JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nagyon sokan és nagyon sokféleképpen beszéltek már a földtörvény-módosítás fontosságáról, annak szükségességéről. Nem kívánok az előttem szóló képviselőtársaim nagyívű beszédéhez hozzáfűzni, illetve ezeket túlszárnyalni, de a mai helyzetnek, tehát annak, hogy szükséges a földtörvény módosítása, a megértéséhez azért, azt hiszem, egy kicsit mégiscsak vissza kell menni a múltba; nem nagyon és nem megszólva az akkor történteket, de ezt tényszerűen fel kell említeni.

Én a visszamenést 1967-68-ig szeretném megtenni Németh képviselőtársammal ellentétben, mégpedig azért, mert abban az időben az új gazdasági mechanizmusnak nevezett korszak kezdődött, és ez hozott a mezőgazdaságnak valamit; mégpedig az 1967. évi II. földtörvényt, amely a kötelező földmegváltás jogintézményét bevezette Magyarországon. A kötelező földmegváltás jogintézménye azt jelentette, hogy ettől az időtől fogva aki élethivatásszerűen nem a mezőgazdaságban dolgozik, a földjét megváltják, vagy ha az örökösök között nincs olyan, vagy ha az örökös nem szövetkezetben, mezőgazdaságban dolgozik, akkor nem örökölheti tovább a földet.

Ez az a törvény, amelyik elindította, hogy a szövetkezeti földtulajdon létrejöhessen, tehát egy tulajdonfosztási törvény volt, amelyik a kor szellemének megfelelt, nem megbántva ezzel azokat az embereket, de mégis a '80-as évek végére, a '90-es évekre abba az állapotba jutott el a magyar mezőgazdaság, ezen keresztül a magyar gazdaság, a magyar föld, hogy a földtulajdon 60-70 százaléka szövetkezeti tulajdonba került imigyen.

Ennek a törvénynek a visszásságai már a '80-as évek végén érezhetők voltak, és az átmeneti időszakban megszüntették a kötelező földmegváltás jogintézményét, de egyéb más intézkedés vagy törvényalkotás nem történt a Németh-kormány idejében.

A '90-es évek elején, tehát a parlamenti demokrácia, a demokratikus törvényalkotás szakaszában, már '90-91-ben megadták azt a lehetőséget egyébként a földtulajdonosoknak, hogy földjeiket kivihették. Igen, de ez a szabályozás is egy kicsit sanda volt, mert nem szabályozta, hogy hogyan vihetik ki, ezért egy rossz alkupozíció alakult ki a földkivivők számára, mégpedig úgy, hogy a szövetkezet menedzsmentje jelölte ki, hogy hol lehet a földet kivinni. Azt a földet lehetett kivinni '90-ben és '91-ben, ami a legmesszebb volt, ami háromsarkú volt, ami vízjárásos volt, ami rosszul használható volt, vagy ha közel volt a településhez, akkor olyan helyen jelölték ki, ahol a megélhetési bűnözés nap mint nap látogatta a mezei lopások címén ezeket a területeket. Egyébként aki így kivitte a földjét, azt természetesen a szövetkezetből kizárták, ez volt az első reakciója a szövetkezetnek az ilyen földkiméretésre.

A '91-92. évben a kárpótlási törvény megindult és az árverések elkezdődtek. Lehet erről a kérdésről vitatkozni, meg talán majd szükséges is lesz, de egy dolgot azért mindenféleképpen el kell mondani: olyan földtulajdonokat adott a kárpótlás, amelyek helyrajzi számmal rendelkeznek, helyhez kötöttek, tehát forgalomképes földparcellákat osztott ki a hibái ellenére is.

Nem mondható ez el a részaránytulajdonról, amik tagi tulajdonban lévő földek voltak. 1993 márciusáig kellett bejelenteni - önök nagyon jól tudják -, hogy a tagi részarányával mit akar a részarány-tulajdonos. Két lehetőséget adtak neki: vagy kiméreti, és 50 százalékos kiméretési költséget fölvállal az állam, vagy pedig osztatlan közös tulajdonban hagyja. Ez volt az egyik legnagyobb bűn, az osztatlan közös tulajdon meghagyása, ugyanis az egyszerű emberek jelentős részét meg lehetett ezzel téveszteni, mert az volt a mese, azt mondták, hogy aki kiméreti a részaránytulajdonát, annak ki is kell válnia, illetve önállóan művelésbe kell azt vennie. Ez nem volt igaz, sok embert megtévesztett ez a dolog, és most az osztatlan tulajdonból való földkivétel - ami a következő napirendi pont lesz - nagyon nehezen fog működni, és nagyon nehezen megoldható.

Ez a törvény, a tagi részaránytulajdonnak eme kezelése, el lehet mondani, hogy a szövetkezetek érdekében is lehetett egy kicsit, vagy ma lehet úgy értékelni, hogy mivel nem önálló helyrajzi számmal bírnak ezek az ingatlanrészek, ez a szövetkezetek működését segítette elő abban az időben; a földkiadásokkal, földrendezésekkel együtt megjelent egy úgynevezett földforgalom is. Elég nyomott áron indult ez a földforgalom. Ennek egyrészt oka a kárpótlási törvény is, ahol 1000 forint/aranykorona érték volt, de van ennek egy másik oka is, ami sokkal mélyebb, és erről általában nem szoktunk beszélni. Mégpedig az, hogy a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége nem túlságosan nagy, nem teszi lehetővé a magasabb földárakat, tehát a mezőgazdasági terményekben, az élelmiszerben nem jelenik meg a föld ára, és ez egy folyamatos probléma. Nincs benne a föld ára a mai fölvásárlási árakban, élelmiszerárakban. Ez szinte egyedülálló Európában, attól függetlenül, hogy nagyon közel vagyunk Európához, illetve európai tagállam vagyunk. Ez egy sajátos helyzet, és ennek a sajátos helyzetnek a következtében mindig sajátos törvényeket kell alkotnunk.

Ma is ebben a helyzetben vagyunk, ugyanis a nyomott földár mindenféleképpen megindít egy spekulációt, mind belföldit, mind külföldit. A jelen földtörvény-módosítás igyekszik ezen valamilyen szinten úrrá lenni. A képviselő urak többsége elmondta az ezzel kapcsolatos véleményét, amelyek bármelyik oldalról is hangoztak el, azt hiszem, megszívlelendőek. De azt egyértelműen tudomásul kell vennünk, hogy amíg a mezőgazdasági árakban, az élelmiszerárakban nem jelenik meg a föld ára és a földből mint gazdasági tevékenységből megfelelő haszon, addig sajnos ilyen törvényekre szükség lesz.

Szükséges a földtörvény módosítása nemcsak emiatt, hanem amiatt is, hogy átlátható tulajdonviszonyokon túlmenően átlátható földhasználati viszonyok is kialakuljanak. A földhasználati viszonyok szükségességét mind a támogatások szempontjából, mind a zsebszerződések napvilágra kerülése szempontjából sokan és sokféleképpen elmondták.

(18.40)

Engedjék meg, hogy végezetül azért egy-két dologra reflektáljak. Többször elhangzott, hogy a föld általában azé legyen, aki azt megműveli. Ez egy elég régi szlogen, és számomra egy kicsit visszatetsző. Mindig azt juttatja az eszembe, hogy a gyár meg azé legyen, aki benne dolgozik. Egyébként ezt az utóbbi szlogent addig hangoztattuk, amíg szinte minden gyárat el kellett adni. Én bízom benne, azt, hogy "a föld azé legyen, aki megműveli", ezt nem fogjuk addig hangoztatni, hogy végül nem lesz magyar tulajdonban termőföld.

Egyébként a sokat emlegetett kárpótlási törvény vagy az átmeneti törvény azért igyekezett ezen egy kicsit segíteni, hiszen mindazok a tulajdonosok, akik szövetkezeti tagok vagy szövetkezet alkalmazottai voltak és nem volt megfelelő mennyiségű földterületük, 20-30 aranykoronára ez ki lett elégítve. Az egy másik dolog, hogy ezeknek a tulajdonosoknak a jelentős része elveszítette ezt a tulajdont. Ennek több oka volt, hogy elveszítették: rábeszélték őket, nem is akartak földdel foglalkozni, nem volt ebbéli bizalmuk, de azért ez a törvény a kárpótlás területén tiszta vizet öntött a pohárba, hiszen mindenkinek odaadta azt a lehetőséget, hogy legyen legalább 20-30 aranykoronájú földje. Ha ma ez a mezőgazdasági összeírási törvény lehetőséget nyújtana arra, hogy kiderüljön, hogy ezek közül az emberek közül hányan adták el ezt a földet, bizony meglepő adatokra bukkanhatnánk.

Én azt hiszem, hogy a földtörvényről szóló vita nagyon termékeny és nagyon hasznos volt. Jelentős és sok nézet került napvilágra, s azt hiszem, hogy egymás földről való vélekedését jobban megismerhettük. Bízom benne, hogy a módosítások kapcsán olyan törvény születik, amely előbbre viszi és megoldja eme helyzet jelentős részét. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu