FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Danka képviselőtársam, akit nagyon becsülök, és jó barátságban vagyunk, említette az előbb, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkor milyen hátrány ér bennünket, mennyi támogatástól esünk el, ha nem szervezzük át teljesen családi vállalkozásokra a mezőgazdaságot.

Nézzük meg, mi történik ma az Európai Unióban! A strukturális alapokkal és az agrártámogatásokkal együtt az EU költségvetésének hozzávetőlegesen 80 százalékát áldozzák erre a célra. Mint látjuk, ez a gazdáknak nem elegendő - mintha a múlt héten vagy negyvenezren tüntettek volna Brüsszelben. Ugyanakkor akik ezeket a befizetéseket teszik, kezd nekik sok lenni. Egyáltalán nem biztos, hogy mire mi EU-tagok leszünk, ugyanez a formula vonatkozik az EU egészére és azon belül az új belépőkre. De tételezzük fel, hogy igen. Akkor is azt kell mondanom, igaza van Raskó Györgynek abban a dolgozatában, hogy érdemes lenne összevetni az elvárható várt hasznot a támogatási rendszerből és a jelenlegi nagyüzemi gazdálkodásból adódó előnyöket, hogy mi van a kettő között.

Ennek még van egy költségvetési kapcsolata is, amit megkérdeztem Járai úrtól, Chikán úrtól és Torgyán úrtól. Tisztelt Ház! Teljes tájékozatlanságról tett tanúbizonyságot ki-ki a maga mentalitása szerint.

(17.20)

Nevezetesen, amikor arról van szó, hogy egy nagyüzemnek milyen a költségvetési kapcsolata, azaz az állam költségvetésének különböző bugyraiba mennyit fizet be és mennyi támogatást kap, akkor azt kell hogy mondjam, hogy ez a költségvetés oldaláról pozitív, mintegy másféle évtizede. Tehát nem biztos, hogy a nagyüzem egy irtandó, rühes kutya, a költségvetés szempontjából sem, és a benne élők, nekik munkát adók szempontjából sem. Éppen ezért egy kicsit óvatosabban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) tessék ezzel bánni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Dr. Torgyán József: Tárgyra!)

Forrás: parlament.hu