MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az általános vitában fejből idéztem Rui Barbosa definícióját a hazáról. Ezt én annak idején a börtönben olvastam és emlékezetből idéztem. Közben megkerestem, és a jegyzőkönyv kedvéért a pontos szöveget szeretném elmondani, mert nagyon méltó arra. Tehát a brazil Rui Barbosa definíciója a hazáról: "Mi mind együtt vagyunk a haza, mindenki egyformán szívében hordja a jogot az eszméhez, a szóhoz, a társadalomhoz. A haza nem egy rendszer, nem egy szekta, sem kiváltság, sem kormányforma, hanem az égbolt, a föld, a nép, a hagyomány, az otthon, a gyermekek bölcsője s az ősök sírja." Ez is mutatja, hogy mennyire fontosnak tartjuk mindannyian ezt a törvényt, hiszen az élet folyamán mindenki eljut oda, hogy így vagy úgy ezzel a törvénnyel találkozzon, ennek a törvénynek a hatálya alá kerüljön.

Azt is el szeretném mondani, hogy sok évtizeden át azok közé tartoztam, akik küzdöttek az '56-os mártírok tisztességes eltemetéséért, sírjaik felleléséért, és a '89. június 16-ai temetés egyik szervezője voltam, ezért talán érzékenyebb vagyok azokra a részekre, amelyek a nemzeti kegyelettel foglalkoznak. Kérem, fogadják el tapasztalataimat, és kérem a tárca képviselőjét is, hogy ezeket a tapasztalatokat ne negligálják, ne söpörjék le az asztalról, hanem próbálják meg beépíteni a törvénybe, hiszen valamennyien, akik módosító indítványokat adtunk be, igaz szívvel a törvény javításán fáradoztunk és munkálkodtunk.

Ha a bizottsági ajánlás sorrendjében megyünk, a 17. pontban egy pontosítást javasoltam. Az önkormányzati bizottság bizottsági módosító indítvánnyal ezt tovább javította, így tulajdonképpen ez a javítási szándék megvalósult.

Az 56. pontban többek kérésére megkíséreltem a hősi temetők pontosabb definícióját adni. Erre többen kértek engem, többek között a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke, Regéczy-Nagy László, aki azt írta nekem, hogy ezért kérjük a hősi sírok nemzeti sírkertté nyilvánítását és pontosan meghatározni a hősi sírok definícióját. Úgy gondolom, hogy az a kétpontos javaslat, amelyet az 56. pont alatt előterjesztettem, átvette és továbbfejlesztette a Belügyminisztérium előkészítő csoportja által még '87-ben kialakított definíciót, ami szerint egyrészt azt rögzítettük, hogy a hősi temetők és a nemzeti sírkert fenntartása külön jogszabály előírásai szerint az állam, illetőleg a helyi önkormányzat feladata. Tehát ez fontos momentum, és fontos az is, hogy az éves költségvetésben legyen ennek helye és legyen ennek törvényi alapja.

A második pontban azt rögzítettem, hogy a hősi temetőben elhunytat eltemetni, hamvakat elhelyezni, sírt, sírboltot megnyitni, urnát kiadni a nemzeti kegyeleti bizottság - a továbbiakban: bizottság - engedélyével lehet. A temetőkkel foglalkozó szakemberek régóta panaszkodnak arra, hogy nincs határozott jogszabály, amely kezelné ezt a kérdést. Magam is meglepve tapasztaltam, hogy a rákoskeresztúri Újköztemető 300-as parcellájában - ahol az emlékmű is van s ahova Maléter Pál, Gimes Miklós és mások exhumált ereklyéit helyezték el - olyan személyek is el vannak temetve, akikről nem is tudunk, akiket az '56-os szervezetek nem is ismernek, vegyesen olyanokkal, akik valóban megérdemlik, hogy ott legyenek. Tehát rendezni kell ezt a kérdést, és fontos, hogy a törvény ezt pontosan definiálja. (Dr. Kontrát Károly Domokos Lászlóval konzultál.) Nagyon sajnálom, hogy az előterjesztő képviselője az önkormányzati bizottság ülésén nem értett egyet ezzel. Én ismételten arra kérem a Belügyminisztérium tisztelt képviselőjét - aki nagy figyelemmel hallgatja a szavaimat -, hogy mégiscsak vegyék fontolóra ennek a beemelését, ha másképpen nem lehetséges, akkor az első helyen föltüntetett bizottság segítségével.

(14.40)

Határozottan állítom, hogy ezt több szervezet és '56-os barátaim kérésével összecsengően adom elő.

A következő javaslatcsoport 58. szám alatt került be a bizottsági jegyzőkönyvbe. Ebben több olyan fontos momentum van, amelyet előterjesztettem, és amelyek szintén kicsiszolódtak az idők folyamán, az évek folyamán. Talán szerencsésebb lett volna, ha valamennyi pontot külön adom be módosító indítványnak, akkor talán nagyobb esélye lenne az elfogadásnak. Én úgy gondoltam, hogy ezek annyira logikus és egymásból fakadóak, és kvázi társadalmi vitákon '56-os barátaimmal és szervezetekkel egyeztettem, továbbá ennek nagy része szintén a már korábbi egyeztetéseknek és a korábbi Belügyminisztériumban lévő szövegeknek a felhasználásával készült.

Az 1. pontban a "nemzeti sírkert" definícióját próbáltuk megadni. Nemzeti sírkertbe tartozik mindazon személyek nyughelye, akiknek élete, tevékenysége, munkássága, mártírhalála méltó a nemzet megbecsülésére és emlékének megőrzésére. Nem hiszem, hogy ez ellen a mondat ellen bárkinek kifogása lenne. Egyrészt emelkedett szövegezésű - nem én szövegeztem, így csiszolódott ki -, másrészt pedig lehetőséget ad arra a kegyeleti bizottságnak, hogy határozottan tudjon döntéseket hozni. Nem könnyű elutasítani kéréseket, amikor kvázi nemzeti hősök hozzátartozói kívánják, kívánnák oda szeretteiket eltemetni.

Ide tartoznak az ország valamennyi temetőjében és egyéb helyén nyugvó hazai, valamint világviszonylatban közmegbecsülésre méltó tudósok, művészek, írók, politikusok, közéleti személyiségek, szabadságharcosok sírjai, katonai temetők és parcellák, kegyeleti emlékhelyek. Ez is fontos, hiszen vannak temetők, ahol vegyesen vannak nemzeti emlékhelyek és polgárok sírjai, tehát ilyen helyen is valamilyen rendező elvre szükség van.

Ezenkívül több felszólaló és több '56-os szervezet is javasolta, hogy e törvényben a törvény erejénél legyenek a nemzeti sírkerthez tartozók mindazon temetők, amelyekről már ma tudjuk, hogy odavalók, és amelyekre nézve konszenzus van. Ezek a nemzeti panteon, a Kerepesi úti temető teljes területe, a budapesti Újköztemető 301., 300. és 298. számú parcellája, valamint a mohácsi csata történelmi emlékhelye. Aki járt Mohácson, látta a tömegsírt, fiatal magyarok ezreinek egymásba gabalyodó csontjait - tényleg olyan, mint egy Bosch-festmény -, az pontosan érzi, hogy ennek a hatalmas nemzeti tragédiának ez a sírkert a legeklatánsabb szószólója. Ezekről már most tudjuk, hogy ezek a nemzet örök emlékezetében élni fognak és oda valók.

A 3. pontban összegeztem mindazokat a feladatokat, amelyek különböző pontokban, illetve különböző tervezetekben a kegyeleti bizottság feladatát meghatározták, mert a törvényjavaslat egyik legészrevehetőbb egyoldalúsága vagy hiányossága az, hogy ennek a kegyeleti bizottságnak sem az origóját, sem a felépítését, sem a feladatait, sem a működési rendjét, sem a tagjainak a kiválasztási rendjét nem határozza meg. Úgy gondoltam, hogy ez egy alapvető fontosságú kérdés, hiszen az egész törvényben sok helyen elhullajtva ennek a bizottságnak igen nagy jurisdictiót, igen nagy jogköröket ad a törvény. Márpedig adunk jogköröket egy valaminek, egy intézménynek, amely intézményt nem definiálunk, nem határozunk meg, rábízzuk a végrehajtó hatalomra.

S itt jön az, hogy az elmúlt nyolc-kilenc év tapasztalata az, hogy nagyszerű dolog a demokrácia, nagyszerű dolog a többpártrendszer, amelyekért évtizedekig küzdöttünk, de most már látjuk, hogy vannak ennek bizonyos korlátai. Ez az egyik korlát, hogy a legjobb szándékú, legrendesebb politikusok is kénytelenek ciklusokban gondolkozni, négy években gondolkozni, ez négy évig terjed; és választópolgárokban, PR-ban és mindenféle másban gondolkodnak, nem tudnak hosszú távra gondolkozni. Úgy tűnik, hogy ez egy másik műfaj, másfajta emberek kellenek ahhoz, hogy 10-50-100-200 évre gondolkozzanak előre, és olyan értékeket őrizzenek, amelyek túlnyúlnak a napi vagy a négyévenkénti politikai csatározásokon.

Ezért célszerű, ha azt a kegyeleti bizottságot, amelynek a legnagyobb jogkört adjuk, és amely letéteményese a törvény végrehajtásának, nemzeti konszenzussal válasszuk meg. Ezért javasoltam azt, hogy ennek a kegyeleti bizottságnak a magját gyakorlatilag határozatlan időre, életfogytiglan a parlament, az Országgyűlés válassza meg, egy másik olyan embernek a javaslatára, akit szintén nemzeti konszenzussal kell kiválasztani - ez a köztársaság elnöke, minden magyarnak a képviselője -, és ugyanakkor lehetőséget kell adni arra, hogy a végrehajtó hatalom is artikulálja a véleményét, a különböző szervezetek is artikulálják, tudományos szervezetek, egyházak artikulálják. Ezért javasoltam azt, hogy több részből tevődjön össze ez a kegyeleti bizottság, a magját hosszú távra, nemzeti konszenzussal állapítsuk meg; a többi pedig lehet a változó rész, mint a misében, amelyik alkalmazkodik mindenkor a napi aktualitásokhoz, mert az is kell.

Többen bírálták ezt a pontot, de senki sem kísérelte meg, hogy ezt tovább javítsa. Lehetett volna ezt javítani; az arányokon javítani, esetleg a delegálók körét bővíteni vagy pontosítani - én az elvet szerettem volna rögzíteni. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos volt, és nem késő még, hogy a kormány ezt figyelembe véve tovább finomítsa ezt a mentalitást. Úgy gondolom, hogy akár kormánypártiak, akár ellenzékiek vagyunk, ebben közös lehet a gondolkodásunk: ezt bízzuk rá egy olyan grémiumra, amely nincs kitéve a napi politika hullámzásainak; alapvetően ez tudja garantálni halottaink békéjét és a nemzet emlékezetének hosszú távú őrzését.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu