BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Takács Imre képviselőtársam igen pontosan idézte tegnapi felszólalásomnak azt a részét, hogy a Közgazdaság-tudományi Egyetem és az ELTE megfelelő karai egymáshoz közel fekszenek. Azonban természetesen az intézményi integrációval kapcsolatos véleményemnek nem ez volt az alapja. Ez egyébként egy nagyon fontos gyakorlati kérdés, hogy adott esetben, ha intézmények integrálódnak, akkor a hallgatók igenis meg tudják közelíteni a társintézményeket.
Miközben a Közgazdaság-tudományi Egyetemet a magyar felsőoktatás kiemelkedő intézményének tartom, és biztos vagyok benne, hogy meg is fog felelni az elvárásoknak, azt próbáltam elmondani a hozzászólásomban, hogy azoknak az alapelveknek, amelyek szerint az integráció a kormányprogram alapján megvalósul, az ELTE-vel, valamint az Államigazgatási Főiskolával való integráció igenis számos előnyt hordozott volna, és ehhez pontosan az Oktatási Minisztérium egy szakmai anyagát idéztem. Tehát még egyszer: természetesen nem a földrajzi közelség jelentette ennek az alapját, legfeljebb a kiegészítését.
Azt is hozzá kell tennem, hogy nem említette képviselőtársam, hogy a Közgazdaság-tudományi Egyetem eredeti célja ugyan nem teljesült, tehát nem maradt önálló, hiszen a törvényi előírás miatt is az Államigazgatási Főiskolával jött létre az integrációja, és ennek az átalakításnak lett egy másik következménye: nem jött létre a budapesti pedagógiai főiskola. Én tehát ezt a kérdéskört ennek vonzatában vizsgáltam.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés