BERNÁTH ILDIKÓ, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 1999. február 2-án tárgyalta meg a Balaton kiemelt üdülőkörzet egyes településein az építészeti tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló T/717. szám alatt benyújtott törvényjavaslatot.
Az önkormányzati és rendészeti bizottság tagjai hosszú, szenvedélyes és meglehetősen kimerítő vitát folytattak a törvényjavaslatról. A vitában tulajdonképpen elsősorban az volt a legnagyobb vitára okot adó kérdés, hogy ez a törvényjavaslat egyáltalán benyújtásra került. Az elhangzottak alapján, meghallgatva az előterjesztőt és a vitában elhangzott ellenérveket, a következő többségi álláspont alakult ki:
A törvényjavaslat benyújtására tulajdonképpen azért került sor, az indokolja és teszi szükségessé, mert az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte azt a körülbelül tízéves miniszteri rendeletet, amely ezt a tárgykört szabályozta. Az Alkotmánybíróság határozatának alapvetése tulajdonképpen nem a miniszteri rendelet szakmai szabályait találta törvénysértőnek, hanem magát azt a tényt, hogy az önkormányzatokra nézve kötelező rendelkezéseket miniszteri rendelet nem, csak törvény szabályozhatja. Ebből a szempontból tehát a bizottság többségi álláspontja az, hogy a törvényjavaslat benyújtása mindenképpen szükséges és indokolt.
A benyújtott törvényjavaslatban a területi hatály nem változik a korábbi szabályokban megfogalmazottakhoz képest, hiszen ugyanarra a 41 településre vonatkozik a szabályozás, mint a korábbi, hatályon kívül helyezett miniszteri rendelet.
A benyújtott törvényjavaslat tartalmilag két kisebb módosítást tartalmaz. Az egyik változás az, hogy a törvényjavaslat nem a belterület növelését, hanem a beépítésre szánt területek kijelölését tiltja meg, ez a változás azonban nem korlátozza az önkormányzatok településrendezési jogosultságát, és nem tiltja a belterületbe vonás lehetőségét, a belterület növelését sem. A másik kisebb változás pedig az, hogy a javaslat nem tiltja az építést, hanem feltételhez köti azt; belterületen a teljes közművesítettséget, külterületen pedig a szőlőművelést szabja meg az építkezés feltételeként.
A törvényjavaslatot az 1999. január 21-én, Siófokon megtartott szakmai konferencián ismertette az előterjesztő, a törvénytervezet szöveges változatát pedig a Balatoni Önkormányzatok Szövetsége elnökének, dr. Balázs Árpádnak is megküldte az előterjesztő.
A vitában ellenérvként hangzott el az is, hogy addig ezt a szabályozást nem szükséges megalkotnunk, amíg egy átfogó és korszerű regionális területrendezési terv el nem készül. A kormányprogram és a jogalkotás tervei szerint az erre vonatkozó törvénytervezetet még ez évben, az I. félévben fogja megtárgyalni a tisztelt Ház, de úgy véltük, hogy addig is, amíg ennek a törvénynek a vitája és elfogadása megtörténik, szükséges a jelenlegi helyzet törvényi szintű szabályozása.
Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában elhangzottak alapján az önkormányzati és rendészeti bizottság többsége a benyújtott törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés