DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A vitát több hónappal ezelőtt kezdtük el, s akkor már rögzítettük az álláspontokat. Ilyen értelemben a mai vita, azt gondolom, felesleges, hiszen az akkor rögzített álláspontokhoz képest semmi nem változott. A kormány két lehetőség közül választhatott: az egyik, hogy visszavonja az előterjesztést, mivel nem számíthat arra, hogy az alkotmányban megkövetelt többséget megkapja a szavazásnál. A másik lehetőség, amit mégis választott, hogy az Országgyűlés idejét, energiáját és pénzét nem kímélve inkább továbbviszi a javaslat tárgyalását, és majd a végszavazásnál alkalmat próbál magának találni ahhoz, hogy ujjal mutogathasson azokra, akik nem szavazták meg a javaslatot.

Én szeretném rögzíteni, hogy az SZDSZ nem fogja megszavazni a javaslatot, és ebben a kormánypárti képviselők néha zsarolás ízű felszólalásai sem ingatnak meg bennünket.

(21.20)

A vita korábbi szakaszában elmondtuk, hogy a koncepció azon eleme, hogy a kormány kapjon lehetőséget az ügyészség fölötti felügyeletre, az SZDSZ szakmai álláspontjának megfelel.

A beterjesztett javaslattal ugyanakkor szakmai alapon sem értünk egyet. Három pontban soroltuk fel a kifogásainkat, ezeket nagyon röviden szeretném újra megismételni. A javaslat nem vesz tudomást arról, hogy az ügyészség feladatai között nagyon komoly szereppel jelenik meg az úgynevezett törvényességi felügyeleti tevékenység, amely, szemben a klasszikus vádhatóságok vádlói, illetve vádfunkciójával, a mindenkori kormány tevékenységétől független társadalmi szervezetek, sőt politikai pártok fölött is törvényességi felügyeleti jogot biztosít az ügyészségnek. Számunkra elképzelhetetlen - hozzáteszem egyébként, Európában is ismeretlen -, hogy kormány alá rendelt ügyészi szervezet gyakoroljon törvényességi felügyeletet politikai pártok felett, vagy a kormánytól független társadalmi szervezetek felett. Ezért elmondtuk, szükséges lenne az, hogy a tervezetben is szereplő ügyészi tanács intézménye speciális jogokat kapjon ebben a körben. Ennek a tanácsnak az összetétele pedig semmilyen tekintetben sem függhet a kormánytól.

A második elem, amire felhívtuk a figyelmet, hogy elfogadhatatlan a törvénysértő utasításnak való engedelmességi kötelezettség. A javaslat hibás módon a rendőrségi törvényből, illetőleg a szolgálati törvényekből veszi át azt a konstrukciót, miszerint tekintettel arra, hogy nem várható el, hogy ilyen szigorúan hierarchizált szervezetben vita folyjon arról, törvényes-e az utasítás, vagy nem törvényes az utasítás, ezek a törvények felállítanak egy törvényi vélelmet, hogy az utasítást adó mindig törvényes utasítást ad, legfeljebb majd utólag kiderül, hogy nem volt az, akkor próbáljuk korrigálni.

A mindenkori miniszter és a legfőbb ügyész vonatkozásában viszont ez a vélelem meggyőződésünk szerint nem állítható fel. A mindenkori miniszter és a legfőbb ügyész - egyébként a törvényességre felügyelő legfőbb ügyész -vonatkozásában az a vélelem lenne helyes, hogy kettőjük közül a legfőbb ügyész tudja azt, törvényes-e az utasítás, vagy sem.

Harmadsorban említettük azt, miszerint régóta képviselt álláspontunknak megfelelően elképzelhetetlen, hogy a kormány alá rendelt rendőrség tevékenységét a kormány alá rendelt ügyészség felügyelje. Ez a felügyelet megszüntetését jelentené, s korábban is elmondtuk: csak akkor tudjuk elképzelni az ügyészség kormány alá rendelését, ha a rendőrség tevékenysége feletti felügyeletet kormánytól független szervezet látja el. Erre annak idején, '93-ban még többféle lehetőség nyitva volt: akár a vizsgálóbíró, akár a nyomozási bíró intézménye.

1998-ban az új büntetőeljárási törvényben megjelent a nyomozási bíró intézménye, és a nyomozási bíró intézményének megteremtése nem az elfogadott formában, hanem bővített hatáskörrel megfelelő garancia lenne. Az őszi vita óta eltelt időben azonban történt néhány olyan lépés, amely az SZDSZ-t az őszi, még feltételes támogató magatartásától is visszább léptette; így sor került az Országgyűlés által elfogadott törvények hatálybalépésének önkényes és az Igazságszolgáltatási Tanács által sem támogatott visszavonására.

Amit ősszel mondtunk, hogy 2000. január 1-jei hatálybalépéssel tudnánk elfogadhatónak tartani az általam említett harmadik fenntartás vonatkozásában a törvényt - nevezetesen, hogy a nyomozási bíró 2000. január 1-jétől már bizonyos felügyeleti jogokat gyakorol -, ebben a tekintetben nem bízhatunk a kormányban, hogy elfogadott törvényt nem fog hatályon kívül helyezni. Most megszavaznánk az ügyészség kormány alá rendelését, majd ősszel hatályon kívül helyezné a kormány a '98-ban elfogadott büntetőeljárási törvénynek azokat az elemeit, amelyek a nyomozási bíró jogkörét megállapítják. Így végső soron olyan eredmény születne, amihez nem járulnánk hozzá.

Nem bízhatunk a kormányban abban a tekintetben sem, hogy olyan időben kérne szavazást ebben a kérdésben, amikor még nem született meg a kormány előterjesztése az ítélőtáblák alkotmányos felállítási kötelezettsége tekintetében, tehát a bíróságok megerősítésének ezen a frontján nem történnek lépések. Ráadásul közben történik olyan lépés a most beterjesztett szabálysértési törvény kapcsán, amely kifejezetten gyengíti a bíróságokat, hiszen olyan ügyeket ró a büntetőügyekben eljáró bíróságokra, amely ügyek pluszterhet jelentenek az amúgy is leterhelt bíróknak.

Az államtitkár úr csodálkozva néz rám, de a délelőtti szabálysértési vitában ezt többen említették, hogy a szabálysértési törvény 40 plusz bírót és 40 plusz hivatalnoki státuszt eredményez. Márpedig elképzelhetetlen, hogy ezeket az ügyeket megyénként két bíró és két hivatali alkalmazott el tudja látni. (Dr. Hende Csaba közbeszól.)

Sőt, a minisztérium képviselője a bizottsági ülésen is azt mondta, hogy nem ez a 40 bíró fogja ellátni, hanem a már meglévő bírók, ami értelemszerűen csak úgy érthető, hogy a meglévő, jelenleg dolgozó bírók tovább terhelése történik meg a szabálysértésekkel 2000 márciusától kezdődően.

Nem bízhatunk a kormányban akkor sem, amikor azok a tapasztalatok, hogy a kormány az állami szervek jogköreit vagy a különböző jogi felhatalmazásokat visszaélésszerűen gyakorolja. Nem bízhatunk akkor, amikor közbizalmat élvező pozíciókba, például az APEH-elnök pozíciójába olyan személyt neveznek ki... (A képviselő mikrofonját kikapcsolják.)

Forrás: parlament.hu