DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én is értesültem erről az indítványról, amely az egyik bizottság ülésén, az emberi jogi bizottság ülésén merült fel. Én, mielőtt elkezdtük volna ezt a tárgyalást, már jeleztem a BM képviselőinek azt, hogy a magam részéről nagymértékben ellenezném ezt az indítványt. Két szempontja van a dolognak. Az egyik az, hogy én ugyan nem vagyok etimológiailag és a szó eredettanában szakértő, de én gyerekkoromban úgy szoktam meg, azt hallottam, hogy van valami, ami egyházi, és ami nem egyházi ebben a vonatkozásban, az világi. Ebből egyedül kivétel az esküvőkre vonatkozó rész, mert ott valóban van egyházi és polgári, valóban a köztudatban ez a használatos. De mivel értesültem erről az indítványról, több ismert szaktekintélyt megkerestem, hogy kérem szépen, tessék erről véleményt mondani, és egybehangzó volt az a vélemény, hogy az egyházi komplementere a világi.

Tehát éppen ezért azt gondolom, hogy fenntartanám ezt a kezdeményezésünket, annál is inkább, mivel említettem, hogy nagyon sajnálatosnak tartanám azt, ha itt valamifajta pártpolitikai vonatkozások szüremlenének be aránytalanul ebbe a törvénybe, éppen ezért a polgári - mint olyan - ilyen szempontból sem volna szerencsés. Harmadrészben pedig nem volna szerencsés azért, mert valahogy úgy tűnhetne, hogy ami polgári, az valahogy ellentétes, valami más az egyházi kategóriával kapcsolatosan. Tehát én nagy tisztelettel további fenntartását fogom javasolni ennek a fogalomnak.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu