DR. JÁNOSI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az integráció nem cél, hanem eszköz a felsőoktatás stratégiai fejlesztéséhez - hangzott el a miniszteri expozéban. Egyetértek a gondolattal. Ebből azonban az is következik, hogy az integráció végrehajtása után nem mondhat le sem a kormány, sem a parlament a felsőoktatás további fejlesztéséről, az ehhez szükséges szakmai és finanszírozási feltételek javításáról.

Azért is kell ezt hangsúlyozni, mert téves az a nézet, amely szerint az integráció megtakarítást jelent a felsőoktatás számára. Tévedés, mert addig, amíg valóságos integrációként működik az az intézményi háló, amely az előttünk fekvő javaslatban szerepel, addig igenis többletforrásokra lesz szüksége a felsőoktatásnak.

Az eddigi vitában elhangzott az is, hogy lassan húsz éve van napirenden a felsőoktatás-politikai gondolkodásban az integráció kérdése. Ez is valóban így van. Azt is látni kell azonban, hogy az integráció kérdésére a pontot az előző kormányzati ciklusban tette a Horn-kormány, amikor 1996-ban a felsőoktatási törvény módosításával törvényi szinten írta elő az integráció végrehajtását és annak menetrendjét. Akkor világosan megfogalmazódott a számunkra, hogy melyek azok a célok és alapelvek, amelyek a felsőoktatási integrációt vezéreljék. Ezek a célok és alapelvek ma is fontosak a Magyar Szocialista Párt frakciója számára. A legfontosabb célok a következők voltak:

Először is koncentrálni kell a szellemi kapacitást, ami a felsőoktatás terén rendelkezésre áll, a minél hatékonyabb felhasználás, a felesleges párhuzamosságok elkerülése érdekében. A másik ilyen cél az volt: bővíteni kell a hallgatók, oktatók mozgásterét, biztosítani kell az átjárhatóság, áthallgathatóság lehetőségét mind az oktatók, mind a hallgatók számára. S végül a harmadik alapvető cél az volt, hogy az integráció során meg kell teremteni az oktatás és tudományos kutatás szervesebb együttlétét, illetve együttműködését.

Ebből fakadtak a legfontosabb alapelvek, amelyeket érvényesíteni kell a mi nézetünk szerint az új integrációs háló létrehozásakor. Az első fontos alapelv a szakmai szempont érvényesítése volt, vagyis a szakmailag közel álló oktatási intézmények integrációjának biztosítása. A másik ilyen alapelv a regionalitás volt, amely az egy régióban működő, egymáshoz közel lévő intézmények együttműködésének alapjait teremti meg. És végül a harmadik alapelv az autonómia erősítése a felsőoktatás terén az integráció végrehajtása után, mind a szakmai, mind a gazdálkodási élet területén.

Megfelelnek-e ezeknek a követelményeknek azok az elképzelések, amelyek a kormány által benyújtott törvényjavaslatban szerepelnek? Lényegét tekintve igen. A törvényjavaslat logikája megfelel ezeknek a céloknak, alapelveknek és az ezzel kapcsolatos elvárásoknak. Mégis érdemes néhány olyan problémára fölhívni a figyelmet a parlamenti vita során, amelyek még mindig megoldásra várnak, és amelyek mindenképpen módosító javaslatok rendszerét igénylik.

(10.50)

E problémák három körre oszthatók. A problémák első csoportja a tervezett intézményhálózatra, az ezzel kapcsolatos előkészítő munkálatokra vonatkozik. A problémák második csoportja a már itt is idézett egészségügyi és agrár-felsőoktatási intézmények további életével kapcsolatos. S végül a harmadik problémakör a tervezett felsőoktatási törvény módosításának bizonyos passzusai, amelyek a felsőoktatási intézmények autonómiájának kérdéskörét érintik.

Nézzük az első problémakört, a konkrét benyújtott intézményhálóra vonatkozó javaslatot! Valószínűleg nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, kissé későn és kapkodva indult meg az integráció előkészítésének folyamata. Ezt jelzi az is, hogy az előttünk fekvő javaslat idekerülése előtt nagyon sokféle változat, terv, intézkedési rendszer, elgondolás jelent meg, amelyek komoly szakmai vitákat kavartak az érintett felsőoktatási intézmények körében.

Ezzel párhuzamosan természetesen a minisztérium folytatta az intézményekkel a tárgyalást. Az eredmény azonban az lett, hogy néhány ponton bizonyos politikai szempontok fölébe kerültek a szakmai szempontoknak, bizonyos kérdésekben engedményt tett a minisztérium, elfogadva egy-egy intézmény kérését, más kérdésekben azonban elutasította az intézmények javaslatát, aminek következtében a parlamenti frakciók szép számmal kapják ma is a különböző intézményi kéréseket az integrációs törvény elfogadása során.

Mondok néhány példát, amelyek világossá teszik azt talán, hogy időnként a politikai szempontok fölébe keveredtek a szakmai megfontolásoknak. A vidéki városokban a regionalitás elve uralkodik akkor, amikor az intézményi integrációk terve megfogalmazódik. Ilyen regionalitási elven fogadja el a kormány a kaposvári univerzitást, és ez elvileg helyeselhető, elfogadható. Kérdés azonban, hogy Győr esetében miért nem érvényesül ez a regionális megfontolás. Miért van az, hogy a két intézmény egyikét a soproni egyetemhez csatlakoztatja a javaslat, míg a másikat önálló főiskolaként működtetné tovább. A kérdés azért is kérdés számunkra, mert egy ilyen regionális súllyal bíró város esetében igenis indokolt lett volna az univerzitás jelleg megnyitása, és megadni az érintett intézmény számára azt a kétéves lehetőséget az ehhez történő felkészülésre, amelyet más intézmények esetében megad a javaslat.

De mondok példát a szakmai szempontok csorbulására is. Budapesten például a pedagógusképző felsőoktatási intézmények joggal a szakmai elvre hivatkozva egy integráció keretei közé kerültek. Ez megint elfogadható, helyeselhető. De akkor mi az indoka annak, hogy a műszaki főiskolák körében nem teljes az integráció, három műszaki főiskola megalkotja a Budapesti Műszaki Főiskolát, míg a negyedik - az Ybl Miklós Műszaki Főiskola - a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez csatlakozik? Azt hiszem, világos, hogy itt olyan kérések, igények, szempontok fogalmazódtak meg az integrációk eldöntése során, amelyek inkább politikai szempontok érvényesülését sejtetik, mintsem szakmai megfontolásokat.

Természetesen nagyon nehéz ellenzéki pártként a parlamentben módosító indítványokat benyújtani az integrációs hálóhoz, hiszen maga a kormány vett részt ezeken a tárgyalásokon, és hogy ezeken milyen szempontok fogalmazódtak meg, azt a kormány képviselői és az érintett intézmények képviselői tudják csak. Érdekeket sértene tehát minden módosító javaslat, amely ezzel kapcsolatos lenne a Ház előtt. De azt hangsúlyozni kell, hogy a felelősség a kormányé. Az, hogy milyen intézményi integrációk valósulnak meg a jövőben, azért a felelősséget az előkészítő tárgyalások fogyatékossága miatt is a kormányzatnak kell vállalnia.

A problémák másik köre - ahogy jeleztem -, az agrár- és egészségügyi felsőoktatási intézmények további működésével kapcsolatos. A '96-os felsőoktatási törvénymódosítás bevitte a törvénybe azt a bizonyos 116. §-t, amelyre már itt is hivatkozás történt. Ebben a törvény az agrár- és egészségügyi felsőoktatási intézmények számára az integráció keretei között is biztosítja a centrumjelleggel történő további működést.

Az integrációk láttán azonban joggal vetődik fel a kérdés, hogy most, a felsőoktatási törvény módosítása során nem kellene-e jobban kifejteni ezt a centrumjelleget. Nagyon sok aggály és félelem lett volna eloszlatható, ha a törvényi garanciák erősítik meg ezen intézmények centrumjelleggel történő további működtetését. Ilyen törvényi garancia biztosíthatta volna az önállóbb finanszírozás rendszerének biztosítását. Ilyen törvényi garancia biztosíthatta volna a szakmai képviselet ellátását, például a szakmai képviselet jogosítványának megadását a teljes univerzitás nevében az érintett centrum vezetőinek. Ezek erősíthették volna ezeket az intézményeket. És indokoltnak tartjuk a törvényi garanciák erősítését, mert ebben a kérdésben véleményünk szerint nem dönthetnek miniszteri külön alkuk, külön megállapodások, a törvényben kell biztosítani ezeknek az intézményeknek további, szakmailag önálló működését.

A harmadik problémakör, amit jeleztem, a felsőoktatási intézmények autonómiájának kérdéseivel függ össze. Annak idején, amikor döntés született az integráció megvalósításáról és annak ütemezéséről, mindenki úgy gondolta, az integráció végrehajtása után mind szakmai, mind gazdasági szempontból növelni lehet, és növelni kell a felsőoktatási intézmények autonómiáját. Természetesen ennek nagyon fontos kelléke a kreditrendszer megerősödése, bevezetése és általánossá tétele a felsőoktatásban. A kreditrendszer az ugyanis, amely a hallgatók számára a valódi átjárhatóságot, áthallgathatóságot biztosítja, amely a valódi többlépcsős képzésben való részvétel lehetőségét kínálja fel a hallgatók számára.

Ha nincs kreditrendszer, a hallgatók szempontjából az integráció csak különböző intézmények egymás mellett létezéseként működik a továbbiakban, vagyis mindaddig nem lesz valódi ez az integráció a hallgatók szempontjából, amíg a kreditrendszer általános bevezetésre nem kerül a felsőoktatásban. Erre határidős passzus vonatkozik a felsőoktatási törvényben. Érdemes lenne végiggondolni ennek módosítását és lehetőség szerint mielőbbi bevezetését a kreditrendszernek.

Annak idején úgy gondoltuk, nagyon sokan úgy gondolkoztunk, hogy a gazdálkodás terén is nagyobb autonómiát lehet az integrált intézményeknek biztosítani majd, akár úgy, hogy megnyitjuk az államháztartási törvényt, és a valódi gazdálkodás, az önállóbb gazdálkodás feltételeit biztosítjuk az érintett intézmények számára. Ennek sem látjuk nyomát jelen pillanatban a felsőoktatási törvény módosításában. Sőt, a javaslatba bekerült egy olyan passzus, egy olyan elem, amely inkább korlátozza és csorbítja az intézmények autonómiáját, mint erősítené. Ez pedig a gazdasági vezetők miniszteri kinevezése, miközben az érintett intézményi tanácsoknak kizárólag javaslattételi jogosítványuk van. Ez olyan ellentmondást hozhat a felsőoktatás működésében, ami megoldhatatlan problémát jelent majd a kormány számára, hiszen a törvény jelen pillanatban kimondja: a rektorok, a főigazgatók teljes felelősséggel irányítják az intézményeket, beleértve a gazdálkodási felelősséget is.

(11.00)

Ha a gazdasági vezetőt a minisztérium nevezi ki, hogyan érvényesítheti ezt a felelősségét a rektor, illetve a főigazgató? Ha pedig a gazdálkodási felelősséget a miniszter által kinevezett gazdasági vezetőre ruházzuk a törvényben, akkor könnyen egy olyan kétfejű vezetés alakulhat ki a felsőoktatási intézmények körében, ami megoldhatatlan konfliktusok sokaságát hozhatja magával.

Úgy érzem, egyéb pontokon is módosításra szorul a benyújtott javaslat, hiszen nagyon sok intézményben ma még félelem fogalmazódik meg az integrációban, sok intézmény számára még nem lehet pontosan látni, hogy a gazdálkodásuk mennyire lesz biztosított az integráció keretei között, mi lesz azokkal az intézményekkel, amelyek adósságokat halmoztak fel, milyen biztosítékot kapnak a jól, gazdaságosan működő intézmények az integráción belüli további működésükre nézve, hogy az megfelelő színvonalú legyen. Ezek a kérdések tehát módosító indítványokat igényelnek.

A szocialista frakció elvileg, logikai alapjait tekintve támogatja a felsőoktatási integrációt, de a problémák megoldására benyújtott módosító indítványainktól tesszük függővé végső magatartásunkat a törvény megszavazásakor. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu