DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Igen tisztelt Miniszter Úr! Közel két éve, hogy ebben az Országgyűlésben a bortörvény egyeztető tárgyalásai megkezdődtek, és a szakma, az érdekképviseletek, valamint az akkori pártok egyetértésével több mint 90 százalékos egyetértés mellett elfogadásra került.

Azt hiszem, hogy ez a törvény az eddigi, hatályban lévő időszakában bizonyította, hogy az ágazatnak igenis segítségére van, igenis bizonyította azt, hogy a tisztességes és jól gazdálkodó, szőlővel, borral foglalkozó parasztemberek, vidéki emberek megkapják azt a lehetőséget, védelmet, ami ennek a terméknek a piacra juttatásához kell. Természetesen vannak olyan részei ennek a törvénynek - lehet, hogy amiatt is, hogy túl nagy volt a konszenzus iránti igény, és mindenkinek engednie kellett valamit -, melyek a későbbiek folyamán általános felülvizsgálatot fognak eredményezni. Örömmel hallottuk a miniszter úrtól, hogy a második félévben erre valószínűleg sor fog kerülni. Ezt indokoltnak véli a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is, valamint a szakmai szövetségek valamennyi résztvevője a korábbiakhoz képest már most jelezte az igényét.

(12.20)

Az előttünk lévő módosítás egy kicsit az élet kényszere alapján került ide, hiszen az Európai Unióval 1993-ban kötött borforgalmazási megállapodás 1998. december 31-éig biztosította Magyarország számára - az akkor még hatályban lévő szabályozás mellett is - a kedvezményezett vámtételű piacra jutást, nyilván az igazolások, valamint az eredet- és származásvédelmi szabályok betartása mellett. Az elmúlt év szeptemberében érkezett a kérés, hogy lassan letelik a határidő, és jó lenne, ha a bortörvényünkben végrehajtanánk azt a módosítást, amely felmentést enged az OBI kötelező minősítése alól olyan külföldi borkészítmények esetében, amelyekre nézve nemzetközi szerződés már megfelelő egyéb eljárást rendel. Ide tartozik ez a megállapodás is.

A minisztérium elkészítette a módosítást, ide hozta, mert az előző év második félévi jogalkotási tervébe már nem fért bele, és most azt látjuk, hogy március 31-éig kellene nekünk ezt elfogadni, mert ha ez nem történik meg, akkor a borforgalmazók, illetve a borelőállítók komolyabb vámtétellel lesznek kénytelenek szembenézni. Időközben az Országgyűlés tárgyalási rendje megváltozott, és sajnálattal kell megállapítani, hogy már a második esetben szaladunk bele egy olyan határidőbe, aminek a túllépése esetlegesen károkat okozhat a magyar gazdaságban. Az egyik ilyen - amit ugyancsak most tárgyalunk - a Balaton általános rendezési terve, amelyet április 1-jéig kellene hatályba léptetni, és ugyanezzel a határidővel itt van ez a törvénymódosítás is. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy a gyakorlat majd igazolni fogja, ez a tárgyalási rend tartható-e vagy sem. Annak örülnék, ha nem lennének ilyen feszítő ügyeink, és nem azon kellene vitatkoznunk, hogy mikor és milyen feltételekkel térjünk el a Házszabálytól, hanem egy nyugodt, kiegyensúlyozott és megfelelően előkészített tárgyalási rendhez tudnánk visszatérni, mert - még egyszer hangsúlyozom - a határidő arra kötelez bennünket, hogy ez a módosítás március 31-ig hatályba is lépjen.

A másik, ami ebben a törvénymódosítási tervezetben megjelenik, a borhamisítással szembeni erőteljesebb fellépés. Ennek is megvan az előtörténete. Akkor, amikor a bortörvényt tárgyaltuk, benyújtottunk egy büntető törvénykönyvi módosítást is, amit az Országgyűlés akkor azért nem tárgyalt, mert napirenden volt a büntető törvénykönyv általános felülvizsgálata, és a képviselők úgy gondolták, hogy ezt majd a büntető törvénykönyv általános módosításával együtt rendezik, ami az elmúlt évben meg is történt, és bekerült a rossz minőségű termék forgalomba hozatalának körébe a borhamisítás, amely - innen jelzem kedves képviselőtársaimnak, ha valaki esetleg nem figyelt volna oda - szabadságvesztéssel is büntethető, illetve olyan mértékű bírság kiszabása vált lehetővé, amely több milliárd forintot is kitehet.

De nemcsak a szankciókkal van baj. Ha a borhamisítókkal szemben hatékonyabban kívánunk föllépni, akkor nemcsak a törvény szigorát vagy a folyamatos ellenőrzést kell számon kérni, hanem a borfogyasztási szokásokat is, amire alig figyelünk oda. Aki literenként 60-80 forintért veszi meg a kannás bort, az vajon tudja-e, hogy valódi bort iszik-e vagy sem. Többségük még nem itta el annyira az agyát, hogy ne tudná, ez nem szőlőből készült bor, de megveszi az egész kannát 300 forintért, beöblíti, elfekszik tőle ahelyett, hogy 200 vagy 300 forintért venne jó minőségű bort, és nem a tönkreivászat lenne a célja, hanem az, hogy igazi jó bort kóstoljon. Nem hiszem, hogy ebben a propagandában nekünk kellene elöl járni, de jónak tartom azt az ötletet, amit Karakas úr felvetett, hogy alakuljon meg a borbarát képviselők klubja, amit majd követhetnek egyéb gasztronómiai élvezeteket kedvelő képviselők is. Az ötlet ettől függetlenül nem rossz.

Egy, a fogyasztási szokásokra is kiható propagandára erőteljesebben oda kell figyelni, ami érdeke mind a forgalmazóknak, mind az előállítóknak, természetesen nem vonva kétségbe az eljárási és ellenőrzési szigort, amelynek már szép példáit láttuk az úgynevezett borkommandó felállása óta, elég hatékonyan dolgoznak, és nagyon jó eredményeket is érnek el a visszaszorítás vonatkozásában. Innen azért meg kell nyugtatni a tisztelt közvéleményt, hogy hamisított bor forgalomba hozatala export céllal kizárt, mert olyan kontroll működik, hogy hamisított bor Magyarországról külföldre nem mehet ki. Reményeink szerint nem is fog kimenni, mert ha kimenne, az tragédiát jelentene a tisztességes és az ágazatban jó eredményeket produkáló gazdák számára is.

Felmerült képviselőtársaim részéről a jövedéki törvény hatályának kiterjesztése a borra. Az Európai Unió országai közül Franciaországban jövedéki termék a bor, a többi országban nem. Képviselőtársaim bizonyára emlékeznek az 1996-os paprikahamisítási botrányra, amikor elég kellemetlen perceket éltünk meg. Gyorsan összeült az Országgyűlés, mindjárt jövedékihatár-kiterjesztést kezdeményeztek az őrölt paprika és egyéb termékei részére, ami egy-másfél évig volt hatályban. Aztán kiderült, hogy ez sem túl jó megoldás, így a paprika visszakerült az eredeti körbe. Az, hogy egy problémának a megoldását csak egy-egy akcióval tudjuk elképzeli, legfeljebb vitára jó, de nem hiszem, hogy azt a gyakorlatot kellene követni, ha már ilyen mérvű hamisítás van, akkor jövedéki határ alá vonjuk, és az majd meg fogja szüntetni. Nem biztos, hogy megszünteti, viszont bizonyos borfajták forgalmazását gátolhatja, méghozzá olyanokét, amelyek az exportpiacon igen szép összegért értékesíthetők. De ennek nyilván majd akkor lesz értelme, ha a második félévben az Országgyűlés elé kerül a bortörvény átfogó felülvizsgálata, és akkor ezt a vitát lefolytathatjuk.

Helyes és támogatható az az elképzelés, amely a borhamisítók neveinek nyilvánosságra hozatalát célozza. 1998 tavaszán az akkori földművelésügyi miniszter, Nagy Frigyes kísérletet tett erre, de az adatvédelmi biztos közölte, hogy meg ne próbálja a nyilvánosságra hozatalt megtenni, mert annak komoly jogi következményei lehetnek, illetve elég szép anyagi kártérítést is köteles lesz a minisztérium fizetni, ha törvényi felhatalmazás nélkül ilyet tesz. A minisztérium szakértőinek tájékoztatása alapján most ez a passzus is egyeztetésre került az adatvédelmi biztossal, tehát ha törvényi felhatalmazás lehetővé teszi, akkor a jogerős határozat már nyilvánosságra hozható. Tettem egy javaslatot, amit a szakértők szintén elfogadtak, nevezetesen, hogy konkretizáljuk, hol kell nyilvánosságra hozni. Úgy gondolom, az FVM hivatalos lapjában kell ezt nyilvánosságra hozni, mert akkor egy törvényi definíció alapján pontosan követhető lesz.

A 3. §-ban a pincekönyv bevezetése továbbfejlesztése annak a gondolatnak, amit az előző ciklusban Karakas úrék hoztak az eredet- és származásigazolás kapcsán. Itt viszont nem lazítanék, nem vagyok híve annak, hogy egy vagy két hektóig nem kell pincekönyvet vezetni, afölött meg kell. Kelljen azt mindenkinek vezetni! Legfeljebb attól függjön, hogy hogyan értékesítik, hordós kiszerelésben vagy palackozva. Ott lehet különböző adminisztrációs könnyítéseket alkalmazni, de az alapdokumentum elhagyását senki számára nem tenném lehetővé, mert ez kiskapuk megnyitását is eredményezi.

Összességében, ez a módosítás nyilván szükséges, amire most egyéb okok miatt nagyobb terjedelemben nem tudunk kitérni. A Szabad Demokraták Szövetsége részéről a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvény módosítását a szóban elmondottakkal támogatjuk, és elfogadásra ajánljuk. Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu