DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A szabálysértési törvény megalkotásával az Országgyűlés alkotmányos mulasztást pótol, továbbá modernizálja, és a társadalmi viszonyok változásához igazítja a joganyagot. A törvény elfogadása a bírói út igénybevételének megteremtésével lehetővé teszi, hogy az Európai Emberi Jogi Egyezmény ratifikációja alkalmával tett fenntartás megszüntethetővé váljék.

Az új törvény megalkotásával a hatályos szabálysértési törvény a jogtörténeti tankönyvek lapjaira kerül. A benyújtott törvényjavaslat, legalábbis az általános rész vonatkozásában törekszik a teljességre, részletező, például a bizonyításra vonatkozó szakaszok esetén. Ugyanakkor sajnos nem egy kodifikációs remekmű, sem tartalmi, sem jogtechnikai szempontból, ezért sok módosítás kell ahhoz, hogy a törvény elfogadhatóvá váljék. Ezen persze segíthetne az előterjesztő bölcsessége, ha visszakérné átdolgozásra a tervezetet a következők miatt. Megítélésem szerint a tervezetnek négy alapvető problémája van:

1. Rossz a felfogása. A tervezet büntetésközpontú olyannyira, hogy az ártatlanság vélelme sem érvényesül benne. A megelőzésre nem fektet hangsúlyt. Fenyegető jellege miatt alkalmatlan arra, hogy illeszkedjen egy konszolidált állam jogrendszerébe.

2. Szankciórendszere egysíkú, a pénzbírság uralja, az intézkedések nem kellő súllyal jelennek meg benne.

3. Hiányoznak a törvény végrehajtásának a feltételei, emiatt félő, hogy a törvény gyakorlati alkalmazása komoly akadályokba fog ütközni.

4. Egyes rendelkezései rosszak, újragondolást igényelnek.

Mindezekről egy kicsit részletesebben; a tervezet - említettem már - alapfilozófiájánál fogva alkalmatlan lesz arra, hogy illeszkedjék egy konszolidált állam jogrendszerébe. Ha belegondolunk, a törvény fenyegeti és bünteti az állampolgárt, nem célja a megelőzés és a visszatartás. Ami a szankciórendszerét illeti, uralkodó szankciója a pénzbírság. Azonban ennek a nagyságrendje sok esetben olyan, amelyet az átlagkeresettel rendelkező elkövető még ha akarja, akkor sem tudja kifizetni.

A tervezetben meghatározott bírságtételek nyilván ismételten emelni fogják az évek óta egyébként is emelkedő átlagbírság összegét. Ez azonban nem lehet kodifikációs szempont, sokkal inkább az, hogy a törvény bírságtételében se szakadjon el a mai magyar társadalmi valóságtól. Az indokolás azt írja, hogy a kiszabott bírságok összege 1997-ben meghaladta a négymilliárd forintot, azt nem említi, hogy ennek mekkora hányada nem volt behajtható. A behajthatóság azért is lényeges kérdés, mert ha a megemelt bírságtételeket az elkövetők egy része nem lesz képes megfizetni, ez oda vezet, hogy az elzárás nem kivételes szankció lesz. Egyébként is, a törvénynek egyértelműen rögzítenie kellene az elzárás funkcióját, nevezetesen azt, hogy kivételes, atipikus és vagylagos jellegű. Ezzel a tervezet adós marad.

A törvényjavaslat legnagyobb hiányossága az indokolásban írtakkal ellentétben a megítélésünk szerint az, hogy nem látszanak biztosítottnak a végrehajtás feltételei. Az önkormányzatok oldaláról vizsgálva a kérdést megállapítható, hogy a tervezet tovább terheli azokat pénzügyi szempontból, holott a költségvetési törvény elfogadása után egyértelműen romlottak az anyagi kondícióik. A kistelepüléseken külön problémát okoz majd az új törvény alkalmazása, hiszen az évi három-négy ügy elbírálása nem ad kellő gyakorlatot a szinte kivétel nélkül nem jogi végzettségű ügyintézőknek, ami eredményezheti, hogy a kifogás hatására a megalapozott határozatot is megváltoztatják az elkövető javára, vagy visszavonják csak azért, hogy ne kelljen bírósághoz menniük.

Megoldás lehetne, ha a gyám- és építési igazgatásban alkalmazottakhoz hasonlóan a szabálysértési ügyekben is a városi jegyző járna el a város környéki településekre kiterjedő illetékességgel. Ennek hiányában komoly anyagi eszközöket kell a kormánynak biztosítania az előbb jelzett települési kör szabálysértési ügyintézőinek szakmai felkészítésére azért, hogy ne egy felkészületlen közigazgatás kerüljön a gyakorlat nélküli bíróság elé.

Ami a bíróságoknak a törvény végrehajtására való felkészülését illeti, ezen a területen számháború folyik. Az indokolás azt állítja, hogy egy bíró havi hatvan ügyet lesz képes befejezni, ezért plusz negyven bírói létszámmal számol. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elképzelése ettől jelentősen eltér, százhúsz bíró és csaknem kétszáz fogalmazó és ügyviteli alkalmazott beállítását tartják indokoltnak a törvény zökkenőmentes végrehajtásához. Szerintük mindez 5,2 milliárd forint többletkiadással jár majd.

A fentiek ismét felvetik azt a sokszor emlegetett dilemmát, hogy megalkotunk egy szakmailag indokolt törvényt, ugyanakkor nem biztosítjuk mögé a végrehajtáshoz szükséges eszközöket. Akkor vajon nem csak papírt gyártottunk? Reméljük, hogy a kormány a törvény hatálybalépéséig ténylegesen megerősíti az eljáró hatóságokat, különösen a bíróságokat.

(9.20)

A törvényjavaslatnak vannak olyan elemei, amelyek kiegészítésre, módosításra vagy újragondolásra szorulnak. Néhány példa ezekből:

Azok, akik a kiutasítás szabályait fogalmazták a tervezetben, feltehetőleg nem vették figyelembe, hogy a menedékjogról és az idegenrendészetről szóló jogszabályok szigorúbb feltételeket fogalmaznak meg az alkalmazáshoz, mint amelyek itt találhatók. Szükséges lenne harmonizálni a joganyagot.

A törvényjavaslat meghatározza a szabálysértés miatt eljáró hatóságok és más szervek rendszerét, ugyanakkor bizonytalan a közigazgatási hivatalok szabálysértési hatóságokkal kapcsolatos jogosítványait illetően. Nehezen megállapítható, mi lehet a tartalma a felettes közigazgatási szerv által tartott törvényességi ellenőrzésnek, különösen hogy a IX. fejezet az ügyész ugyanilyen jogköréről rendelkezik.

A javaslat nem szabályozza kifejezetten a meghallgatás nélküli határozathozatal lehetőségét, azt, hogy az elkövető meghallgatása nélkül, pusztán a feljelentés alapján hozhat-e határozatot a szabálysértési hatóság. A tényállás bizonyításával kapcsolatos rendelkezések arra utalnak, hogy az esetek többségében nem. Ez pedig az ügyek elhúzódását eredményezi. Rendkívül fontos lenne, hogy a tervezet egyértelműen szabályozza, mikor lehet a határozatot csupán a feljelentésre alapozni és mikor a meghallgatásokra. Mint ahogy az is, hogy rögzítse: a törvényellenesen beszerzett bizonyítási eszközök a bizonyítás során nem használhatók fel. Ezt az 52. §-nak tartalmaznia kellene.

A pénzbírság végrehajtása vonatkozásában önkormányzati oldalról aggályos az adók módjára történő behajtás általánossá tétele. Ez előreláthatóan olyan terhet ró az adóhatóságokra, amelyre különösen a nagyobb városokban nincsenek felkészülve. A tervezet 111. §-ának (3) bekezdésében foglaltak azt jelentik, hogy ha a közvetlen letiltás nem vezet eredményre, valamennyi szabálysértési hatóság az önkormányzat adóhatóságának fogja megküldeni behajtás végett a határozatokat. Kérdés: mennyi idő múltán állapítja meg az önkormányzati adóhatóság, hogy a behajtás aránytalanul hosszú idő után vezetne eredményre? Vagyis a javaslat szerint nem marad más hátra, mint az elzárásra történő átváltoztatás. A másik probléma: lehetséges, hogy az eljárás elhúzódása a pénzbírság végrehajtásának elévülését eredményezi, miután a 26. § (2) és (3) bekezdései szerint a letiltás kibocsátása, illetve az adóhatóság intézkedése nem szakítják meg az elévülést.

Az egyes szabálysértések közül egy példát emelek ki, amely ellentétes a kodifikációs gyakorlattal, ez pedig a 143. §; így szól: "Aki törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján hozott önkormányzati rendeletben meghatározott korlátozást, illetve tilalmat megszeg, 30 ezer forint pénzbírsággal sújtható." Tudják miről szól ez a tényállás? A tiltott kéjelgésről! Tudom, hogy nekünk, magyaroknak általában egy rugóra jár az eszünk, mindenről az jut az eszünkbe, de ez mégiscsak törvénytervezet! No meg az önkormányzatok, ha törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendeletet alkotnak például az állattartás rendjéről vagy a helyi adókról, amelyekben tilalmakat, korlátozásokat állapíthatnak meg, nem valószínű, hogy ezek megszegése tiltott kéjelgésnek minősülne. Ezért indokolt meghatározni, hogy milyen tárgyban alkotott jogszabály megszegése valósítja meg a szabálysértést.

Tisztelt Ház! Az általam elmondottak talán érzékeltetik, hogy van mit javítani a tervezeten, amit valószínűleg azzal lehetne a leginkább elérni, ha az előterjesztő átdolgozásra visszakérné a joganyagot. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu