KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen csak egy megjegyzést szeretnék tenni a megelőző kétperces kapcsán. Azt hiszem, abban nincs vita közöttünk, hogy olyan mechanizmusnak kell működnie az országban, és egy kormánynak úgy kell kormányoznia, a felelős politikának úgy kell működnie, hogy az a tisztességes emberek érdekében születhessen. A vita mindig ott van, hogy azon keskeny ösvényen, amely ösvény elválasztja a szuverenitás korlátozását a többség érdekeinek szolgálata érdekében tett szuverenitáskorlátozástól, rajta járunk-e vagy kilépünk-e belőle. Én azt láttam, és azt látom a demokratikus rendszerekben, hogy hosszú távon azok a megoldások a jók, amelyek nem elsősorban az egyén szuverenitásának korlátozására irányulnak, hanem az egyén önvédekező képességének javítását, ennek esélyeit növelik meg. Biztos vagyok benne, hogy lehet ezt átmeneti szabályokkal elősegíteni. Még azt is elfogadom, hogy elképzelhető egy olyan ország, amelyben adott pillanatban lehetőség és igény van arra, hogy a többség érdekében kisebbség vagy adott kör szuverenitását korlátozzák, és hogy a kormány adott esetben támogatást kap ehhez. Hosszú távon azonban mégiscsak azokat az irányokat támogatom, és az a filozófia a meghatározó az én felfogásomban, amelyik olyan környezetet teremt, olyan jogrendszert, olyan eljárási lehetőségeket, ahol maga az egyén a maga szuverenitásával képes megvédeni saját magát, az önszerveződésével, a jogrendszerre támaszkodva, szóval mindavval, amitől ő ember. Ilyen értelemben tehát akkor, amikor mi ennek érdekében és ezen momentumokat hangsúlyozva lépünk fel, akkor ennek a kényes egyensúlynak a védelmében - amit más szóval a demokratikus intézmények, vívmányok védelmének neveznek - próbálunk meg politizálni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés