DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Ház! Kénytelen vagyok reagálni Bauer képviselő úr felszólalására, mert különben egy elvarratlan szál marad a gondolataimban. (Bauer Tamás dr. Kis Zoltánnal beszélget.)

Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom - ha ide tetszik figyelni, akkor folytatom -, nem fogjuk elérni azt az ideális állapotot, hogy amit a törvény tilt, azt a tiltást az emberek be fogják tartani. De ez a törvényjavaslat is egy picit talán - és ez megítélés kérdése, hogy milyen mértékben - közelebb visz bennünket ahhoz a célhoz, amiről itt mindannyian beszélünk.

Tehát nem becsülöm le az előterjesztésnek azt a hatását, amely, hogy ha hivatalosan nyilvánosságra hozunk a földnyilvántartásból bizonyos földhasználati viszonyokat, az ne segítene az úgynevezett zsebszerződések világossá tételében és az ezzel kapcsolatos megfelelő intézkedések lehetővé tételében is. Tehát ezt bizonyára nem tetszett teljesen jól érteni: nem felejtettem ki azt az evidenciát, amely számomra természetes.

A másik, amit szeretnék mondani: még korainak tartottam arról beszélni, amiről a részletes vita folytán még szeretnék szólni. Műhelymunka és jogi vita folyik ma is azon, hogy bizonyos módosító indítvánnyal éppen az úgynevezett zsebszerződések - ezt most gyűjtőfogalomként használom - hatálytalanítása érdekében módosító indítványt tudjunk előterjeszteni. A részletes vita során erről még fogok beszélni.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu