BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Ehhez a nagyon rövid, kis terjedelmű törvényhez, hiszen összesen nyolc paragrafusból áll a törvény, összesen 93 módosító indítványt nyújtottunk be néhányan a képviselők közül. Érződik ebből a két számból, hogy milyen rengeteg probléma van ezzel a törvényszöveggel, ami a kezünkben van, és itt hallottuk, hogy a kapcsolódó módosító indítványok már nagy számban készülnek vagy elkészültek, hiszen nemsokára itt van a beadási határidő.
Ennek a 93 módosító indítványnak több mint az egynegyed részét Kökény Mihály képviselőtársammal magam nyújtottam be. Az általános vitában úgy fejeztem be a hozzászólásomat, hogy nagyon szeretném támogatni a törvényt, de a módosító indítványok sorsától függ, hogy tudom-e majd támogatni ezt a törvényt.
Azt kell mondanom, hogy sajnos ezeknek a módosító indítványoknak a sorsa szomorú, hiszen a 24 darab módosító indítványból, ami az ajánlásban megjelent, összesen egyet, azaz egy darabot tudott támogatni az előterjesztő. Egészen pontosan azt, ami a vendéglátóiparról szól, a vendéglátó-ipari létesítményekben történő szabályozásról, ami tulajdonképpen az egyetlen olyan javaslatunk a huszonegynéhány közül, ami az eredetileg benyújtott törvényszöveghez képest megengedőbb.
(17.40)
Mégpedig azért, mert azt gondoljuk, hogy a vendéglátó-ipari szórakoztató egységek igénybevétele a szabadidős tevékenységnek egy olyan köre, ahol azt a szigorú szabályozást, amely a munkahelyekre vagy a közintézményekre vonatkozik, nem kellene gyakorolni. Ott tehát kiálltunk a választhatóság mellett, és számomra öröm, hogy legalább ezt a szövegjavaslatot befogadta az előterjesztő. De kérdés, hogy a többit, illetve a többi közül legalább még néhányat, mondjuk, a fontosabbakat miért nem volt képes befogadni.
Mielőtt néhány ilyen módosító indítványról beszélnék, hadd hozzam szóba azt a csalódottságomat is, hogy amikor novemberben a bizottsági ülésen - nagyon-nagyon hosszú vitában - az általános vitára való alkalmasságot vitattuk, és én azzal a javaslattal találtam élni, hogy talán új változatot kellene beterjeszteni, egy kidolgozottabb, alaposabb változatot, hiszen erre teremtett... (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Én kizárólag a módosító indítványokról beszélek, elnök úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés