DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy senki nem kívánná azért kétségbe vonni azt, hogy bizonyos jó szándék nyilvánvalóan akkor is van, amikor bírálatok hangzanak el. Ezért mindjárt adnék egy tanácsot is, ha ezt megengedi az ellenzék. Tisztelettel, lehetne olyan módosítókra hivatkozni és előterjeszteni, amit például én szívem szerint nagyon erősen támogatnék és jónak tartanék, mondjuk, a 4. §-nál, ahol kizárólag a földhasználót szankcionálja a javaslat. Azért bizony szerencsés lenne, ha egyetemlegesen a használatba adót és a földhasználót egyaránt szankcionálná, könnyen lehet, hogy nagyobb visszatartó ereje lenne, mint az igen nagy pénzzel rendelkező és a földhasználatot megszerző esetében, és nagyobb lenne, azt kell mondanom, az a fajta visszatartó erő, amire mi számítunk.

De szeretném, ha mindenki megértené, erre a törvényjavaslatra a 24. óra után került sor. És ezt tessék szíves lenni tudomásul venni, hogy a 24. órában nem a mi kormányunk volt ott abban a pozícióban, ahol ezeket a javaslatokat meg lehetett volna tenni. Ma tehát mi őszintén azt várjuk, hogy olyan támogató javaslatok történjenek, amelyek esetleg jobbá teszik ezt a javaslatot. Erre nyitott a minisztérium, ez egyértelmű volt a miniszter úr előterjesztéséből. Azzal nem szeretnék foglalkozni, hogy lehet-e írásbeliség nélkül ingatlanra szerződést kötni, vagy nem lehet. Ha ilyen ügyvéd van, akkor annak nyilván a kamara előtt a helye, s majd a kamara tudja, hogy miként kell eljárjon. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu