ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek. Az előterjesztő az ajánlásban szereplő indítványok közül egyet sem támogat. Ezekről külön-külön határoz az Országgyűlés. Bejelentem, hogy az ajánlás 5. pontjában szereplő indítványt előterjesztője visszavonta.

Az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai alternatív megfogalmazással összeférhetetlenségi szabályt állapítanak meg az uralkodó tagra, illetve a felügyelőbizottsági tagra vonatkozóan. Az indítványok a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 294. § (2) bekezdésének módosítását kezdeményezik. Ezek bármelyikének elfogadása kizárja az ajánlás 4. pontjában szereplő javaslat elfogadását.

Elsőként Bauer Tamás és Kovács Kálmán indítványát teszem fel szavazásra a 3. pont szerint. (Zaj a kormánypárti padsorokban.) Képviselőtársaim! A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen, 190 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most az ajánlás 2. pontjáról döntünk Farkas Imre és Göndör István indítványa alapján. A bizottságok nem támogatják. És önök? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 109 igen, 189 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Most az ajánlás 1. pontját teszem fel szavazásra, szintén Farkas Imre és Göndör István indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen, 182 nem szavazat és 6 tartózkodás mellett utasította el.

Most a 4. pontról dönt az Országgyűlés, amelyben Frajna Imre azt indítványozza, hogy a privatizációs törvény hatálya alá tartozó vállalatokra vonatkozó szabályozás ne veszítse hatályát. A bizottságok nem támogatják. És önök, képviselőtársaim? (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen, 244 nem szavazat és 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A 6. pontban Farkas Imre és Göndör István a törvényjavaslat 2. §-ának kiegészítését javasolják a hatálybalépéshez felkészülési idő biztosításával. A bizottságok nem támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 92 igen, 200 nem és 12 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosító indítványt.

(21.40)

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Figyelemmel arra, hogy módosító javaslatot nem fogadott el az Országgyűlés, most az eredeti előterjesztésről kell határoznunk.

A Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében megadom a szót Hende Csaba igazságügyi minisztériumi politikai államtitkári úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti. Államtitkár úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu