DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyéni választókerületben megválasztott képviselőként és nem jogi doktorátussal rendelkezőként egy-egy törvénytervezetet aszerint vizsgálok és minősítek, hogy mennyire felel meg közvetlenül a választóim véleményének, akaratának. Ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy sohasem törekedtem olcsó népszerűségre és a jogszabályi, törvényi kereteket sohasem hagytam figyelmen kívül.
Mi az, ami a törvénytervezetben jó? A történetisége, mely végigkíséri, és - több mint egy évszázad után is láthatóan - a közigazgatási jog és a büntetőjog mezsgyéjén hol itt, hol ott jobban megalkotott törvény. Tehát történetiségében az 1879. évi XL. törvény önállóan a kihágásokat szabályozta, gyakorlatilag a büntetőjoghoz tartozott. Majd 1955-ben törvényerejű rendelet a szabálysértések egy részét államigazgatási hatáskörbe helyezte. Az 1968. évi I. törvény, a 17/1968. számú kormányrendelet alapján létrejött az úgynevezett szabálysértési kódex. A szabálysértések nem képezték a büntetőjog részét, a mai törvény visszatér az eredeti törvényhez, sajátos munkamegosztás alakult ki. Némely szakértők a Btk. kicsinyített másának tekintik. A magyar jogi hagyományoknak megfelel.
Az 1990. évi XXII. törvény hatályon kívül helyezi az önálló elzárás intézményét, egy nyomás alól felszabadított társadalomban ez természetesnek tekintendő. Az 1993. évi XXXI. törvény csatlakozás az európai jogok egyezményének 6. cikkelyéhez, a bírósági út követelményét jelentette. Végül az Alkotmánybíróság volt kénytelen határozni: 63/1997-es határozata alapján a szabálysértési jog reformja nélkül nem felel meg a jogállamiság feltételeinek. Tehát a történeti visszatekintés alapján nem volt könnyű helyzetben az, akinek az új törvénytervezetet meg kellett alkotnia.
Mit vár a törvénytől a lakosság - illetve a törvény hatásától? A választópolgár az anyagi jólét mellett legalább olyan fontosnak tartja a rendet és a nyugalmat. A választópolgárok zöme óhajtja a törvényalkotásban, jogalkalmazásban a szigorítást. Úgy érzem, hogy képviselői mandátumom átvételével erre is jogosítványt kaptam. Úgy érzem, hogy a választópolgárok által joggal elvárt büntetési tételek szigorítása mellett fontos, hogy a kihágások terén - újabb nevén szabálysértések terén - is rend legyen. Bár meg kell jegyeznem, hogy ezekkel szemben a társadalom elnézőbb, sokszor tán cinkosabb is, mint a nagy érték vagy testi és élet elleni bűncselekményekkel szemben. Igény, hogy a kihágásokért, újabb nevén szabálysértésért arányos büntetés járjon, azonban ezekben az esetekben inkább nevelő, mint a sújtó hatásának kell érvényesülnie. Elenyésző szabálysértésért aránytalanul nagy büntetés a társadalom ellenérzését váltja ki, nem éri el a célját. Végrehajtási módjában igyekszik megakadályozni a korrupciót, hogy mennyire sikerül, majd az élet fogja eldönteni, kívánom, hogy a t. Házban ebben a témában soha többet ne kelljen korrupcióról beszélni.
Nem önálló büntetésként jelentkező az elzárás intézménye, vagylagos a pénzbüntetéssel szemben. Valószínű, társadalmi feszültségeket hoz felszínre. S ebben nagyon nehéz igazságot tenni, valószínű, hogy akinek sok pénze van, játszva kifizeti, és cinikusan vigyorog az eljáró jogalkalmazó képébe; és felvetődik a kérdés, hogy a törvény elérte-e hatását. Amennyiben megvalósul a hatékonyabb, gyorsabb eljárás, és az állampolgároknak egyezik az érdekével, találkozik az elképzelésével, akkor ez helyes. Meg kívánom jegyezni, hogy össztársadalmi igény a bíróságok esetében is az eljárási idő lerövidítése. Szerencsésnek tekinthető a törvénytervezet, mert megfelel a nemzetközi elvárásoknak, megfelel az Alkotmánybíróság előírásának. Pozitívum, hogy a társadalmi együttélés rendjét védi, a sok kis ügy - évente körülbelül négyszázezer - lerendezése a társadalmi közérzet szempontjából fontos.
Egy új törvény megalkotásakor mindig megvalósul, hogy az eddigi széttagoltság megszűnik, reméljük, itt is ez a gyakorlat fog beválni. Fontosnak tartom, hogy átemelték az ártatlanság védelmét, ugyanakkor egyetértek Kiszely Katalin képviselőtársammal és más képviselőtársammal is, akik felvetették, hogy az "elkövető" elnevezés nem szerencsés, helyette egyéb, például "szabálysértési eljárás alá vont elnevezés" lenne a megfelelő. Ellenzéki képviselők részéről felvetődik, hogy az állam büntető jellege erősödött, nem a szolgáltató állam. Erre azt tudom mondani, hogy a társadalomban, egy szűk rétegétől eltekintve, jelenleg erre van igény. Jó, hogy megteremtődött és meg is kellett teremtődnie a bírói út lehetőségének, én azt javaslom, hogy ennek a személyi és költségvonzatát ne ennek a törvényjavaslatnak a keretében vitassuk.
A kihágásokról szóló törvény történelme és a jelenlegi törvénytervezet is mutatja, hogy a mindenkori jogalkotó nincs könnyű helyzetben, balanszíroz az államigazgatási jog és a büntetőjog határán, mindegyikből átvéve valamennyi részt, tulajdonképpen a mindenkori társadalmi és esetenként politikai igény alapján.
Melyek a beépített fékek, biztosítékok? Csak törvény állapíthatja meg az elzárásokkal is szigorítható törvénysértést. Jelen állapotában megállapítható, hogy a büntetőjoghoz állt közelebb a törvénytervezet, de a társadalmi igény is ez. Ha a törvény életbe lépése után megvalósul, hogy az örömlányok reklámjai nem jelennek meg, hogy a gyermekekkel való koldulás megszűnik, visszaszorul a tiltott szerencsejáték, a rendőrök kevesebbszer keverednek korrupcióba és sorolhatnám, akkor az ellenzéki képviselőtársaim által kifogásolt többmilliárdos többletkiadás nem lesz ablakon kidobott pénz.
A törvényt módosítások után elfogadásra ajánlom. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
(11.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés