CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ugyanakkor, amikor Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak a Ház működésével kapcsolatban előadott véleményével többé-kevésbé egyet kell értenem, hogy tudniillik így a Ház elég nehézkesen működik, megértve a kormánynak azt a szándékát is, hogy a közelgő NATO-csatlakozás alkalmával a megjelenés előírásszerű legyen, tehát kipucolt csizmában, vasalt nadrágban és ingben jelenjen meg Magyarország Washingtonban, és ahhoz ezeket a műveleteket itt el kell végezni, természetesen a MIÉP, mint eddig is az eljárási kérdésekben, nem kívánt soha és ezután sem fog akadékoskodni. Tehát a négyötödös hozzájárulásunkat természetesen megadjuk.

Sajnáljuk, hogy a Házban ilyen mellékes kérdéseken, már tudniillik, hogy a Ház hogyan működjék, ennyi felesleges vita van.

(18.20)

Ugyanakkor a NATO-val kapcsolatos véleményünk is változatlan. Itt most már, mivel a többség eldöntötte, hogy Magyarország csatlakozott a NATO-hoz, és ettől már csak nagyon rövid idő választ el bennünket, igyekszünk majd szavazatainkkal, amennyiben ez lehetséges, ezeket a belső intézkedéseket, vagyis Magyarország szuverenitását annyira védeni, amennyire csak lehet, és ez szavazatainkban is meg fog látszani.

Összegezve tehát: a négyötödös eljáráshoz a MIÉP hozzájárulását adja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu