DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a választ, miniszter úr, és az sok szempontból megnyugtatott.
Amire szerettem volna felhívni a figyelmet, és úgy gondolom, ez változatlanul lényeges: valahol nyomban el kellene kezdeni azt a tudatformálást is, amely a tulajdonosokban is meg kell hogy jelenjen. Én magam arról a területről származom, ahol most a belvíz ilyen súlyos problémát jelent. Nem emlékszem azonban gyermekkoromban hasonlóra, mert akkor - még egyszer ismétlem - a tulajdonos tulajdonosnak gondolta magát, tulajdonosként viselkedett, és akként járt el, ahogy azt a jó gazdától el lehet várni.
Én azt gondolom, a jövő az, ha a tulajdonos ismét így jár el, és a Független Kisgazdapárt programjával is talán ez áll a leginkább összhangban, ha valamennyien megteszünk mindent azért, hogy a kárt ne akkor hárítsuk el, amikor bekövetkezett, hanem igyekezzünk azt megelőzni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés