KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A MIÉP időszerűnek és feltétlenül támogatásra érdemesnek tartja a földtörvénynek a kormány által benyújtott, T/757. szám alatt jelzett módosításait.

Ez a módosítás a választások óta az egyik, talán a legfontosabb politikai döntés realizálása a törvényhozásban. A magyar közvélemény és mi is pontosan emlékszünk az előző koalíció által benyújtott, a magyar föld külföldiek részére történő odavetését magában foglaló törvénymódosítási javaslatra. Ez volt az a kísérlet, ami nyilvánvalóvá tette a választóknak, hogy még az alkotmányos jogok felrúgása sem volt akadály az akkori kormánynak, hogy kirántsa a földet a magyar gazdák talpa alól. A gazdák arra is emlékeznek, hogy milyen módszereket vetettek be ellenük, ami veszteségessé tette gazdálkodásukat, hogy elvegyék a kedvüket a földtől. Emlékeznek a mesterségesen keltett búzaválságra, melynek eredményét még most sem heverték ki, s az új kormánynak komoly áldozatába került a károk enyhítése. Ennek tudható be az is, hogy 1997-ben majdnem 8 milliárd forint állami támogatás a kormány zsebében maradt, és a piac összeomlása sem volt véletlen. Ez, mintegy 4 millió hektár szántóföldet érintve, átlagosan legalább 25 ezer forint bevételi veszteséget okozott a magyar gazdáknak. Ezek után jogosan dörzsölgette a markát a zsebszerződéses külföldi földkupec is a zsíros falat reményében.

A MIÉP, a többi nemzeti erővel közösen, határozottan fellépett a nemzeti érdekeket súlyosan sértő törvénytervezettel szemben. Tiltakoztunk parlamenti felszólalások sorozatával és parlamenten kívüli politikai rendezvények százezres résztvevőivel. Végül a választók akaratából bebizonyosodott, hogy a magyar föld nem eladó, a magyar föld a magyarságé. Az akkori koalíció vezetői beleestek jogelődeik hibájába. Úgy gondolták, hogy hatalmuk kétezer évig fog tartani. A tiltakozásokat csak arrogáns vagy gúnyos válaszokkal méltatták. Reméljük, most örökre pont kerül a földtulajdon-ügy végére, a termőföld magyar tulajdonban marad, a "zsebesek" széttéphetik a szerződéseiket, vagy azt csinálnak vele, amit akarnak.

A Magyar Igazság és Élet Pártja tisztában van azzal, hogy a földkufárok nem fognak egyből belenyugodni a zsíros üzlet elvesztésébe; olyan hírek is terjengtek, hogy újabban kettős állampolgárságú honfitársaink közül próbálnak toborozni pénzért olyanokat, akik hajlandók visszaélni a nemzet azon döntésével, hogy minden elmenekült magyar állampolgár visszakapta az állampolgárságát, s az ebből a célból megszerzett magyar útlevelek felhasználásával készek erre a segítségnyújtásra. A Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőjeként módosító indítványt nyújtok be ennek a jelenségnek a megakadályozására vagy legalábbis a visszafogására. Ehhez kérem képviselőtársaim javaslatait, segítségét is.

Módosító indítványunk elfogadása esetén az egy éve már Magyarországon gazdálkodó és élő, hazatelepült, letelepedett honfitársaink előtt nyílna meg a termőföld tulajdonlásának lehetősége. Biztos vagyok abban, hogy a valóban gazdálkodni szándékozó, hazájukat szerető honfitársaink meg fogják érteni és tudomásul fogják venni ezt a megszorítást, s bízunk abban, hogy ez csökkenti a kedvét azoknak, akik spekulálni szeretnének a termőfölddel.

Kérni fogjuk az önkormányzatok által is igazolt tulajdonosok és bérlők valóságos kimutatását. E feladat végrehajtására kezdeményezni fogjuk egy termőföldtulajdon-bérletet, -használatot ellenőrző vizsgálóbizottság létrehozását a parlamentben, melyhez szintén kérjük az önök segítőkész támogatását.

Hogy mibe kerül ez a nyilvántartás? Teljesen egyértelműen kevesebbe, mintha a földet veszni hagynánk, vagy továbbra is megengednénk a spekulációt. Véleményünk szerint módosító indítványunk elfogadása esetén, a nemzeti érdekeknek megfelelő döntéssel lezárul a rendszerváltás utáni történelmünk egyik döntő csatája, s ezután lassan már az európai uniós tagság következik.

A Magyar Igazság és Élet Pártja természetesen ezek után igennel fog szavazni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP, valamint a Kisgazdapárt padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu