KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma egy hete ünnepeltük az 1848-as forradalom és szabadságharc kezdetének 151. évfordulóját. Az ünnepi szónokok immár másfél évszázada minden március 15-én megfogalmazzák az esemény tanulságait. A gazdaságban mutatkozó kedvezőtlen jelek, a növekvő társadalmi különbségek, a belvíz és az árvíz rombolása most különösen időszerűvé teszik a nemzeti összefogás gondolatát. Az összefogás helyett azonban a társadalom megosztottsága erősödik. Ezt jelezte a több százezer aláírás a nyugdíjemelés ügyében, és a közszférában dolgozók tízezreinek szombati tiltakozó megmozdulása itt, a Parlament előtt. (Közbeszólás az FKGP padsoraiból: Demszky Gábor!)
A miniszterelnök úr tavaly ősszel azt ígérte, hogy jövőre mindenkinek egy kicsit jobb lesz. Mi azt mondtuk: lesznek kevesen, akiknek jobb lesz, és lesznek sokan, akiknek rosszabb lesz. Nem örülünk, hogy nekünk lett igazunk. Rosszabb lett több millió nyugdíjasnak, bérből, fizetésből élőnek. Sokkal rosszabb lett a közel egymillió köztisztviselőnek és közalkalmazottnak, akik kevesebb pénzt kapnak az idén, mint tavaly. (Közbeszólások az FKGP padsoraiban.) Ráadásul a kormány által előírt létszámcsökkentés, az elbocsátás is fenyegeti őket. A Magyar Szocialista Párt szolidáris a közszférában dolgozókkal. Követeléseiket jogosnak tartjuk és támogatjuk.
(14.20)
Azt mondjuk: meg kell őrizni a gazdaság stabilitását, de nem azokon kell takarékoskodni, akik az elmúlt években a stabilitásért a legtöbb áldozatot hozták, hanem az ország lehetőségeit meghaladó állami kiadásokat kell szűkebbre fogni. A kormány nemcsak a szociális problémák, de a demokrácia iránt is érzéketlen. A szakszervezetek egyetértése nélkül akarja megszüntetni az érdekegyeztetés eddigi rendszerét. Ez a módszer ellentétes az Európai Unió tagállamaiban kialakult gyakorlattal, tovább fogja mélyíteni a társadalom megosztottságát. Egyetértünk a szakszervezetekkel, amelyek tiltakoznak a hatalmi arrogancia ezen újabb megnyilvánulása ellen.
Tisztelt Ház! A kormány demokratikus jogállamban példátlan módon igyekezett kisajátítani a nemzeti ünnepet, megpróbálta azt saját ünnepévé tenni. A koalíciós pártok ingerülten reagáltak azokra az ellenzéki beszédekre (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Demszky!), amelyek a demokráciát és a sajtószabadságot érő kormányzati támadásokat tették szóvá. Egyetlen szavuk sem volt azonban a MIÉP rendezvényén elhangzott kirekesztő (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Kirekesztő?!) megnyilatkozásra, a bizonyos csoport túlzott befolyásának korlátozását, a nemzetközi ember kiszorítását követelő kijelentésekre. S a jelek szerint nem találták méltatlannak az ünnephez azt sem, ami a Blaha Lujza téren történt: a megemlékezést Szálasi Ferenc nyilas nemzetvezetőről, a fajgyűlölő, fenyegető hangú üzenetet a Dohány utcában.
Kérdezzük a kormányt, miért hallgat. Minek kell még elhangzania, minek kell még történnie ahhoz, hogy a hatóságok végre ráébredjenek, mi a különbség a szabad véleménynyilvánítás és a fajgyűlölő uszítás között?!
Tisztelt Ház! Mi, szocialisták, a megosztás helyett az összefogás erősítésén dolgozunk. (Dr. Varga István: Miért szavaztak le benneteket?) Párbeszédet folytatunk az emberekkel az őket leginkább foglalkoztató kérdésekről. A növekvő vagyoni, jövedelmi, szociális különbségekről, az érdekegyeztetésről tartunk országrészgyűléseket, fórumokat. Március 1-je óta mindennap elérhető telefonon, az ingyenes zöldszámon egy-egy szocialista politikus. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Mondd a telefonszámot!) Hívhatnak bennünket mindazok, akiket érdekel a politikánk, s akik készek megosztani velünk a véleményüket.
Az ország érdekében készek vagyunk együttműködni a kormánnyal is. Minket ugyanis nem nyugtatnak meg az erőltetett optimizmussal elmondott nyilatkozatok arról, hogy semmi baj a gazdasággal, hogy nem késik a kormány segítsége az árvízzel, belvízzel hősies küzdelmet folytató önkormányzatoknak, a mindenüket elvesztő embereknek. A valóság ugyanis nem igazolja a kormány elégedettségét, derűlátását. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Vissza a Bokrost!) A hat érintett megyében szerzett személyes tapasztalatainkat összegezve tettünk javaslatokat Katona Kálmán miniszter úrnak a szükséges sürgős intézkedésekre, és nyújtottunk be több, az idei költségvetést módosító indítványt, valamint országgyűlési határozati javaslatot annak érdekében, hogy az önkormányzatok és a kárt szenvedett emberek hozzájussanak a védekezéshez és a helyreállításhoz szükséges pénzhez.
Tisztelt Ház! A Szocialista Párt elvárja a kormánytól, hogy maga is tegyen meg mindent a nemzeti összefogásért. Ne csupán erővel, többségével élve, s ne a törvények, a jogállami normák megkerülésével próbálja érvényesíteni akaratát, hanem az ország érdekében keresse a megegyezést a társadalom többségével, a szakszervezetekkel, az ellenzéki pártokkal. A csupán médiaeseményt jelentő, a közvélemény megtévesztését szolgáló mosolyakciókhoz nem, de az érdemi párbeszédhez, együttműködéshez partnerek leszünk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés