FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ahogy összerakjuk a különböző előttünk lévő törvényekből a birtokpolitikai koncepciót, és megnézzük a hazai birtokstruktúrát, van egy távlati cél: a legalább 60 hektáros gazdasági családi birtok. Ez olyan, mint a cigány lova, amelyiknek mindig ígérték a zabot, csak szerencsétlen nem bírta megvárni, amíg hozzájut a zabhoz, mert belepusztult.
A hazai birtokstruktúrára jellemző: kárpótlás, 20-30 aranykorona, részaránytulajdon, s mindehhez hozzáteszem az örökösödési szabályokat is, amelyek a nyugati birtokstruktúrában nem hasonlatosak a magyarhoz. Vitéz nagybányai Horthy Miklós annak idején az emlékirataiban megemlíti, hogy a vitézi földet azért alapította, mert az nem volt osztható, az elsőszülött fiúé kellett hogy legyen.
A mai magyar birtokviszonyok kísértetiesen hasonlítanak a '45-ös földosztás utáni állapotokhoz.
(20.00)
Mit lehet ilyen elaprózódott birtoktestekkel kezdeni? Versenyképes-e? Elhangzott a tanács, hogy bérelje az akárki - természetes. Ha hozzátesszük, hogy azoknak a gazdaismerőseimnek, akik 15-20-25 éve gazdálkodnak, milyen az eszközellátottságuk, azt kell mondjam, hogy egy nyugati gazdához viszonyítva nagyon szerény. Mert olyanok a jövedelmezőségi viszonyok, olyanok a felhalmozási lehetőségek - ebben az esetben a szövetkezés olyan természetes társulási forma, amit nem lenne szabad irtani, hanem támogatni kellene. Ezért hívom fel minden lehető alkalommal a tisztelt miniszter úr figyelmét is, hogy ezt ne tessék figyelmen kívül hagyni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés