DR. GIDAI ERZSÉBET, a MIÉP képviselőcsoportjának részéről: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos törvényről most már második alkalommal folytatunk itt vitát, hiszen 1995 novemberében, amikor közbeszerzési törvény nagy elvárásokkal bevezetésre került, végül is egy hiánypótló törvényről volt szó, hiszen a közpénzek felhasználását, nyilvánossá tételét célozta meg a törvény. Ha a céljait végignézzük, akkor a célok között szerepelt az is, hogy a közpénzek takarékos és nyilvános felhasználása mellett védeni kell a belföldi piacot, védeni kell a hazai terméket, és védeni kell mindenekelőtt - ha lehetséges - a helyi vállalkozókat, legalábbis olyan szempontból, hogy a közbeszerzési törvény értelmében a beszállításokat ezek a vállalkozók kapják meg.

Nem hiába emelkedett meg hirtelen a közbeszerzés nagysága - már többen említették ezeket az adatokat -, hiszen 1240 esettel növekedett, és mintegy 400 milliárd forintot tesz ki, ami két és félszeres növekedést jelentett. Ha úgy tekintjük, hogy a közpénzek egyik legnagyobb koncentrációs területe a költségvetés, akkor azt mondhatjuk, hogy a költségvetés kiadásának ez több mint 10 százaléka, tehát igen nagy értékről van szó. Ha az eljárási formákat tekintjük végig, akkor valójában itt egy olyan helyzet állt elő, hogy a nyilvános tárgyalások visszaszorultak - nem egészen kétharmadát teszik ki -, ezt is nem egy hozzászólótól hallottuk, és növekedett a tárgyalásos eljárások aránya. Ez nemcsak azért növekedett, mert a rendkívül bürokratikussá vált törvény a tárgyalásos eljárással egyszerűbbé tette a megrendelést, a beszállítóknak a beszállítást, hanem azért is, mert valójában ezek lehetőséget adtak arra, hogy különböző összefonódások vagy a törvénnyel való visszaélések is valójában jogi köntösbe kerülve létrejöjjenek.

Ha a célt összehasonlítjuk a tényleges közbeszerzési törvény működésével és megvalósulásával, akkor valójában azt is el lehet mondani, hogy szinte egyetlenegy célt sem teljesített. Mégpedig ha megnézzük, hogy vajon takarékosabb lett-e a közpénzek felhasználása, vajon nyilvánosságra került-e a közpénz minden egyes fillére, vajon védte-e a hazai termékeket, a hazai piacot, akkor bizony azt mondhatjuk, hogy a közbeszerzési törvény, amely kétségtelenül új törvény, és mint új terület, gyermekcipőben jár, rengeteg visszássággal is telített, de ezzel együtt egy egészen más helyzetet teremtett, hiszen maga a közbeszerzésbe való bekerülés a beszállítók számára egy óriási piaci lehetőséget teremtett meg, és élve azzal, hogy monopolhelyzetet kapnak, monopol piaci pozíciót nyerhetnek, bizony igen kemény jutalékokat használtak föl a monopolpiac megszerzésére. Tartós beszállítást adott a számukra, és a későbbiek során nem egyszer ezzel a helyzettel természetesen vissza is éltek.

Ugyanúgy a megrendelő oldaláról is, amikor választani kellett, mondjuk, egy költségvetési intézménynek - legyen az egy egészségügyi intézmény, hiszen itt bizonyos kényszerbeszállítók is megjelentek, vagy legyen az egy nagyobb oktatási, mondjuk, egyetemi intézmény -, akkor nyilvánvaló, hogy a beszállítóval egy vagy két fő találkozott, a gazdasági vezető vagy az igazgató, vagy esetleg kollektív vezetés esetében három vezető személy, és nem egyszer nem tudtak ellenállni annak a kísértésnek, hogy ha a drágább beszállítást kötik meg a közbeszerzési törvény leple alatt, akkor ez komoly jutalékkal jár, vagy nem egyszer a jutalék nem is pénz formájában jelent meg, hanem esetleg egy kedvező külföldi út vagy egy nyaralás váltotta ki. Tehát semmiképpen nem arról volt szó, mert az ellenőrzés nagyon laza volt, hogy itt a közpénzek nagyon takarékos és racionális felhasználása valósult volna meg.

Ha úgy tekintjük, hogy vajon a nyilvános tárgyalás nyilvános volt-e, akkor azt kell mondani, hogy ez csak bizonyos értelemben elégítette ki a nyilvánosság kritériumait. Valóban megjelent a Közbeszerzési Értesítőben, de mégis, amikor a szerződés megkötéséről volt szó, akkor ott bizony a háttérben már különböző összefonódások jelentek meg, és ténylegesen a közbeszerzésekbe az intézmények munkatársait - akik dolgoztak a közbeszerzés tárgyaival vagy megrendelték volna azokat - nem vonták be, kevés olyan alkalmat lehet felsorolni, amikor velük is megvitatták volna, vagy legalábbis tudomásukra hozták volna, hogy miért ezzel vagy amazzal a beszállítóval kötik a szerződést, miért ez vagy az a beszállító szállítja, mondjuk, az orvosi műszereket, a gyógyszert vagy esetleg az irodabútorokat.

Ha áttekintjük a három év tapasztalatait - és én néhány termék esetében megnéztem -, akkor azt lehet mondani, hogy a monopolhelyzetet nyert beszállítók ma már igen komoly minőségrontással is dolgoznak, nem teljesítik a minőség követelményeit, például irodabútor esetében, például a számítástechnika esetében, sok esetben nem teljesítik a beszállítási határidőket, és bizony 10-20, sőt, nem egyszer 30 százalékos áremeléssel vagy magasabb áron adják a termékeiket, mint azok a cégek, amely cégek nem nyerték el a közbeszerzési jogosultságot. Ilyen például a számítástechnika esetében, ha beszerzünk egy nyomtatót, ami egy közhasználatú cikk, és nem a közbeszerző cégtől, akkor 10-15 ezer forinttal olcsóbban lehetne beszerezni, szemben a közbeszerzéshez tartozó beszállítóval, de természetesen erre nincs mód a közbeszerzési törvény jogszabályai következtében.

Ugyanakkor az is kialakult, hogy a közbeszerzési törvény kijátszására számtalan lehetőség jelent meg. Ismeretes, ha egy kft.-t vagy bt.-t létrehoznak üzleti tevékenységre, megkerülve a közbeszerzést, bizonyos pénzek áttételével kibújnak a közbeszerzési törvény hatálya alól, és nem egyszer kedvezőbben járnak egy ilyen beszerzési forma megvalósításával, mintha a törvény szerint járnának el.

Tehát én nem azt szeretném mondani, hogy nincs szükség a közbeszerzési törvényre, mert hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján is az mondható, hogy valójában a közpénzekkel való bánásmódnak, ellenőrzésnek egy jó formáját adja, csak megfelelően kell alkalmazni. Valójában, ha az elmúlt években nem működött volna a közbeszerzési törvény, ha a közpénzek elköltését más ösztönözőkhöz kötjük, akkor hasznosabban kerültek volna átforgatásra, vagy kerültek volna a piacon a beszerzések megvásárlásra, mint a közbeszerzési törvény keretében. Rendkívül bürokratikus is volt - erről nagyon sokan beszéltek -, nehézkes, lelassította ezt a folyamatot. De a legfőbb gondot abban látom, hogy lényegében nem segített a visszaélési lehetőségeket, a korrupciót felszámolni, hanem tovább bővítette ezt a kört és ennek melegágya lett.

Amikor a törvény módosításáról van szó - és ez rendkívül alaposan kidolgozott törvénymódosítás -, akkor valójában egyet lehet ezzel érteni, és egy gyökeres változást igényel a közbeszerzés ténye maga, mert különben nem tudja betölteni azt a funkciót, amelyre szükségünk is lenne, vagy amelyet nemzetközileg is ténylegesen ebben a témában elvárnak. Mégis néhány konkrét kérdést itt kiemelve, szeretnék utalni arra, amivel nem értünk egyet, elfogadva, hogy a közbeszerzés esetében minőségi változtatásra van szükség, mert különben a közpénzek ellenőrzése és takarékos felhasználása csak szlogenként jelenik meg, és nem tölti be azt a funkciót, amit kellene.

Az egyik, amit szeretnék kiemelni, hogy nehezményezzük azt, hogy a közbeszerzési tanácsban például az egyetemek, a felsőoktatás, általában az oktatás vagy az egészségügy képviselői nem jelennek meg úgy, mint érdekérvényesítő képviselők, vagy legalábbis nem mondja ki egyértelműen a törvény, holott igen nagy beszerzési kört fognak át ahhoz, hogy ezek a területek is a tanácson keresztül kifejezésre juttathatnák az érdekeiket.

A másik, ami különösen érzékenyen érinti a belső piacot és a hazai termelőket, hogy valójában ez a törvény is, mint a korábbi, egyértelműen a külföldi beszállítókat előnyben részesíti a hazai beszállítókkal, hazai termelőkkel szemben, mert a hazai beszállítók számára - a 46. §-ban olvasható ez - nagyon sok olyan, egyébként helyes követelményt állít, amelyet teljesíteni kell, amelynek a nem teljesítése kizárja abból a lehetőségből, hogy ő a közbeszerzés területén beszállítóként tevékenykedjen. Ugyanakkor - mint ezt már említették - a külföldi beszállítók esetében, ahogy itt a szabályzat is kimondja, csak az adott országból kell beszerezni olyan igazolást, amelyből kiderül, hogy nincsenek köztartozásai.

(18.00)

De ha történetesen egyéb visszaélések jelennek meg, az erre vonatkozó okiratokat már nem szükséges beszerezni, ezért természetesen nagyon sok szélhámos cég jelenik meg ezen a piacon, ahogyan korábban is. Miután a piacon nagy jutalékkal képes megszerezni a vevőkört, ebből adódóan lényegesen előnyösebb a helyzete. De azon beszállítók esetében is, amelyek nem tartoznak ebbe a körbe, a külföldi beszállítóknak előnyösebb a helyzetük, mint a hazai terméket előállító, hazai beszállítóknak. Tehát itt mindenféleképpen azt javasoljuk, hogy szigorítani kell ezt a szabályozást, és ugyanazoknak a szabályoknak kell érvényesülniük a külföldi beszállítók elbírálásánál, mint amelyeket a hazai beszállítókra vonatkoztatnak, mert különben rendkívül aránytalan lesz ez a fajta szabályozás, büntetik a belföldit, miközben kedvezményezik a külföldi beszállítót.

Ugyanúgy nem tartjuk megfelelőnek, hogy a két szakaszban történő eljárás esetében a részvételi jelentkezés és az ajánlattétel között meglehetősen hosszú a 30, illetve 60 nap, ez rendkívüli módon le fogja lassítani a beszerzési lehetőségeket, tehát ezt valamilyen formában akár a felére kellene csökkenteni.

Hiányzik ebből a jogszabályból, ami egy nagyon akut kérdés a közbeszerzéseknél, hogy a minőségrontás vagy a beszállítási határidők be nem tartása milyen jogorvoslatot von maga után. Pontosabban: ennek az idejét kellene lerövidíteni, mert bizony a szankciókra nagyon hosszú ideig kellett várni, ha a beszállító valamilyen formában rontotta a minőséget, vagy nem teljesítette a határidőt, és az már olyan hosszú időt vett igénybe, hogy nem volt érdemes kivárni, vagy esetleg a törvényi útra terelni ezt a kérdést.

Végül nem értünk egyet a biztonsági beruházásokkal, mindenekelőtt a NATO biztonsági beruházásaival, illetve a hazai biztonsági beruházási területeknek a közbeszerzési törvény hatálya alól történő kivonásával. Ez azt jelenti, hogy egy újabb olyan összefonódásra ad majd lehetőséget, ami mindenekelőtt a külföldi beszállítókat fogja előnyben részesíteni, és hátrányban fogja részesíteni a hazai termelőket és a hazai beszállítókat.

Természetesen azt se feledjük el, hogy itt közpénzről van szó. Tehát annak a közpénznek a felhasználásával, amiből katonai megszállást követő beruházásokat fognak finanszírozni, természetesen el kellene számolni, nyilvánosságra kell hozni, és ha valaminek, akkor ennek a területnek igen szigorúan a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó területnek kell lennie. Ennek a kivonása természetesen nagy kérdőjeleket von maga után, és mi úgy érezzük, az a véleményünk, hogy ezt nem lett volna szabad így meglépni, és ezt a passzust, ezt a paragrafust a jogszabály újabb felülvizsgálatával módosítani kell.

Összefoglalva tehát: a közbeszerzési törvény módosítását ezt a néhány javaslatot figyelembe véve ajánljuk, és ezekkel a törvénynek az elfogadását fogjuk javasolni. Természetesen hozzátéve, hogy ha nem lesz elegendő versenyző a piacon, ha a hazai terméket és hazai beszállítókat nem védi a törvény, és ha továbbra is meghagyja a kiskapukat a korrupció folytatására, a visszaélésekre, akkor ez a törvény lehet esetleg jobban megfogalmazott, mint a korábbi változata, de szintén nem fogja betölteni azt a szerepet, amit szeretnénk, hogy a közpénzeket ellenőrizzék, kerüljön nyilvánosságra, a közpénzekkel gazdálkodók kerüljenek elszámoltatásra, és ezt nagyon szigorú ellenőrzés mellett folytassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu