IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitában én a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményét ismertettem, és most azért kívánok a részletes vitában is megszólalni, mert örömmel látom, hogy a módosító javaslatok között visszaköszönnek azok a megállapítások - vagy támogatva, vagy nem támogatva -, amelyeket akkor a kisebbség nevében fogalmaztam meg.

Az első ilyen az éppen elnöklő dr. Wekler Ferencnek a javaslata, amelyik az 1. § g) pontjának az elhagyását javasolja, ez a megye területének, elnevezésének, székhelyének a megállapítása. Ezzel azért értek egyet ugyanannak az előbb jelzett körnek a nevében, mert már az általános vitában is utaltam arra, hogy úgy ítéljük meg, ez olyan horderejű ügy, és olyan mértékben kidolgozatlan ebben a törvényjavaslatban, hogy mindenképpen indokolt lenne megfelelő komplexitással a regionális kérdések tárgyalásánál ennek az ügynek a szabályozására visszatérni.

Végtelenül örülök annak, hogy a dr. Kovács Zoltán és dr. Buza Attila által benyújtott módosító javaslatot minden bizottság támogatja, és egyetért vele az előterjesztő. Örülök neki, hogy így remélhetően a kisebbségi véleményből sikerül a szavazásnál többséget elérni. Ez arról szól, hogy nem indokolt kizárólag négyévente döntést hozni a parlamentnek, hiszen lehetnek olyan kezdeményezések, amelyekről joggal elvárhatják a kezdeményezők, hogy kezdeményezésüket követően egy éven belül ezekről érdemi döntés szülessen.

Még egy konkrét módosító javaslatról szeretnék szólni - ajánlom megfontolásra az előterjesztőnek és a tisztelt Háznak -, ezt képviselőtársaimmal együtt, többen nyújtottuk be; ebben a 3. § (3) bekezdésének a módosítását indítványozzuk, abból a megfontolásból, hogy lehetnek olyan területszervezési ügyek és döntések, amelyek ha a választás napjával lépnek hatályba, akkor az előkészítés során már nem lehet megfelelően ezekhez a döntésekhez igazodni, és nagyban zavarhatja például a választásokra való érdemi felkészülés menetét is.

Ezért én kérem az előterjesztőt, hogy még egyszer gondolja át ezeket a kérdéseket, és ha lehetőség van rá, majd a szavazásnál szíveskedjen ezeket támogatni. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu