DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr, és elnézést, hogy azt a 14 képviselőt föltartom (Dr. Medgyasszay László: Témáról! Tárgyról!), de úgy éreztem, hogy válaszolnom kell Karakas Jánosnak. Ha most a harmincas évekre megyünk vissza a kétezres évek előtt, régen rossz a magyar mezőgazdaságnak. A mi elképzeléseink egyébként, ami a tsz-eket illeti, nem a tsz-ek szétverésére, hanem a versenysemlegesség megteremtésére vonatkoznak (Francz Rezső tüsszent.) - igaz -, ahol a családi gazdaságokat akarjuk olyan helyzetbe hozni, hogy versenyképesek legyenek a magyar mezőgazdaság területén a termelőszövetkezetekkel.
Az EU-támogatásokkal kapcsolatban annyit tudni kell, hogy az Agenda 2000-rel kapcsolatban pont az EU-támogatások leépítése merült fel kérdésként a mezőgazdaságban, ez ellen tiltakoznak főleg a német gazdák, illetve a dél-európai gazdák, akiket ez hátrányosan érint. De például a dán mezőgazdaság, amely kimondottan erős, és kimondottan azokra a területekre specializált, mint mi - disznótartásra, a tojásra, a tejre -, ők azt mondják, hogy versenyképesek az EU-támogatások nélkül is. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, teljesen fölösleges vitát folytatni, egyértelmű, hogy stabil, erős magyar mezőgazdaságot kell megteremtenünk, és én azt gondolom, hogy ezek a törvények, amelyeket itt tárgyal az Országgyűlés, ebbe az irányba hatnak, mert ezt mutatják a tapasztalatok.
Köszönöm szépen. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés