DR. CSAPODY MIKLÓS, a külügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményét a Magyar Országgyűlés már megerősítette. Az egyezmény '95 februárjában kelt Strasbourgban, a mi parlamentünk pedig már ugyanezen év júliusában országgyűlési határozattal erősítette meg, az okiratot pedig szeptemberben helyeztük letétbe. A keretegyezmény ennek folytán tehát az előírt idő leteltével, három évvel megszületése után, már 1998. február 1-je óta hatályban van a Magyar Köztársaságban.
(19.10)
Ahhoz azonban, hogy tartalma teljes egészében belső jogrendünk részévé válhasson, az egyezményt a Magyar Országgyűlésnek törvénnyel is ki kell hirdetnie. A külügyi bizottság március 16-ai ülésén ezért az idevonatkozó törvényjavaslatot megtárgyalta és annak elfogadását egyhangúlag támogatta.
Fentiek bejelentésével a külügyi bizottság előadója eleget is tett feladatának. Ez a nemzetközi dokumentum azonban fontosabb annál, hogysem beérhetném a támogatás puszta közlésével s elmennék annak tartalma mellett. Ez a keretegyezmény ugyanis, bár nem beszél a kisebbségek kollektív jogairól, kimondja azt is, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogaikat és szabadságaikat egyénileg, valamint másokkal közösségben gyakorolhatják, a működő európai gyakorlatnak megfelelően - tehetem hozzá -, teljes összhangban a február végi magyar-magyar csúcstalálkozó közös közleményében foglaltakkal.
Hangsúlyos cikkelye az egyezménynek az a kötelezettségvállalás is, mely szerint az aláíró felek támogatják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára kultúrájuk megőrzését és fejlesztését, úgyszintén identitásuk - nevezetesen vallásuk, nyelvük, hagyományuk és kulturális örökségük - megőrzésének feltételeit, s hogy hatékony intézkedéseket hoznak kiváltképp az oktatás, a kultúra és a tömegkommunikáció területén; de az is fontos cikkely, mely szerint a felek tartózkodnak a nemzeti kisebbségek asszimilációjától, és védelmezik őket minden olyan akciótól, ami beolvasztásukra irányul.
Az alsócsernátoni RMDSZ-fórum miatt ügyészségi zaklatásnak kitett erdélyi magyar vezetők esetének tükrében pedig különös fontossága van a következőknek: "A felek kötelezettséget vállalnak annak elismerésére, hogy minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek a véleménynyilvánítási szabadsága magába foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, az eszmék megismerésének és közlésének szabadságát a kisebbség nyelvén, országhatárokra tekintet nélkül és hatósági szerv beavatkozása nélkül. Olyan körzetekben pedig, amelyek hagyományosan nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által jelentős mértékben lakottak, a felek törekedni fognak arra, hogy a hagyományos helységneveket, utcaneveket és egyéb földrajzi megjelöléseket a kisebbség nyelvén is kiírják, ha megfelelő igény van ilyen jelzésekre." Ami azt illeti, ahogy mondani szokás, igény volna rá, mint ahogy a családi és utónevek anyanyelvű anyakönyveztetésére és mindennapi használatára is minden aláíró országban, éppen úgy, ahogyan az a Magyar Köztársaságban történik.
Tisztelt Ház! Ez a keretegyezmény tömény összegzése a legfontosabb nemzetközi kisebbségvédelmi egyezményeknek, az ENSZ és az Európa Tanács állásfoglalásainak, különösen pedig az úgynevezett koppenhágai dokumentumnak, amely az akkori Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet emberi jogi dimenziós konferenciájának záróokmányaként született meg 1990. június 29-én. Jó sorsom úgy hozta, hogy kilenc évvel ezelőtt Koppenhágában magam is közreműködhettem ennek a záróokmánynak az előkészítésében, ezért az előttünk fekvő keretegyezményt nemcsak elfogadásra ajánlom, hanem még mindig, még ma is reménykedem abban, hogy ami benne van, az a mi térségünkben sem marad csak írott malaszt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés