DR. HARGITAI JÁNOS, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a február 24-ei ülésen tárgyalta a szabálysértési törvény tervezetét. A bizottság először azt a kérdést vizsgálta, hogy mi indokolja és mi indokolja éppen most a szabálysértési törvény megalkotását, illetve újrafogalmazását. Nyilvánvalóan a bizottság ülésén is szóba került az a nemzetközi kötelezettség, amellyel az ország szembe találja magát; az előbb Hack Péter képviselő úr is hivatkozott erre. Magyarország '92-ben csak fenntartással tudta ratifikálni az emberi jogi egyezményt, mert akkor a szabálysértési ügyekben hozott közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát nem tudtuk volna biztosítani.

Ugyancsak elemeztük az Alkotmánybíróság döntését. A '97-es decemberi alkotmánybírósági döntés is kötelezi a jogalkotót a szabálysértési törvény újrafogalmazására. De legalább ilyen fontos vagy talán még fontosabb az a törvényalkotói cél, amelyet azzal nyilvánít ki, hogy az egész szabálysértési eljárást célszerű és kell hatékonyabbá tenni.

A vizsgálódásunk gyakorlatilag arra irányult, hogy e törvény elfogadásával vajon a szabálysértési eljárás az eddigieknél hatékonyabb lesz-e. Kétféle álláspont körvonalazódott, mint általában mindig az emberi jogi bizottság ülésén. Az ellenzéki képviselőtársaink hangot adtak azon véleményüknek, hogy nem tartják szerencsésnek, hogy erős büntetőjogias szabályozás felé tolta el az előkészítő a törvénytervezetet. Kritikaként fogalmazták meg azt, hogy nehéz úgy megítélni egy törvénynek az általános vitára való alkalmasságát, hogy a törvényhez szervesen tartozó kormányrendelet különös részi tényállási elemeinek sokaságát nem látja a bizottság. Az ellenzéki képviselők elmondták azt, hogy a bíróság helyzetét reménytelennek gondolják, arra célozva, hogy nagyon sok ügy fog a bíróságokra zúdulni. És mint mindig az emberi jogi bizottsági üléseken, újra megfogalmazódott az ellenzéki képviselők részéről az, hogy a büntetések szigorítása, amely nyomon követhető a törvényalkotásban, nem fog eredményre vezetni.

Ezzel szemben kormánypárti képviselők a törvényt épp amiatt dicsérték, hogy a szabálysértési eljárás ilyen büntetőjogias jelleget vesz fel, mert ezzel kiszámítható és áttekinthető lesz az eljárás. Fontosnak véljük azt, hogy például a bizonyítás elveit vagy a személyek ellen irányuló kényszerintézkedések alkalmazási feltételeit törvény rögzíti, hogy az ártatlanság vélelmét a büntetőeljárásból átemeljük a szabálysértési eljárásba is. Jónak tartottuk azt, hogy a szankciórendszer átalakítása mellett szélesedik a jogorvoslati lehetőségek köre, és még tovább sorolhatnám azokat az értékeket, amelyeket megfogalmaztunk a törvény mellett a bizottsági ülésen.

Örömét fejezte ki a bizottság azért, mert az adatvédelmi biztossal egyeztetés történt.

A bizottság részletesen foglalkozott az elzárással, a szabálysértési őrizettel és a külföldiekre vonatkozó szabályok rendszerével, és az emberi jogok védelme nézőpontjából ezt a szabályozást kielégítőnek találta.

A bizottság osztotta az ellenzéki képviselők véleményét, és megfogalmazta, hogy tényleg szerencsés lett volna, ha a kormányrendeletet - amely még nem készült el és a különös részi tényállási elemek sokaságát fogja szabályozni - a törvényalkotó, az Országgyűlés láthatta volna.

Végül is a két álláspont között, a kormánypártiak és az ellenzékiek álláspontja között, ha volt is jelentős hangsúlyeltolódás, a bizottság mégis 12 igen és 8 tartózkodás mellett fogadta el a törvénytervezetet; az ellenzéki képviselők nem kívántak előadót állítani, ezzel is jelezve, hogy nem olyan nagy a szakadék a két oldal között. Tehát a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta ilyen arányban, és azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy támogassa e törvény elfogadását.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu