FARKAS IMRE, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, a kisebbségi vélemény megfogalmazói sem vitatjuk a törvény szükségességét. A földkiadás, földrendezés terén ugyanis valóban sok a rendezetlen ügy, érezhető a feszültség, ezért elkerülhetetlen a szabályozás. Megítélésünk szerint azonban ez az előterjesztés nem képes kezelni az egész problémakört. Kétségtelen, hogy néhány kérdésben markáns megoldást ad, ám ezzel újabb feszültségeket is indukál. Ezen az úton ismét oda juthatunk, amiből az egész zűr keletkezett.

Szerintünk a részaránytulajdon körüli káosz elsősorban két okra vezethető vissza. Egyrészt a nyilvánvaló politikai szándék miatt elkapkodott, türelmetlen, szakszerűtlen volt az elindítása, másrészt nem kaptak elég segítséget a földkiadó bizottságok, így például elmondhatjuk, hogy fogyatékos volt a törvényi háttér, kevés szakmai segítséget kaptak, a személyi és a pénzügyi ellátás is problémát okozott.

Felmerül a kérdés: miért kell nekiesni ennek a témának, amíg nem látszik a hozzá kapcsolódó birtokrendezés konstrukciója? A törvényjavaslat igyekszik megfelelni a tulajdonviszonyok rendezését szorgalmazó célkitűzéseknek, de nem kezeli a földhasználat szempontjait - pedig ez is igen fontos. Magyarországon történelmileg példátlan módon szétvált a tulajdon és a földhasználat. Hiába lesz valakinek rendezett földtulajdona, ha a művelés a széttagoltság miatt ellehetetlenül. Bizonyára a bérlők is megnyugodnának, amennyiben látszana az ő érdekeiket ugyancsak szolgáló birtokrendezési elképzelés. Miért nem lehet egy-két hónapot várni és a két törvényt együtt tárgyalni? Ugyanis kiderül, hogy a kormányzat tervezi a birtokrendezési törvényt is néhány hónapon belül benyújtani.

Az előterjesztés bizonyos szempontból segíti a közös tulajdon megszüntetését, de azért senki sem lehet biztos a szétdarabolás sikerében. Igaz, a második közgyűlésen már a kétharmados jelenlét sem kell, ám akár egy nagyobb tulajdonos is megakadályozhatja a közös tulajdon megszüntetését, főleg ha a bérlők is segítik ezt a megoldást.

Megítélésünk szerint a tervezet túl nagy szerepet szán a közös tulajdon megszüntetését kezdeményező személynek. Amennyiben ő egy egyszerű gazdálkodni akaró ember, vajon képes lesz-e a természetbeli megosztás tervezetének előkészítésére vagy elkészíttetésére? Ebben rendelkeznie kell a földrészletek megközelítéséről, a fennálló jogok és terhek sorsáról, hatósági hozzájárulásról, tulajdonosok összehívásáról, közgyűlés előkészítéséről. Ne feledjük: a fennmaradó ügyek általában bonyolultak, rázósak. Ezeket kellene a kezdeményezőnek megoldania, és ha nem jár sikerrel, állhatja a költségeket.

Humorba illő és költséget nem kímélő esetek következhetnek be, ha a megszűnt szövetkezetek után maradt, fel nem osztott földvagyonból származó bevételek felosztása az előterjesztés alapján fog megtörténni. Ellentmondásosnak tartjuk a felhagyott külszíni bányákat, vízállásokat, mocsarakat is tulajdonba adó elképzelést. Így valóban rendezhető a kiadás - de mi az értelme? Az új tulajdonosok biztosan örülni fognak neki - mit kezdenek majd ezekkel a tulajdonokkal? Ugyancsak problémás az önkormányzatok utakhoz, árkokhoz, csatornákhoz juttatása. Igaz, be van nekik ígérve, hogy ezek kezelésére majd kapnak pénzt a költségvetésből. Na de hát az oktatás területén is voltak ígéretek! De mennyit kapnak és meddig? Nem tudni, és nekik az előtt kell majd dönteni, hogy erről konkrét információval rendelkeznének.

Utolsó témakör: tudják-e ezeket az utoljára maradó zűrös ügyeket az FM-hivatalok és a földhivatalok kezelni? Van-e erre apparátus, pénz és más muníció? Mint tudjuk, a földkiadó-földrendező bizottságoknak nem volt. Nem kellene-e őket bevonni a munkába, már azokat a személyeket, akik ebben részt vesznek? Nem kellene-e esetleg kifizetni részükre az elmaradt járandóságokat?

Még sorolhatnánk a buktatókat, de a tervezett fogyatékosságai valószínűleg így is láthatók. Ezen okok miatt fogalmaztuk meg kisebbségi véleményünket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu