KOPPÁNNÉ DR. KERTÉSZ MARGIT, a FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény módosításakor talán nem felesleges szólni arról, hogy nemrégiben hallhattunk egy beszámolót a Közbeszerzések Tanácsa 1997. január 1. és 1997. december 31. közötti tevékenységéről, és a Független Kisgazdapárt részéről magam is szót kaptam, véleményt nyilvánítottam. Elmondtam, milyen fontos, hogy a közpénzt felhasználó állami, önkormányzati szervek, más intézmények, szervezetek hogyan használták fel ezeket az összegeket és a rendszer hogyan működik. Több észrevételt, kifogást tettem a már előttünk ismert módosító indítványok tükrében. Példát hoztam a tekintetben, hogy a tanács lényegében a titkárság anyagai előterjesztése alapján dolgozik, és így nincs igazi lehetősége a törvény érvényesülésének figyelemmel kísérésére. Megemlítettem, hogy az ellenőrzés hiánya a rendszer egyik alapvető, gyenge pontja.

Az eljárási fajtákkal kapcsolatosan megfogalmaztam, hogy a tárgyalásos eljárást azért alkalmazzák gyakran az ajánlatkérők, mert a nyílt eljárás lefolytatása túl hosszú időt követel meg, és a magyar pénzügyi rendszer működése gyakorlatilag sok esetben nem ad ennyi időt az eljárás lefolytatására - ezt is a rendszer hibájaként említettem. Előfordult, és indokolt volt - ezt is el kell mondani -, hogy bonyolultabb beszerzések esetén tárgyalásos eljárást kellett lefolytatni, mert ez pénz megtakarításához vezetett. Kifogásoltam a jogorvoslati rendszert, kértem újragondolását.

Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, a fenti gondolatok és némely, a fővárosban ismertté váló botrány mindenképpen azt sugallta, hogy időszerűvé vált a közbeszerzési törvény módosítása. Elöljáróban elmondhatom, úgy érzékeljük - ahogyan többen itt képviselőtársaim is megfogalmazták -, a javaslatnak kettős célja volt: részben a közbeszerzési eljárás egyszerűsítése, gyorsítása, részben pedig bizonyos törvények kijátszásának megakadályozása, bizonyos feltételek szigorítása. Az előterjesztés a fenti célok ismeretében kisebb módosítások után - mely a mi részünkről azt az elvet tartja szem előtt, hogy az egységes jogértelmezés alapfeltétele az egységes szóhasználat - a Független Kisgazdapárt részéről támogatható és elfogadható.

Elsőként szeretném megemlíteni az úgynevezett időszakonként visszatérő kifejezést, amely abban a szövegkörnyezetben, ahol használták és használják a jogalkotók, értelmezési vitára adhat okot. Végig kell gondolni, hogy tulajdonképpen szükséges-e ennek a törvényben való benthagyása.

A közbeszerzési törvény pozitívumaként el kell mondani, hogy pontosít, új fogalmakat hoz be, egyértelműbbé teszi bizonyos szavak, fogalmak jelentését, mint például a támogatás kérdése. Az alvállalkozó definícióját azonban megítélésünk szerint módosítani kellene, mégpedig olyan módon, hogy alvállalkozó az a gazdálkodó szervezet, amellyel az ajánlattevő, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között a közbeszerzési eljárás során létrejövő szerződés teljesítése érdekében vállalkozási szerződést kíván kötni vagy módosítani. Tudjuk, a "szervezet" szó, melyet a módosítás tartalmaz, közgazdasági és szociológiai fogalom, jogalanyiságot feltételező jogi tartalma nincs. A "szervezet" kifejezés használata például azt a látszatot keltheti, hogy a betéti társaság - mely általában szervezettel nem rendelkezik - nem lehetne a közbeszerzési eljárásban alvállalkozó. Továbbá a "személy" kifejezés használata és elhagyása megfontolás tárgyát képezhetné, hiszen a gazdálkodó szervezet fogalmába a Ptk. 685. § (3) bekezdésében az egyéni vállalkozó is beletartozik. Ezeknek a fogalmaknak a tisztázásához módosító indítványt fogunk beterjeszteni.

Nagyon fontos kérdés - kiemelten kezeli a törvénymódosítási javaslat - a határidők lerövidítésének problematikája. Vannak bizonyos rendelkezések, amelyekkel nem tudunk teljesen egyetérteni, hiszen az előzetes tájékoztató célja az volt, hogy a potenciális ajánlattevők előre számíthassanak a beszerzésre. Mivel az előzetes tájékoztatókban foglaltak betartása érezhető okok, tájékozódási jelleg miatt nem kötelező, ezért a tájékoztatónak jelenleg különösebb gyakorlati jelentősége nincs. Felvetődik, hogy hogyan kell értékelni, ha az ajánlatkérő ajánlási felhívása eltér majd a tájékoztatóban foglaltaktól, hiszen a javaslat szerinti megoldás hatása vélhetőleg az lenne, hogy az ajánlatkérők jó része minden számításba jöhető beszerzési elképzelést beírna az előzetes tájékoztatóba, még akkor is, ha a feltételek nem biztos, hogy rendelkezésre állnak, hiszen lesznek, akik ezzel szintén vissza fognak élni.

Szerintünk a jogalkotó célja éppen az volt, hogy a vállalkozók előre felkészülhessenek a közbeszerzési eljárásra, és ez kerülne veszélybe. Ezért talán olyan formában kellene a szabályozást megalkotni, hogy az ajánlatkérőnek az ajánlattételi határidőt úgy kell megállapítania, hogy az ajánlattevőnek megfelelő idő álljon rendelkezésére, mely nem lehetne kevesebb 25 napnál.

Úgy érzem, jó lenne pontosítani az "építési beruházás" fogalomkörét, hiszen nem került felsorolásra a felújítás és a korszerűsítés. A gyakorlatban értelmezési vita alakult ki abban a kérdésben, hogy mi minősül építési beruházásnak vagy szolgáltatásnak. Az indokolás utal arra, hogy az építési beruházásnak nem minősített tevékenységek a közbeszerzési törvény fogalomrendszerében a szolgáltatások körébe tartoznak, éppen ezért érezzük szükségesnek a felújítás és a korszerűsítés beépítésével kiegészíteni a javaslatot.

A hirdetmények közzétételével kapcsolatos határidők tekintetében a szabályozást helyesnek tartjuk, valamint azt is, hogy az is szabályozásra került, hogy kiket kell az ajánlatkérő oldalán való részvételből kizárt személyek körének tekinteni, és egyes esetekben milyen módon lehet az összeférhetetlenséget feloldani.

Lényeges kérdés annak szabályozása, hogy a becsült érték kiszámításakor mi az, amit egybe kell számítani. Talán nem szerencsés az az előírás, hogy beszerzésre egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni, mert ezen feltétel értelmezési kérdést vet fel, hiszen eszerint az ajánlattevő kötelessége lenne annak vizsgálata, hogy a tervezett beszerzések tekintetében egy ajánlattevővel köthet-e szerződést. Nem tűnik ki a javaslatból, hogy ez a vizsgálat absztrakt vagy konkrét jellegű vizsgálatot takar. A vizsgálódás speciális beszerzések esetén nehézségekbe ütközhet, hiszen ez arra készteti az ajánlatkérőt, hogy a közbeszerzési eljárás megindítása előtt előzetesen érdeklődjön a lehetséges ajánlattevőktől. Ez szerintünk a törvény rendelkezésének szellemébe ütközik, itt is tervezzük módosító indítvány beterjesztését.

A szabályozás pozitívan szabályozza a kis- és középvállalkozók által felvetett gyakorlati problémák kérdéskörét. Egyetlen kiegészítést, pontosítást el kell majd végezni, amely a "felmerülő veszteség" egyértelműségére vonatkozik. Helyesnek tartjuk, hogy a módosító javaslat lehetővé teszi kizárólag a formai hiba miatti hiánypótlást meghatározott időn belül, és hogy ez mire terjedhet ki - például a számítási hibára.

Tisztelt Ház! A javaslat új elvet követ az eljárásból való kizárási okokkal kapcsolatban. Megítélésünk szerint mindenképpen pozitívuma a módosításnak, hiszen mérlegelési lehetőséget teremt a tekintetben, hogy az ajánlatkérő mit jelöl meg kizáró okként. Úgy érzékeljük, itt jelentkezik a módosítás életszerűsége. Érdemes lenne végiggondolni az ajánlatok felbontásáról szóló rész javaslatát törvényszerkesztési okokból másutt szabályozni.

Lényeges kérdés, hogy a felbontásról készített jegyzőkönyvet kinek és mikor kell megküldeni. Szerintünk a közbeszerzés tisztaságának követelményébe a határidők tekintetében az "öt munkanap" helyett célszerűbb lenne beépíteni a "haladéktalan" megfogalmazást, mert ez jobban megfelel az ítélkezési és jogalkotási gyakorlatban is ismert gyakorlatnak. E tekintetben is módosító indítványt fogunk benyújtani.

A módosítás foglalkozik az eljárás eredményének közzétételével is, új szakaszokat épít be, meghatározza a két szakaszból álló eljárások közös szabályait.

(17.20)

A javaslat rendezi a részvételi felhívás visszavonásának, határidő-meghosszabbításának szabályait is. Azonban úgy látjuk, hogy az a szándék, amely a döntések megalapozottságát erősítené, a résztvevők érdekeinek védelmét szolgálná, túlságosan szigorú és betarthatatlan kötelezettséget ír elő az ajánlatkérők számára. Tudjuk, hogy a túl szigorú feltételek beépítése, minél több kizáró körülmény megállapítása, nem biztos, hogy azt a célt fogja elérni, amelyet szabályozni kívánunk, és netán azt a látszatot keltheti, hogy a részvételi felhívást kifejezetten valamelyik későbbi ajánlattevőre állították össze.

Az egyszerűsítés igen fontos célja a módosításnak, pozitívuma a határidő lerövidítése. Egyértelműen ki kellene mondanunk azonban, hogy a részvételi jelentkezési határidő fő szabályként legalább 15 nap.

Fontos arról is szólni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a közbeszerzési törvény jelenleg hatályos és a javaslat által nem érintett szakasza tartalmaz egy olyan szót, hogy "súlyozás". Számomra újabb jogértelmezési kérdést vet fel, hiszen nem lehet tudni, hogyan lehet egyéb fontossági szempontok mellett még súlyozni. Ezt mindenképpen meg kellene vizsgálni.

Úgy érezzük, a közbeszerzési törvény jogorvoslati rendszerének teljes átalakítása látszik szükségesnek annak érdekében, hogy a közbeszerzési eljárások tisztasága megőrzésének leghatékonyabb eszköze, a polgári peres eljárás gyors igénybevétele lehetővé váljék.

A módosítás, a semmisség megállapítása, a Ptk. 200. § (2) bekezdésének beépítése nem célszerű, elhagyását az indokolja, hogy enélkül is alkalmazható e szakasz. A semmisségmegállapítási perek jelenlegi szabályozása nem teszi lehetővé, azért nem indulnak meg, mert a törvénysértés megállapítása egy hosszadalmas közigazgatási eljáráshoz, valamint az ezt követő közigazgatási perhez kötődik. A törvénysértés jogerős megállapítása a szerződés teljesítése után következik be, amikor már senkinek nem áll érdekében a szerződés megtámadása.

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azok az észrevételek, gondolatok, amelyek megfogalmazásra kerültek a módosítás kapcsán, nem a javaslat ellen, nem a szabályozás negatívumaként kerültek megállapításra, csupán a törvény szelleméből, céljából adódóan az egységes jogértelmezést kívánták szolgálni.

Pozitívuma a módosításnak, hogy a jelenlegi kormány tisztában van azzal a felelősséggel, hogy mit is jelent a közpénzek felhasználása, átláthatóság biztosítása, hiszen gondoljuk végig: igen rövid idő alatt tette meg a kormány ezt a módosítást, és tulajdonképpen a célja nem egyéb, az anyagi eljárási szabályok érvényesítése és a módosítás időben és tartalmában ne veszélyeztesse azt a célt, amit a jogalkotó a módosítással el kívánt érni.

A Független Kisgazdapárt részéről a kiegészítésekkel és beterjesztendő módosító javaslatokkal együtt a tervezetet elfogadásra ajánljuk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu