HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ami a Balatonnal és környezetével történik, arra az egész ország odafigyel. A vízvédelem, a parti közműfejlesztések és az építészeti rendelkezések azok a sarkalatos pontok, amelyek évtizedekre meghatározhatják a tó, a Balaton sorsát, és kérdés, megmarad-e a vonzereje, százezrek kulturált, egészséges pihenőtere a nyári szezonban. Ezért érdemel többek között kiemelt figyelmet a Balaton védelme és ez a kisgazda tárca által elkészített törvényjavaslat.

A Balatonnal kapcsolatban érdemes nagyon röviden áttekinteni az eddigi lépéseket, elsősorban az Országgyűlés munkájára gondolok. El kell ismerni, hogy az előző Országgyűlés is többször kiemelten foglalkozott ezzel a kérdéssel.

Két momentumot emelek ki: a környezetvédelmi bizottság az elmúlt négy évben kétszer foglalkozott a Balaton helyzetével, a 6/1994.(XI.2.) állásfoglalása a Balaton állapotának javításáról, illetve volt még egy, a 4/2996.(VII.2.) állásfoglalása a Balaton fejlesztésével és megóvásával kapcsolatos időszerű feladatokról. Ebben a sorban még több kormányhatározatra is hivatkozhatnék, csak jelezni szeretném, hogy a Magyar Országgyűlés az elmúlt négyéves ciklusban is foglalkozott ezzel a kérdéssel; ezt az objektivitás jegyében el kellett mondani.

Többen föltették már a kérdést - államtitkár úr is az expozéjában hivatkozott rá -, miért is volt szükség erre az átmeneti törvényjavaslatra. Szeretném a tisztelt Ház és az előterjesztő figyelmét is felhívni egy momentumra. Nem teljesen precíz a benyújtott törvényjavaslat indoklása. Tudniillik, ha alaposan átolvassuk az Alkotmánybíróság határozatát, a 13/1998. április 30-ai határozatot, az nemcsak egy kérdésben találta alkotmányellenesnek ezt az említett korábbi, 1989. évi ÉVM-rendeletet. Ennek a rendeletnek nemcsak az az alkotmánysértése, hogy beavatkozik az önkormányzatok autonómiájába, pontosabban egy miniszteri rendelet szabályoz olyan kérdéseket, amit törvénnyel kellene rendeznie, hanem van egy másik nagyon fontos megállapítása, a magántulajdon korlátozásának kérdése. És amikor ezt mondom, akkor érzékelni kell, hogy e törvényjavaslat is és egyáltalán a Balaton kérdése három különböző érdek ütközését jelenti, és ezeknek az érdekeknek a kompromisszumát kell nekünk megkeresni.

Nevezetesen: ez egyik érdek a Balaton és környezetének védelme, megóvása, a másik érdek az önkormányzatok autonómiája és érdekeltsége, és van egy nagyon fontos harmadik érdekcsoport is, a tulajdonosok vagy köznapi nyelven említve: a telektulajdonosok tulajdonhoz való jogának alkotmányos biztosítása, illetve jelen esetünkben a tulajdonjog alkotmányos korlátozása. Tudniillik, ha alaposan átvizsgáljuk az Alkotmánybíróság határozatát, az indoklás elmondja, hogy az Alkotmánybíróság két kérdéssel foglalkozott, amint említettem már, hogy miniszter rendelkezhet-e jogalkotói hatáskörrel, másrészt - és ez a második téma, amiről nem volt szó sem az önkormányzati bizottságban, mint ahogy hallottam az előadót, sem pedig az írásos anyagban - az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy az említett 1989. évi ÉVM-rendelet alkotmányellenesen korlátozza-e az érintett ingatlanok tulajdonosainak az alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz való jogát.

(11.10)

Tudniillik ezek a tiltó rendelkezések nem 1989 óta állnak fenn, ugyanis az ÉVM-rendeletben szabályozott korlátozások, amelyeket a jogszabály címéből következően a jogalkotó maga is átmenetinek szánt - hiszen az a címe annak a '89-es ÉVM-rendeletnek, hogy átmeneti korlátozás -, nem '89-ben keletkeztek, hanem korábban.

A 4/1983.(III.3.) ÉVM-rendelet csaknem teljes körű építési tilalmat rendelt el negyvenöt településen, a későbbi rendeletek csökkentették az érintett települések számát, enyhítették a korlátozásokat, azonban a zártkerti ingatlanokon az építési korlátozások azóta is folyamatosan fennállnak.

Ha megnézzük a Magyar Köztársaság alkotmányának 13. §-át, az (1) bekezdés azt mondja: "a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot", a (2) bekezdés úgy szól: "tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet".

Tehát amikor a tisztelt Ház figyelmét felhívom erre a momentumra is, akkor látni kell, hogy a megszüntetett, illetve a hatályát vesztett ÉVM-rendelet két ponton volt alkotmánysértő.

Egyrészt alkotmányellenesen korlátozta a települési önkormányzatoknak az alkotmány 44/A. §-ában biztosított autonómiáját, másrészt - és itt az indoklást szó szerint olvasom - "az alkotmány 13. §-ának (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot alkotmányellenesen korlátozó rendelkezéseket tartalmaz, tehát megsemmisítem".

Tehát erre szeretném felhívni az előterjesztő figyelmét, hogy itt rendkívül nagy érdekcsoportról van szó, amely igen hosszú időn át korlátozva van a jogai gyakorlásában, illetve az alkotmányban biztosított jogában.

Tisztelt Ház! Áttérve az előttünk lévő törvényjavaslatra, többen elmondták és hivatkoztak arra, hogy a tavalyi évben meghozott kormányhatározat ez év január 15-ei határidőt tűzött ki a törvény megalkotására. Mindnyájan hallottuk, hogy teljesen objektív és szakmailag megalapozott okai vannak, hogy még az úgynevezett Balaton-terv nincs előttünk, és ezért egy átmeneti törvény születik. Ugyanakkor azonban sokszor szó volt róla, de azért hadd mutassam föl, annak ellenére, hogy nincs tévéközvetítés.

Tehát a kisgazda tárca, a földművelésügyi tárca igenis előrehaladott munkafázissal rendelkezik, hiszen néhány képviselőnk, a területfejlesztési bizottság tagjai, vagy például a "Koalíció a Balatonért" kormánypárti képviselőkből álló lobbycsoport tagjai már rendelkeznek ezzel az egyeztetési anyaggal, amely tulajdonképpen alapját, vázát jelenti az úgynevezett Balaton-törvénynek, amelyre úgy szól a kormányhatározat, hogy ez év VI. hó 30-áig kell beterjeszteni, és ez - néhány ellenzéki észrevételre vonatkozóan már jelezni tudom - igen széles egyeztetés alatt van érdek-képviseleti szervekkel, önkormányzatokkal.

Tehát egy folyamatos, hosszú szakmai előkészítő munka alapján várhatóan ezt a végleges Balaton-tervet a tisztelt Ház még ebben az évben el tudja végezni.

A T/717. sorszámú törvényjavaslat kapcsán szólni kell a Balaton körül kialakult helyzetről. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ennek a témakörnek könyvtárnyi irodalma van, ezért most az áttekintést szűkíteni kívánom, kizárólag az előttünk fekvő törvényjavaslat témaköréhez. Ugyanakkor, ha kicsit részletesebb is leszek, tudják be annak kedves képviselőtársaim, hogy a Magyar Országgyűlés elé igen ritkán kerül építészeti kérdés vagy az építésügyet érintő törvényjavaslat. Tehát megengedhetjük magunknak, hogy ezzel a szakterülettel kicsit részletesebben foglalkozzunk az Országgyűlés falai között.

Köztudott, hogy a Balaton környezetét, a Balaton partját három elkülöníthető területrészre lehet felosztani, igen eltérő jellegű tájegységek ezek. Az egyik ilyen tájrész a déli part, amely Somogyországot szegélyezi, és Balatonszabadi-Sóstótól Balatonszentgyörgyig már-már egy összefüggő idegenforgalmi üdülőkomplexumot jelent. A másik tájegység a Balaton felvidékét integráló, elsősorban az ott jelentkező jellegzetes szőlőkultúra. A harmadik tájegység pedig a tó délnyugati sarka, Keszthely és környéke, elsősorban tudományos-kulturális, kultúrtörténeti helyként. Mint idegenforgalmi bizottsági tag is tudom, hogy a Balaton - Budapest után - az ország turizmusában a második legfontosabb célpont. Talán ezt tudhatta be a korábbi kormányzat is, amely a tájegység szerepét és értékeit elismerve a Balatont és üdülőkörzetét 1986-ban az ország kiemelt üdülőterületének minősítette, 1997-ben az üdülőkörzethez tartozó települések lehatárolására került sor.

Azt is el kell mondani, hogy a Kádár-rendszerben még szinte semmiféle terv, elképzelés, stratégia nem alakult ki a Balatonra vonatkozólag, sőt ki kell emelnünk azt a tényt is, hogy 1988-ig csak országos hatáskörű főhatósága volt a környezetvédelemnek, külön tárca nem foglalkozott ezzel a szakterülettel.

Az utóbbi években rendkívül komoly erőfeszítések történtek a Balaton védelmére, ennek ellenére a tó biológiai egyensúlya még mindig törékeny. Konfliktusokat okozott a helyben lakók és az üdülőtulajdonosok, illetve a vállalkozók és az ideiglenesen ott lakók lokális kötődésének az érdekkülönbsége is.

További speciális érdekként jelentek meg a vállalkozói érdekek is a piacgazdaság és a privatizáció beköszöntével. 1989 után újabb hatalmas lökést kapott a környezet. Korábban soha nem tapasztalt változás következett be három-négy év alatt. Elsősorban az idegenforgalomhoz és a turizmushoz kötődő üzleti szolgáltatások egységeinek a száma nőtt meg ugrásszerűen, már-már jelentős túlkínálatot eredményezve. Alátámasztva az államtitkári expozéban elhangzottakat, ez is hozzájárult a Balaton környezetének a túlzott beépítettségéhez, veszélyeztetettségéhez. A kereskedelmi szálláshelyek, a fizető vendéglátás, butikok, ajándéküzletek, pizzériák, éttermek, csárdák, diszkók és mindennemű, az üdülővendégek kiszolgálására hivatott kereskedelmi egység az igencsak lerövidült hat-nyolc hetes szezonban igyekszik az éves árbevételi tervét teljesíteni, többnyire sikerrel.

Tehát a Balaton, amely több millió embernek okoz örömet, jelent pihenést, kikapcsolódást és szórakozási lehetőséget, közel annyi embernek jelent munkalehetőséget, de okoz gondot, bosszúságot.

A rövid áttekintés után térjünk ki még egy kicsit egy műszaki kérdésre! Építésügyi szempontból vizsgáljuk meg a Balaton tó helyzetét, és mint említettem, azért megyek bele ennyire részletesen, mert ritkán beszélhetünk építészeti kérdésekről a tisztelt Ház falai között.

A Balaton környékén a maira sok tekintetben hasonlító településhálózat már az 1002 és 1500 közötti időszakban kialakult, több száz évvel ezelőtt. A települések száma az 1500-as évek közepén - a pusztákat is beleértve - megközelítette a kétszázat. A jelenlegi közvetlen partmenti települések közül harminchét már az 1715. évben is létezett. Érdemes nagyon röviden áttekinteni a fejlődés egyes fázisait. A Balatonhoz tartozó partszakaszok átalakulása üdülőterületekké már az 1800-as évek végén elkezdődött. Az 1970-es évek végére teljesen megváltozott a tópart, és ahogy említettem, a déli parton a közvetlen parti sáv - Balatonvilágostól kezdve Balatonmáriafürdő nyugati részéig - több mint 80 kilométeres hosszúságban szinte egybefüggően beépült.

(11.20)

A Balaton helyzetével kapcsolatban és a most benyújtott törvényjavaslat értékelésekor nagyító alá kell vennünk a Balaton és környéke infrastrukturális helyzetét. A gazdasági infrastruktúra jellemzői közül a törvényjavaslat szempontjából különösen a lakásállomány, az üdülőépítés és az infrastruktúra közül elsősorban a víz- és csatornahálózat érdemel nagyobb figyelmet, hisz ezek azok a mutatók, amelyek jellemzik a Balaton túlterheltségét, és alátámasztják azokat az átmeneti rendelkezéseket, ideiglenes korlátozásokat, amelyek megalapozzák az előttünk fekvő törvényjavaslat jogosságát.

Magyarországon 1996-ban több mint 4 millió lakás volt, és a lakásszám az országos átlagtól eltérően a balatoni térségben jobban, 5,5 százalékkal növekedett. A nyaralóépítések területén a Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint kicsit kusza a helyzet, hiszen sem az 1980-as, sem az 1990-es összeírás, népszámlálás nem tartalmazott üdülőkre vonatkozó adatokat.

Az 1970-es népszámlálás idején a balatoni üdülőkörzet településein mintegy 15 ezer üdülőt írtak össze, és az eltelt időszakban gyakorlatilag nem volt nyomon követhető az üdülőépítések száma nyilvántartási és egyéb adminisztratív okok miatt - becslésekre támaszkodnak. Eszerint körülbelül azt lehet mondani, hogy napjainkban a Balaton környékén mintegy 35 ezer az üdülők száma; ezeknek legalább egyharmadát a közvetlen partmenti sávon találhatjuk.

Rendkívül fontos kérdés és a törvényjavaslatnak is egyik indító oka, ha megnézzük, milyen a Balaton környéki infrastrukturális kiépítettség, nevezetesen ezen belül is a víz- és csatornahálózat. A közüzemi víz- és csatornahálózat fejlesztése az elmúlt években sem a kívánatos összhangban történt a Balaton környékén. A Balaton térségében a közüzemi vízhálózat 1991 és '96 között 161 kilométerrel bővült, így összességében mintegy 2800 kilométert tesz ki a hálózat összhossza, a szárnycsatorna-hálózat pedig 96 kilométernyi gyarapodás ellenére is csak 1000 kilométer hosszúságú, mindez nagy területi különbségekkel.

Két statisztikai adatot szeretnék még a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján elmondani. Miközben a közüzemi ivóvízvezeték-hálózatba bekapcsolt lakások aránya a közvetlen partmenti településeken 97-98 százalék, addig a közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekapcsolt lakások aránya közvetlenül a partmenti településeken csak 63 százalék. Ezek a statisztikai adatok azért voltak rendkívül fontosak, mert így megértjük az előttünk fekvő törvényjavaslat 2. §-ának (2) bekezdését, amely olyan tiltó rendelkezést ír elő, hogy "A települések területén a jóváhagyott településrendezési tervekben már kijelölt, beépítésre szánt területen lévő telkeken építmények elhelyezésére engedély csak akkor adható, ha a telek teljesen közművesített, illetve az építés következtében jelentkező többletigényeket a közművek biztosítani tudják." Láthatjuk, hogy ez a tiltó rendelkezés szakmailag megalapozott, hiszen a statisztikai adatok a közműállapotok tekintetében ezeket indokolják.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat műszaki-építésügyi hátterének vizsgálata után egy idézettel szeretném jellemezni a beterjesztett anyagot. Hamvas Bélától idézek, aki azt mondta: "A civilizációt arról ismerem fel, hogy hatásos ellenőrzést gyakorol a természeti környezet és az ember fölött." A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében kijelenthetem, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat a fenti gondolatnak, a benne foglalt gondolatnak teljes mértékben megfelel és annak szellemiségében készült. Bár rövid a törvényjavaslat - öt paragrafusból áll -, de úgy gondolom, hogy a felszólalásom kezdetén említett három érdekszférának is, nevezetesen a Balaton védelmének, az önkormányzatok autonómiájának, illetve a tulajdonjog alkotmányban biztosított védelmének is, e hármas érdekeltségnek is megfelel.

Ugyanakkor - ahogy itt elmondta már Rajcsányi Péter fideszes képviselőtársam - a területfejlesztési bizottság ülésén is felvetődtek apró módosító indítványok, de szólnom kell a "Koalíció a Balatonért" elnevezésű kormánypárti képviselőcsoportról, amely tegnap is ülésezett, és a képviselőcsoport tagjai több apró módosító indítványt nyújtottak be, illetve a mai nap folyamán be fognak nyújtani.

Az államtitkár úr expozéjában említette, hogy várhatóan az előbb fölmutatott Balaton-terv ez év végéig elfogadásra kerül, hisz a kormányhatározat szerint ez év június 30-áig a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca le fogja tenni ezt a törvényjavaslatot a kormány asztalára. Ennek ellenére a "Koalíció a Balatonért" elnevezésű kormánypárti képviselőcsoport úgy ítéli meg - és magam is -, hogy célszerű benyújtanunk egy országgyűlési határozati javaslatot, amelyben írásos előterjesztés alapján is ösztökélni kívánjuk a kormányt, hogy valóban egy meghatározott időpontig elfogadásra kerüljön az úgynevezett Balaton-terv.

Befejezésképpen azt szeretném mondani, hogy a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja a törvényjavaslatot szükségesnek tartja, és annak elfogadását javasolja. Az előttünk fekvő anyag általános vitára alkalmas.

A Balatonnal az idén tehát még egyszer foglalkozni fogunk, és kicsit színesítve a felszólalásomat, engedjék meg, hogy idézzek Moldova György "A Balaton elrablása" című, 1996-ban megjelent riportkötetéből, amelyben az olvasható, hogy az író kutatásai szerint ötvenegy cég, intézmény, szervezet neve merült föl azok között, akik a Balaton körül valamilyen módon bábáskodtak. Úgy gondolom, hogy ez a beterjesztett törvényjavaslat, illetve a készülőfélben lévő és a független kisgazdapárti minisztériumi anyag alapján elmondhatjuk, hogy most már nem fog a sok bába között elveszni a gyerek.

Befejezésképpen egyetlen momentumra hívom föl a tisztelt Ház figyelmét. Ma tartja közgyűlését a Magyar Építészek Szövetsége, melynek egyik fő célja a kortárs magyar építészet művészi értékeinek védelme, illetve közgyűlésük tiltakozik a kommerciális építészet térnyerése ellen. Azaz ezzel azt szerettem volna befejezésképpen elmondani, hogy a törvényhozók mellett a magyar építésztársadalomnak is óriási a felelőssége, hogy a Balaton védelme, arculata az elkövetkezendő évtizedekben hogyan fog alakulni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu