ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót elnök asszony. Bár a legutolsó mondata Takács képviselőtársamnak egy pillanatra megingatott abban, hogy ezt elmondjam-e, vagy sem, mert azt szerettem volna mondani, hogy a rendelkezésre álló kétperces reagálási idő elég kevés. Ennélfogva az ember mindig törekszik arra, hogy ebben a két percben elhangzó mondanivalóját jól átgondolja, megfelelően formalizálja. Bizonyára ez a tevékenység vette el az időt Takács képviselőtársamtól arra nézve, hogy meghallgassa annak az inkriminált mondatnak, amit ő kifogásolt, a második felét, amikor kifejtettem, hogy nem az a bajom a jegybank 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolóval, hogy abban túlságosan sokat foglalkoznak a magyar gazdaság 1997. évi eredményeivel és helyzetével, hanem az, hogy jóval kevesebbet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank egészen pontosan miért tette azt, amit tett ennek érdekében, tehát én talán egy kicsit több helyet szentelnék ebben a jelentésben annak, hogy világossá váljék minden egyes országgyűlési képviselő számára az, hogy a Magyar Nemzeti Banknak az eredmények elérése érdekében kifejtett tevékenysége egészen pontosan hogyan történt, és miért így történt.
Ezért kértem, hogy ha lehet, akkor legyen valamivel felhasználó-barátabb a jegybank következő évi jelentése. Attól függetlenül egy ilyen szakmai beszámolót azt el kell készíteni, mert erre a szélesebb értelemben vett szakmai közvéleménynek és persze minden egyes érdeklődő országgyűlési képviselőnek nagy szüksége van. Mert van olyan, amire főleg az országgyűlési képviselőknek s az egyszerű adófizetőknek, akik a szakmai kérdéseket nem látják át teljes mértékben, még nagyobb szükségük van. Én azt szerettem volna elérni, hogy ilyen legyen, tehát felhasználóbarát legyen a jegybank következő évi beszámolója, amit majd remélhetőleg hamarabb fog tárgyalni a Ház, mint ahogy az 1997. évit tárgyalta.
Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés