MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban nagyon fontos törvényről van szó, és valóban a lövészárkok nem a pártok között, sőt, nem más organizáció között, hanem nagyon sokszor a családon belül, a munkahelyen belül húzódnak. Ugyanakkor - ahogy itt tudós kollegáimtól is hallottuk, meg az Országgyűlési Könyvtár kitűnő összeállításából is olvasni lehetett - rendkívül sok egészségkárosodással jár a dohányzás, és szemben más kábítószerekkel, itt direkt módon a nemdohányzók egészségét is rongálja a dohányzás.

Nemcsak képviselőként, hanem az Egészséges Környezetért Alapítvány elnökeként is szólok, és úgy gondolom, hogy az egész törvény szellemiségét az alkotmányban is garantált egészséges környezethez való jog alapozza meg, és ez a legfontosabb mondanivalója. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ezt a címben is tükrözni kellene. Nem csupán a nemdohányzók védelméről van szó, hanem bizony a dohányzók védelméről is, gyűjtőnéven az egészség védelméről.

Hiszen - ahogy itt hallottuk Gémesi doktortól, másoktól is, micsoda károkat okoz a dohányzás abban a szegény embertársunkban, aki ennek a szenvedélynek a rabja - a dohányzás nem más, mint egy alattomos szenvendélybetegség.

Jól tudom, hogy hagyományainkban, a magyar anekdotakincsben, a magyar kultúrkincsben a dohányzás, a pipázás, a szivarozás kedélyes valami volt, de azért ne felejtsük el, hogy akkortájt volt ez, amikor el lehetett különíteni a dohányzó szférát a nemdohányzó szférától, továbbá nem éltek annyi ideig az emberek. Sokkal rövidebb volt az életkor, semmint azok a hosszú idő alatt kialakuló károk okozták volna a halált, amelyek a dohányzással járnak. Egyszerűen nem jelent meg, hiszen 40-50 év vagy 50 és 60 év között már meghaltak az emberek.

Tehát az volna a javaslatom, hogy a törvényjavaslat címe tükrözze ezt, és az egészség védelméről, a dohánytermékek fogyasztásának és forgalmazásának egyes szabályairól szóljon, amellyel kifejezzük azt, hogy nem egyértelműen tiltásról van szó, ne csak a társadalom nagyobb részének és a gyerekeknek a védelmében lépjünk fel, hanem mindenkinek a védelmében lépjünk föl, magának a dohányosnak a védelmében is.

Természetesen osztom azt a liberális álláspontot, hogy senkit sem lehet akarata ellenére boldogítani, de ne felejtsük el - ahogy ezt többen kifejtették -: a dohányos, amikor a saját egészségét rongálja, akkor ezt a társadalom terhére is teszi, tehát nem tudja a következményeit csak maga viselni. Egyes biztosítók életbiztosítások esetén figyelembe veszik ezt, tehát magasabb díjat számítanak akkor, ha káros szenvedélyeknek hódol valaki, de az általános egészségbiztosítás, amelyet nem is nagyon tudunk definiálni, nem tesz ilyen különbséget.

(14.30)

Tehát annak a szegény embernek, akinek érszűkület miatt le kell vágni a lábát, akit emiatt föl kell menteni a munkájából, rokkanttá kell nyilvánítani, aki korábban hal meg és így tovább, s a családját el kell tartani, ezek a terhek az egész társadalmat és minket, nemdohányzókat érintenek. Ez is, hogy minket nemdohányzókat... - én tizenhárom éves koromig dohányoztam. Amikor Pécsett a jezsuita kollégiumban elkaptak a vécében dohányzáson, akkor bevittek páter Cserje Sándor főprefektushoz, aki kedélyesen fogadott, és azt mondta, nahát, te is dohányzol? Azt mondja: én is dohányzom, akkor dohányozzunk együtt! Elővette a szivarját, megkínált vele, én mondtam: nem, én szivarral nem foglalkozom, csak cigarettával. Azt mondja, komoly férfiember, komoly dohányos szivart szív, s elszívatott velem egy szivart. Utána, mikor látta, hogy kékülök, zöldülök, azt mondta, nem muszáj a jövőben, de ha dohányozni akarok, menjek be csak hozzá, ő mindig szívesen dohányzik velem. Azóta nem dohányzom, és áldott emlékére ma is szeretettel gondolok. Nem sokkal később a kollégiumot államosították, ő pedig exiliumban halt meg.

De úgy gondolom, valahol itt van a dolog nyitja, hogy nemcsak a törvényben, nemcsak a törvényes keretek megadásával kell küzdenünk az egészségért, az egészséges környezetünkért, hanem példamutatással, személyes ráhatással, és mindenkivel külön-külön kell ezt elintézni. Apám nagy dohányos volt orvos létére, ennek következtében mi, a gyerekei nem dohányoztunk. Az én nyolc gyermekem közül egy dohányzik, minden ráhatás ellenére. Feleségem dohányos volt. Mikor első gyermekét várta, akkor leszokott, mert az életét is odaadta volna azért, hogy gyermeke egészségesen szülessen. Sajnos nem mindenki ilyen, látunk szép kis terhes anyukákat, áldott állapotban lévő anyukákat, akik cigarettáznak vagy szoptatós anyákat is. Ez egy alattomos szenvedélybetegség, ahol segíteni kell az egyént, hogy leszokjon, ugyanakkor pedig akit nem lehet leszoktatni, annál meg kell követelni azt, hogy ne tudjon másokat károsítani, s ennek a közszellembe kell átmennie.

A tiltások fontosak, de nem elegendőek. Az kell, hogy kialakuljon egy olyan közszellem, illemszabály, hogy a dohányos ne gyújtson rá anélkül, hogy ne kérne hozzájárulást. Ez a hozzájárulás-kérés ne legyen formális, és ne legyenek bizonyos dohányosok erőszakosak. Mint minden szenvedélybetegség, az eredeti jellem hibáit kinagyítja. Nagyon sok kedves dohányos van, aranyos dohányos, szimpatikus, szelíd dohányos, de bizony vannak keményen agresszív dohányosok, akik nem kérdeznek meg senkit, beülnek az autóba, rögtön rágyújtanak. Mi a lakásunkban eldugtuk a hamutartókat, ez nem zavarta azokat, akik megjelentek, legfeljebb annyi lett, hogy a virágvázába tették a csikket. Tehát elsősorban a magatartásmintákat kell kialakítani.

A másik dolog, amiről szeretnék szólni, az állam kétarcú magatartása. Az állam abból a nemes indítékból, hogy csökkentse a dohányzást, magas adókat vet ki rá, ugyanakkor ezekkel az adókkal számol, ezeket az adókat beépíti a költségvetésbe, és ezáltal fölemeli a dohánycikkek árát. A dohánycikkek terjesztése, mint minden provízió, ezzel lesz arányos. Tehát egy olyan értéket hoz létre az állam - azért, mert védeni akarja a nemdohányosokat, illetve pönálni akarja a dohányosokat -, amivel elősegíti a terjesztését, hiszen rengeteg szerv és ember válik érdekeltté abban, hogy a dohányt terjesszék. Sajnos, jó megoldást nem lehet mondani, mert ha piaci áron kerülne a dohány forgalomba és alacsonyabb szinten, akkor valószínűleg megnőne a dohányzás, és ez megint nem volna szerencsés. De így csendestárssá válik az állam a dohánybizniszben, és egyik oldalról, fiskális oldalról érdekelt is abban, hogy a bevétel nőjön, hiszen ez rögtön megjelenik, amint egy pakli cigarettát eladnak, viszont a hátrányos dolgok később, más tárca területén, más okokkal összegubancolódva jelennek meg.

Ebben a kitűnő anyagban, amit kaptunk, vannak becslések, hogy évi 300-370 milliárd forint egészségügyi kárt okoz a dohányzás. Vitatják ezeket az értékeket, de úgy gondolom, hogy vita csak abban lehet, hogy tól-ig, valójában a nagyságrenddel kapcsolatban nem. Rendkívül fontos tehát azt a folyamatot elindítani, amely a társadalomban nemkívánatossá teszi a dohányzást, olyan illemszabályokat alakít ki, amelyek megnehezítik vagy ellehetetlenítik a nemdohányzók károsítását.

Néhány konkrét dologra is fel szeretném hívni a figyelmet, amit aztán módosító indítványok formájába fogunk önteni. A 2. § d) pontja, amely a munkahelyeken való dohányzástiltást a munkáltató rendelkezéseihez köti, ez nem teljesen koherál a (7) bekezdés előírásaival. Úgy gondolom, hogy a logikáját meg kell fordítani, a munkahelyen alapvetően nem szabad dohányozni, kivéve, ha külön törvényben és a törvény alapján a törvényhez koherensen csatlakozó munkahelyi szabályozás mást ír elő.

Ugyancsak fontosnak tartanám valahol a törvényben egyértelműen deklarálni azt, hogy senki sem kényszeríthető dohányfüst eltűrésére. Ez a törvény szelleme lényegében, de ez nincs deklarálva. Nincs deklarálva, és nagyon sok esetben van olyan szituáció, amikor erre hivatkozva lehetne rendezni egy kérdést. Mondok példákat: akkor, amikor a büntetés-végrehajtás területén egy zárkába zárnak előzetes letartóztatottakat, akik között vannak dohányosok és nemdohányosok, ahol nehéz például ezt a disztinkciót keresztülvinni, hacsak ennek megfelelő külön szabályozás nem történik. Éppen ezért azt is javasolni szeretnénk, hogy a felhatalmazó rendelkezések között az Igazságügyi Minisztérium is kapjon felhatalmazást, hogy a büntetés-végrehajtással kapcsolatos szabályokat saját hatáskörén belül a törvényhez simulóan rendezze, mint ahogy felhatalmazást kap a belügyminiszter vagy a honvédelmi miniszter vagy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter.

Végül a gyerekek kérdéséről is szót kell ejteni. Talán a legfontosabb kérdés, amivel foglalkoznunk kell, hogy a fejlődésben lévő kisgyermekek védelme biztosítva legyen. Tudjuk más országok parlamenti gyakorlatából, például a Német Szövetségi Köztársaságban a Bundestag gyakorlatából, hogy ott például még az autóban való dohányzást is megtiltották és lobbyztak ezért, ha kisgyerekeket szállítottak az autóban, hiszen kis légtérben a rendkívül erős dohánykoncentráció rendkívüli mértékben károsította a gyermekeket. A gyermekek kérdése a legfontosabb, és itt kell talán a legszigorúbban eljárni, tehát a szülészeteken, a kórházakban, a gyermekgondozás során. Kérdés, hogy szabad-e a családok életébe beavatkozni, hiszen ez valóban a magánélet legszentebb színtere, de úgy gondolom, hogy már történt ilyen beavatkozás itt a Házban akkor, amikor a házastárssal kapcsolatos szexuális erőszakot pönálta a tisztelt Ház.

(14.40)

Úgy gondolom, hogy akkor a kisgyerekek egészségkárosításával is érdemes foglalkozni, és kellő megfontolással itt is lehet tiltásokat bevezetni.

Egészében örülök, hogy ez a törvény megjelent. Örülök, hogy ezt megvitatjuk, és a módosító indítványok beadásával is szeretnénk elősegíteni a kicsiszolását. Köszönöm szépen a türelmüket.

Forrás: parlament.hu