DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről szeretném összegezni végül is az általános vita tanulságait. Azt gondolom, talán nem árt még egyszer felidézni az Alkotmánybíróság határozatát, amelyben hangot adott annak az álláspontjának, hogy a szabálysértési jog reformja nélkül a magyar jogrendszer nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. Ehhez kiegészítésképpen még szeretném idézni azt az alkotmánybírósági határozatot, illetve azt az idézetet a határozatból, amely azt mondja, hogy az állandó gyakorlata szerint az Alkotmánybíróságnak a jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha alkotmányos garanciák érvényre juttatásához szükséges jogszabályi biztosítékok hiányoznak.
Kérem szépen, ezért természetesen azt tudjuk mondani, hogy bár meghallgattuk a kritikákat, de a kormány és a kormánypárt semmiképpen nem kerülhet abba a helyzetbe, mint ahogy annak idején az önök pártja és az előző kormány került, hogy teljesen egyértelmű mulasztásos törvénysértő állapot állt fenn; de mi nem mehetünk el emellett, nekünk ezt a problémát kezelni kell. Ezért beterjesztettük ezt a törvényjavaslatot, amely a mi megítélésünk szerint egyébként alapvetően jó törvényjavaslat, alapvetően támaszkodik arra a hosszú-hosszú kodifikációs munkára, amely az önök által vezetett Belügyminisztériumban zajlott, és amely alapelemeit ez a törvényjavaslat - még egyszer szeretném hangsúlyozni - tartalmazza. Tehát e javaslat kodifikációja alapvetően nem most készült, hanem, mint ahogy már a vitában többször hangoztattuk, az önök vezetése alatt.
Nos, én azért szeretném még egy-két mondatban felidézni a vita egy-egy számomra is kritikus pontját, illetve egy-két javaslatot erre. Szeretném cáfolni azt az ellenzéki állítást, amit az előttem szóló ellenzéki képviselők fogalmaztak meg, hogy bizony a kormánypárt meg sem hallgatja az ellenzéki felvetéseket. Azt gondolom, hogy igenis meghallgattuk, igenis komolyan vettük, és igenis vannak olyan javaslatok, amelyeket megköszönünk, és beépítjük a törvénybe. Valóban az a szándék vezérel minket, hogy egy jó törvényt alkossunk. Azt gondolom, hogy amikor kodifikációról, egy kódex megalkotásáról beszélünk, akkor bizony súlyt kell fektetni arra, hogy ez kellő szakmai színvonallal történjen.
Bár azt gondolom, alapvetően azokban a kérdésekben nem nyithatunk vitát, amelyek a törvényjavaslat koncepcióját, a dogmatikai alapjait vagy adott esetben azt a tudományos vitát próbálnák eldönteni, ami folyt az előző tíz évben a szabálysértési jog jogrendszeren belüli elhelyezkedéséről, ezt a kérdést eldöntöttük. Ezt egyébként eldöntötte az előző kormány és az azt megelőző is, hiszen a kodifikáció ebbe az irányba mutatott. Abban maradtunk - megállapodással, és a tudomány képviselőivel egyetértésben -, hogy nem kis büntetőjogot kívánunk alkotni, tehát nem térünk vissza azokhoz a gyökerekhez, amelyeket már többen idéztek, nem egy kihágási törvényként kerül megalkotásra, hanem igenis a német példának, a német rendszernek megfelelő modell került átvételre. Ilyen értelemben valóban van hasonlóság a '68. évi I. törvénnyel, de azért nem sok.
Szeretném kiemelni azt is, hogy az alkotmánybírósági döntés alapján olyan helyzet állt elő, hogy '98. december 31-ével a '68. évi I. törvény számos szakasza megsemmisítésre került, ezért jelen pillanatban nem alkalmazható. Tehát az a szankció, a pénzbírság szankciójának átváltoztathatósága, mint olyan, az alkotmánybírósági döntés alapján ma nem érvényesíthető. Éppen ezért a szabálysértési ügyekben eljáró hatóságok jelen pillanatban teljes bizonytalanságban vannak, hiszen az az elrettentő erő, amely motiválta végső esetben a pénzbírságot nem kifizetőket, ez bizony jelen pillanatban nem létezik. Szeretnék egy adatot a saját választókerületemből megemlíteni: 351 átváltoztatásból négyet töltöttek le. Azért négyet, mert a többi esetben bizony kifizették az elkövetők az átváltoztató határozat megszületése után a szabálysértési bírságot. Tehát azt gondolom, hogy ennek a fenyegetettségnek benne kell maradnia a rendszerben.
Szeretnék azonban egy-két olyan gondolatot is felvetni, amelyet bizony részben az ellenzéki kritikáknak is köszönhetően, de egyébként saját megfontolásunk alapján is mint parlamenti frakció, módosító indítványként be fogunk nyújtani. Ilyen például az elkövető elkövetőként történő aposztrofálása. Én már a vezérszónoki beszédemben is felhívtam a figyelmet arra, hogy ez bizony komoly aggályokat felvet. Ezért benyújtottunk egy módosító indítványt.
Az V. fejezet többek között a bizonyítási elveit fogalmazza meg. Itt deklarálásra került, hogy az elkövető nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására. Ennek megfelelően a bizonyítás terhe az ügyben eljáró hatóságot terheli. Itt az ártatlanság vélelme végül is megfogalmazásra került, ugyanakkor ennek az "elkövető" fogalma ebben a szóhasználatban nyilvánvalóan nem felel meg - tehát nem áll összhangban ezzel. Ugyanis a magyar nyelvben azt a személyt jelöljük elkövetőnek, aki ténylegesen elkövette a terhére rótt cselekményt. Ilyen értelemben teljesen egyértelműen prejudikáló jellegű. Most beadtunk egy módosító indítványt, amely minden bizonnyal bírni fogja a kormány támogatását is, amely gyakorlatilag a jogerős döntés meghozataláig eljárás alá vont személyről beszél - tehát azt gondolom, hogy ezzel feloldható.
(20.40)
Az egyéb pozícióban lévő elkövető teljesen egyértelműen elkövetőként aposztrofálható.
Ez egy elég jelentős módosítócsomag volt, hiszen át kellett vezetni az egész törvényen. Ez a módosító indítvány elkészült, kérem ellenzéki képviselőtársaimat is, hogy majd olvassák végig figyelmesen, mert tényleg komoly munkát igényel, de azt gondolom, ez a kérdés mindenképpen megért ennyit, és valóban probléma. Reményeink szerint kellően fogja kezelni, nem beszélve arról, hogy az elkövető mint olyan, az anyagi jogi kategória. Ezzel az "eljárás alá vont személy" beemelésével az elsőfokú határozat előtt egy eljárásjogi kategóriába, egy eljárásjogi pozícióba próbáltuk meg behelyezni. Nem igazán találtunk jobb megoldást.
Felmerült még a "terhelt" fogalmának a használata vagy ennek a lehetősége, de arra jutottunk, hogy mivel az eredeti javaslat sem abból indul ki, hogy kis Btk.-t alkossunk, ezért gyakorlatilag minden büntetőjogias, büntetőjogi jellegű fogalmat megpróbáltunk kigyomlálni ebből a javaslatból. Ezért abban állapodtunk meg, hogy az eljárás alá vont személy eljárásjogi pozíciójának a rögzítésével próbáljuk meg ezt a problémát kezelni.
Egy másik komoly kérdéskör - ami több vitában felmerült már - a szankciórendszer színessége vagy jelenleg meghatározott büntetései. Nos, azt gondolom, hogy ebben is találtunk olyan elemet - az ellenzéki kritika oldaláról megfogalmazva is akár -, amely bizony megfontolásra érdemes. Az egyik ilyen elem az átváltoztatás kérdése volt. Abban hajthatatlanok vagyunk, hogy az elzárással való fenyegetettségnek ott kell lennie a teljes lista végén. Amikor az adók módjára történő behajtás nem működik és a lista végén ott van az elzárás, ezek közé adott esetben be lehet valamit iktatni. Itt merült fel bennünk a gondolat, hogy a közérdekű munka kérdését adott esetben - nem feltétlenül adaptálva vagy nem egyértelműen analóg módon használva a Btk.-ból átvett kategóriákkal - önkéntes alapon be lehet emelni.
Ezzel számos kritikának az élét is rögtön elvettük, hiszen a pénzbüntetés kiszabásánál az egyik kérdés az, hogy fizetőképes-e az elkövető vagy az eljárás alá vont személy, tehát a fizetőképesség kérdéséről van szó. Fölmerül számos ellenzéki kritika oldaláról is, hogy mi lesz a virágárus nénivel, hogy Hack képviselőtársam példáját idézzem. Azt gondolom, hogy természetesen nem lehet a felelősségrevonás alól mentesíteni az elkövetőt, ha nem fizetőképes, és adott esetben indokolt lehet az elzárás mint végső szankció alól egy kibúvási lehetőséget biztosítani. Ebben az esetben bizony a közmunka kellő lehetőséget ad.
Ezzel azt a véleményt is kiegészíteném, amely sérelmezte, részben MIÉP-es képviselőtársaink részéről, hogy a fiatalkorúak vonatkozásában sem adatott meg a lehetőség, tehát vagy fizetőképes és akkor pénzbírság, vagy pedig semmi. Itt a közmunka megint előtérbe kerül, és azt gondolom, hogy az átváltoztatás vonatkozásában megint jelentősége lehet ennek. Tehát kérem, hogy tanulmányozzák majd figyelmesen az e tárgyban kidolgozott módosító indítványokat, szintén egy hosszabb munka, de komoly megoldását adhatja a felvetett problémáknak.
Számos egyéb módosító indítványunk is lesz, amelyek szintén a vitában elhangzott érvekre reflektálnak. Ezeket most nyilvánvalóan nem fogom kibontani, majd a részletes vita kapcsán amúgy is szót fogunk ezekről ejteni. Azt azonban még kiemelném, hogy a prostitúciós tényállások vonatkozásában szintén az elzárás büntetését szeretnénk sui generis büntetésként megfogalmazni.
Annyit még, hogy van egy probléma, amivel viszont foglalkoznunk kell. Ez a probléma abból adódik, hogy az Alkotmánybíróság visszaadta a feladónak a szervezett bűnözésről szóló törvénycsomagot, és bizony ezt itt mérlegelnünk kell, hiszen ez a csomag számos pontján a szabálysértési kódexet is érinti. A szervezett bűnözésről szóló törvényben visszahoztuk az elzárás intézményét, immáron jogállami keretek között, tehát immáron az alkotmánybírósági kritériumoknak megfelelően; így nemcsak a törvényességi szempontból történő felülvizsgálat válik lehetségessé, hanem az érdemi vizsgálat is. Ily módon ez a kérdés tisztázható lenne, persze akkor és abban az esetben, ha a szervezett bűnözésről szóló törvényt időben hatályba tudjuk léptetni.
Ez azt eredményezné, hogy az eredeti szabálysértési törvény, az 1968. évi I. törvény módosítása hamarabb lépne hatályba, tehát mondjuk, júniusban hatályba lépne, míg a szabálysértési kódex hatálybalépésének időpontja csak jövő március. Tehát gyakorlatilag egy átmeneti rendelkezést fogunk majd megalkotni a szervezett bűnözésről szóló törvényben. Érdemes azon gondolkodni, hogy a szabálysértési kódex egyéb elemeit érdemes-e - akár még előrehozva - a szervezett bűnözésről szóló csomagba átemelni. Ez valóban megfontolás tárgya lehet. De azt gondolom, a disszonanciákra érdemes lesz majd odafigyelni. Nyilván az alkotmányügyi bizottságnak kiemelt szerepe lehet ebben a kérdésben.
Azt gondolom, kellő összegzését adhattuk a vitában az építő jellegű kritikáknak. Ezek megfontolás tárgyát képezik. Kérem az ellenzéki képviselőtársainkat, hogy kellő mélységgel tanulmányozzák majd azt a csomagot, amit a Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója összeállított, és a részletes vitában beszéljük majd végig ezeket is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés