érdekek munka világát, vagy akörnyéki politikai pozíciókat érintő, egyensúlyi kérdései kell meghatározzák, mire is irányul a szabályozás. Úgy látom, ez a szabályozás nem abból a megfontolásból indul ki, amit az előbb elmondtam.

Mi a másik ok, ami miatt most elkapkodottnak, végig nem gondoltnak, így alkalmatlannak gondolom ezt a módosítást? A másik ok az, hogy úgy hiszem, a munka világát érintő kérdéssel kapcsolatban a szabályozás változásakor az az igazi szempont, hogy a pillanatnyi helyzethez, az ország teherbíró képességéhez, gazdasági versenyképességéhez képest hogyan alakul a munkavállalók és a munkaadók pozíciója. Ebből a szempontból el kell ismerjem, hogy a '90-es évek elején történt módosítás, amely a munkaadói pozíciók javára jelentősen háttérbe szorította a munkavállalói pozíciókat - megjegyzem: a kollektív érdekvédelem területén túlságosan is -, ez a pozícióátrendezés hozzájárult ahhoz, hogy jelentősebb legyen a külföldi tőke Magyarország iránti érdeklődése.

Negatívan is mondhatnám: éppen az előző, a Nemzeti Bankról szóló vitában ennek az összes negatív felhangja elhangzott, de tény, hogy amikor arról kellett döntenie az akkori vezetésnek, hogyan szerez tőkét, beruházást, vállalkozókat mindahhoz, ami Magyarországon az újjáépítéshez egyébként szükséges, akkor úgy döntött, prioritást biztosít Magyarország ilyen úton megteremtett vonzerejéhez, amelyikben is a munkavállalók, munkaadók pozíciójának változtatása során legyöngítette a munkavállalók pozícióit; s a munka világát úgy alakította át, hogy az a befektetők számára legyen kedvező, a tőke számára legyen vonzó, a külföldi összevetésekben alacsonyabb szociális sztenderdeket biztosítson, s hogy ezek ellen a szociális sztenderdek ellen ne lehessen fellépni. Tehát még garanciákat, fizikális védelmet is biztosított ezen, egyébként méltatlanul háttérbe szorított normatíváknak.

1995-ben, a munka törvénykönyve következő jelentős módosításakor a végiggondolás majdnem hasonló volt; a Bokros-csomag környékén jártunk, abban a gazdasági helyzetben, amikor az ország a megítélésünk szerint - a Horn-kormány volt minisztereként mondom, de a Szocialista Pártnak ma is ez az álláspontja - a csőd felé haladt, meg kellett állítani ezt a lefelé tartást a negatív spirálról, s megfordítani a trendeket. Az akkori munka törvénykönyve módosításának egyik filozofikus felhangja ez volt - csak a képviselőnő kedvéért mondom.

Mi a bajom most? Nem az a bajom, hogy sokat kellene vitatkoznunk azon, az ország versenyképessége mit igényel hosszú távon a munkaerőpiactól, s mit kíván meg a munka világától. Az a bajom, hogy a mostani módosításnak nincsen ilyen indoka. Se az államtitkár úr, s a kormány nevében senki nem mondta el nekünk, milyen filozófiából, milyen gazdaságpolitikai várakozásból, a munka világa pozícióit érintően mi az, aminek következnie kell. Ha azt mondta volna, hogy az uniós csatlakozás, a világgazdasági trendek, a magyarországi modernizáció, vagy a kormány új gazdaságpolitikája kívánja meg e lépéseket, akkor maximum egyet nem értően, de elgondolkodtunk volna ezen a dolgon, s azt mondjuk, mi nem így látjuk. Úgy látjuk, ebből a helyzetből nem ez következik, de ez nívós érvelés lehetett volna, mert ennek szempontnak kell lennie a munka törvénykönyve módosításakor.

Ebből a szempontból egyébként a következőt látom: úgy ítélem meg, hogy Európában ma éppen azon az úton járnak a kormányok és maga az Európai Unió, hogy a hosszú távú versenyképesség megteremtése szempontjából - a monetáris, a pénzügyi, a gazdasági eszközrendszeren túl - a társadalmi stabilitás feltételeit építik. Ehhez hozzátartoznak a szociális normák, a társadalmi párbeszéd, a munka világának egyensúlya, a munkavállalói pozíciók erősítése. Távolabb kerülünk az uniótól akkor, ha pillanatnyi versenyképességi szempontokat helyezünk szembe a tartós versenyképesség szempontjaival. Ehhez pedig az szükséges megítélésem szerint, hogy a már itt lévő befektetők számára is kiszámíthatóbb és biztonságosabb legyen a munka világa, ez pedig akkor van így, ha nagyobb egyensúlyra építkezik, ha az érdekvédelem erősebb lehet, nem legyengített, s ha a kormány nem fenyegeti a munkavállaló pozícióját.

Ezeket szerettem volna elöljáróban hozzáfűzni, s tulajdonképpen ezek az indokok azok, amelyek alapján úgy gondoljuk - s ezt a szocialista frakció nevében is mondom -, hogy ha a mai állapotában születik meg a törvény, és nem lesz lehetőség arra, hogy a további érdekegyeztetés során - örülök annak, amit a képviselő asszony mondott, hogy most végre megkezdődött egy tartalmi egyeztetés, legalább az egyik közalkalmazotti érdekegyeztető fórumon - a tervezet alapjaiban módosul ezen szempontok irányába, akkor nemcsak azt az álláspontunkat kell kinyilvánítsuk, hogy most nem támogatjuk egy ilyen formában létrejövő munka törvénykönyve kialakítását, hanem azt is előre kell bocsássuk, hogy ennek - ha módunk lesz rá, ha odajutunk és bizalmat kapunk arra, hogy kormányozzunk - az újratárgyalását fogjuk kezdeményezni; újratárgyalását és megállapodásos alapon történő módosítását.

A szakszervezetek mai álláspontja, a munkavállalók pozíciója azt jelzi előre, hogy a mai módosításból nem sok maradna ezen újratárgyalást követően, mégis úgy korrekt, ha már most jelezzük, hogy számunkra nemcsak tételeiben, hanem irányában, filozófiájában, európai és hazai modernizációs szempontokból is elfogadhatatlan a javaslat, ezért kezdeményezzük az újratárgyalását s az abból következő módosítását.

Egy részkérdésre térnék csak ki, pedig ez a részletes vitára való kérdés, de politikát is érint, így aztán az általános vitában, azt hiszem, fontos megemlíteni: az üzemi tanácsok kollektív szerződést érintő kérdésköre. Nagyon sok érv elhangzott, és azt hiszem, egy szakmai vitában tulajdonképpen nagyon közelálló nézeteket tudnánk megfogalmazni mind a tízen, ahányan most a teremben ülünk. Tehát azt a szándékot, törekvéseket, hogy ott is legyenek kollektív megállapodások, alakuljon ki a munka világát érintő, tárgyalásos szituáció, ahol éppen nincsen szakszervezet, azt gondolom, pártolni kell.

(21.10)

Sőt, azt is, hogy érdekeltséget teremtsünk arra, hogy alakuljanak ki érdekképviseletek, hogy legyen partnere a munkaadónak, legyen munkavállalói partner a másik oldalon, hiszen így stabilabbá lehet tenni a munka világát, a helyi együttműködést.

Azonban az üzemi tanács erre a célra nem alkalmas a mai törvények szerint. Nem alkalmas, mert a törvény szerint az érdekérvényesítés egyetlenegy alkalmas eszközével sem rendelkezik.

Kérdezem én: milyen az a megállapodás, ahol az a partner, aki a megállapodás egyik oldalán van, sem a saját körében, a munkavállalói körben, sem a másik partnerrel szemben nem rendelkezik eszközökkel arra nézve, hogy érvényesítse a vállalását?! Egyébként hozzáteszem - de valóban csak a későbbi időpont miatt teszem hozzá -, ha viszont rendelkezne ezekkel a jogosítványokkal, nem üzemi tanácsnak hívnák, hanem szakszervezetnek. Ilyen értelemben tehát a lépés szándékát tekintve bármennyire jó irányú, alkalmatlan és káros.

Csak az érvek sorában említeném meg, hogy a magyar jogrendszerbe sem illeszthető be. Gondoljanak csak a törvényes nyomásgyakorlás egyik eszközére, a sztrájkra, a sztrájktörvény leírására, amely finoman szólva nem harmonizál ezzel a most létrehozandó intézménnyel.

Mégis a bajom nem ezzel kapcsolatos, hiszen tegyük fel, hogy ad absurdum át lehet vezetni a sztrájktörvényen, át lehet a másikon, a harmadikon, a negyediken. A megoldást érintő a problémám, épp ezért ennek egy alapos újragondolása - elsősorban egyébként, én úgy hiszem, az ágazati kollektív megállapodások irányában - indokolt volna. Ehhez a partnerségünket természetesen felajánlom.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu