HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Rendes hozzászólásra is jelentkeztem, az új technikát még nem ismerem pontosan, remélem, nem vesztettem el azt a sorrendiségemet.

Röviden szeretnék Bauer Tamás képviselőtársamnak válaszolni, aki megszólított engem, noha persze a parlament elsősorban és döntően nem az ellenzéki képviselők egymás között vívott harcának a fóruma. Azt hiszem, egy alapvetően nem pártpolitikai, hanem hitem szerint egészségvédelmi és életforma-védelmi törvényben természetesek a különböző vélemények.

Amikor én úgy fogalmaztam - igyekszem pontosan mondani -, hogy olyan módosító indítványokat nem támogattunk, amelyekben feltehetően és remélhetőleg alaptalanul, de talán mégis a dohánylobby befolyását véltük felfedezni, akkor természetesen nem neveztem meg módosító indítványokat, és nyilván olyan módosító indítványok is akadtak, amelyeket más okból nem támogattunk.

Itt most Bauer Tamás képviselőtáram indirekt kérdése arra vonatkozott, hogy a jelen lévő ellenzéki képviselők miért nem támogatták az ő módosító indítványát a 18 éven aluliak kérdésében. Nos, bennünk az a vélemény alakult ott ki, lehetséges, hogy ez nem egy okos vélemény, de ott az az álláspont győzedelmeskedett, hogy részint követtük a Dohányfüstmentes Egyesület ajánlását -, hiszen azért hívtuk ide őket, mert a tapasztalatukra sokat adtunk -, másrészt bennünk is fölmerült kétség azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat, amikor ezt az előírást alkalmazza, helyesen jár el, vagy nem. De mivel a célt helyesnek és nemesnek tartjuk, úgy gondoljuk, ha a kormányzat és szervei ezt az előírást az évek során majd nem tudják betartani, akkor mi föl fogunk állni, és azt fogjuk mondani, hogy valószínűleg alkalmatlan eszközt választottak, valószínűleg egy rossz és végrehajthatatlan szabályozást fogadtak el.

Előzetesen azonban meg kell lennie szerintünk a bizalomnak abban, hogy egy, a társadalom, az ifjúság, a jövő érdekeit szolgáló rendelkezést elfogadunk, és aztán meglátjuk majd, hogy sikerül-e végrehajtani a valóságban, vagy nem. És mivel más, ennél hathatósabb, ügyesebb módosítást ebben a konkrét kérdésben véleményünk szerint (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Bauer Tamás képviselőtársunk sem terjesztett be, ezért jobb híján elfogadtuk azt, amit elénk terjesztettek eredetileg. Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu