DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Kétségtelen, hogy Magyarország NATO-csatlakozása, NATO-tagsága az ezredforduló előtt az utolsó nagy, történelmi jelentőségű esemény hazánk történetében. Egyetértek a miniszterelnök úrral abban, hogy ezzel Magyarország végérvényessé tette a Nyugathoz való tartozását, ahhoz az értékközösséghez való tartozását, amelytől mesterségesen, kényszer által szakíttatott el.

Fontosnak tartom azt, amit a miniszterelnök úr mondott az értékközösség kapcsán. Igen, valóban értékközösségről van szó, a szabad, demokratikus nemzetek közösen elfogadott alapértékeit valló közösségről. És ezeket az alapértékeket nem árt nekünk most is magunk elé idézni. Ezek nem csupán a demokráciát jelentik, nem csupán a jogállamiságot jelentik, hanem viselkedési szabályokat jelentenek, civilizált viszonyt a politikai pártok között; ezek önkorlátozást jelentenek, sajtószabadságot jelentenek, olyan értékeket, amelyek mindannyiunk számára fontosak, és amelyeket nem árt most is hangsúlyosan megemlítenünk.

Fontos volt az, amit miniszterelnök úr elmondott az '56-osok szerepéről. Valóban, Clinton elnök levele, Madeleine Albright március 12-én tartott beszéde megemlékezett erről. Magunk is úgy gondoljuk, hogy az '56-os hősök komoly szerepet játszottak abban, hogy Magyarország ezzel az erkölcsi tekintéllyel léphetett a NATO tagjainak sorába. De ha ezt itt mindannyian elismerjük, akkor vajon helyes volt-e az '56-os értékeket, hagyományokat ápoló, azokat kutató intézet költségvetésének drasztikus megcsorbítása, vajon összhangban van-e azzal az üzenettel, amit a miniszterelnök úr itt is elmondott, és már máskor is elhangzott? Azt hiszem, hogy helyes lenne összhangot teremteni a célkitűzéseink között.

Igaz az, hogy a magyar társadalom a legfőbb nyertese és a legfőbb szereplője annak az elmúlt tízéves folyamatnak, amely elvezetett Magyarország NATO-csatlakozásához. De azért ne feledkezzünk meg arról, hogy e tíz év alatt az egymást követő kormányok, Antall József, Boross Péter, Horn Gyula és most Orbán Viktor kormánya egyaránt hozzájárultak ehhez a folyamathoz, s ha nehezére is esik a mostani ünnepi szónokoknak erről megemlékezni, érdemes felidézni, hogy mindannyiuknak volt része ebben. Talán helyes lenne, ha a közös ünneplést szimbolikusan is a közös célok, együttes erőfeszítések gyümölcseként értékelnénk, és ennek olyan szimbolikus formában is tápot adnánk, hogy azokat a szereplőket, akik ebben lényeges szerepet játszottak, a meghatározó eseményekre meghívnánk. Sajnos, az elmúlt időszakban nem ez történt, s olyan híreink vannak, hogy a NATO csúcstalálkozójára sem várható az, hogy az előző kormányok meghatározó személyiségei bármilyen formában részt vehetnének.

Végezetül pedig arról szeretnék szólni, hogy valóban Magyarországnak a térségben új felelőssége keletkezett. Helyeslem a kormánynak azt a politikáját, hogy a nyitott ajtók célkitűzését hangsúlyozza azzal a feltétellel, hogy persze szomszédainknak is teljesíteni kell mindazokat a feltételeket, amelyeket a három belépő ország már teljesített. Helyes, hogy a magyar kormány ezt vallja. De nem lenne helyes, ha a most kialakult helyzetből azt a tévkövetkeztetést vonnánk le, hogy önhitté, önteltté válhatunk a térségben. Helyes, ha az önkorlátozás itt is meghatározza a politikánkat, és ha úgy viszonyulunk szomszédainkhoz, ami összhangban van azzal a felelősséggel, amelyet NATO-tagként most már viselünk.

Magyarország számára döntő fontosságú volt az ország NATO-csatlakozása, nemcsak azért, mert az ország biztonsága növekedett, nemcsak azért, mert biztonságos környezetet teremt a külföldiek, a beruházók, a befektetők, de akár a turisták számára is, hanem azért is, mert újból lehetőséget ad arra, hogy mindazokat az értékeket, amelyeket tíz éve, az épp ma tíz éve megalakult Ellenzéki Kerekasztal nyomán az akkori ellenzéki pártok lefektettek, ma hangsúlyosan felidézzük, és közös erőfeszítésekkel megvalósítsuk.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu