DR. SÁRINGER GYULA (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Szentgyörgyi Albert Nobel-díjas magyar biokémikus fél évszázaddal ezelőtt írt egyik nyílt levelében a következők olvashatók: "Nekünk, magyaroknak az a legfőbb bajunk a világban, hogy rólunk mást alig tudnak, mint hogy militaristák vagyunk és hogy itt terem a csikós, a csárda, a betyár és a gulyás. Ezen nincs sok tisztelni- vagy megbecsülnivaló." Ezért azt tartotta követendő útnak, hogy - idézem -: "Minden erőnket az alkotó, építő munkára fordítjuk, s a kultúra terén próbálunk erősek lenni."

Külföldön szerzett tapasztalataim szerint a helyzet az átlagpolgár szintjén sajnos mára is alig változott. Szentgyörgyi gondolatai soha nem voltak időszerűbbek, mint a XX. század végén, ugyanis egy új évszázad és egy új társadalom küszöbéhez érkeztünk, amikor a XIX. és a XX. század ipari társadalmát a XXI. század információs társadalma követi, ezért teljesen újszerűen merülnek fel a felsőoktatással kapcsolatos problémáink. Az ipari társadalomban a legfőbb érték a természetben található vasérc, olaj - és főleg a pénz -, a most következő tudásközpontú információs társadalomban az emberi agyban rejlő szellemi kincs lesz a legfőbb gazdasági érték. Egy ország megítélésének szempontjából a kiművelt emberfők száma jelenti az igazi nemzeti vagyont.

A kormányprogram is világosan megfogalmazza, hogy a legjobb befektetés a jövő számára mindazon beruházás, amely a tudást gyarapítja és terjeszti. A nemzetek előttünk álló nagy versenyében is a nagyobb tudáskincs jelenti a nagyobb esélyt a fejlettebb nemzetekhez való felzárkózásra. Ezzel a tudáskinccsel nemcsak hazánkat, hanem az egész közép-európai régiót, az euro-atlanti integrációt és az egész glóbuszon megjelenő információs társadalmat is képesek leszünk gazdagítani.

Az előttünk fekvő oktatási miniszteri előterjesztés, amely a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat címet viseli, parancsolólag írja elő, hogy a magyar felsőoktatás átalakításra szorul. A jelenleg működő 25 állami és 5 egyházi egyetem, valamint 31 állami és 23 nem állami főiskola, továbbá az 5 magán-, illetve alapítványi főiskola világosan mutatja, hogy ez a struktúra ma már nem felel meg a korszerű felsőoktatás követelményeinek.

A felsőoktatás elaprózottságát már a legendás hírű kultúrpolitikus, Klebelsberg Kunó is felismerte, s jogász végzettségű munkatársának, Magyari Zoltánnak 1927-ben megjelent korszakos könyvében, amelynek címe: A magyar tudománypolitika alapvetése, le is írta. Ilyen jelentős, tudománypolitikával foglalkozó mű azóta sem jelent meg - most van készülőben egy hasonló munka, talán az ezredfordulóra elkészül. A jelenlegi előterjesztés szerint 16 állami és 5 egyházi egyetem maradna, az állami főiskolák száma 14-re csökkenne, az egyházi főiskoláké 21-re, a magán-, illetve alapítványi főiskolák száma pedig 6 lenne.

Az előterjesztést véleményezte a Magyar Akkreditációs Bizottság, a Felsőoktatási Tudományos Tanács, a Magyar Rektori Konferencia és a Főiskolai Főigazgatói Konferencia, valamennyi felsorolt szerv a jobbítás szándékával tette meg javaslatait. Egyetértett az előterjesztéssel a Belügy-, a Honvédelmi, az Ifjúsági és Sport-, a Környezetvédelmi, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi, a Külügy-, a Nemzeti Kulturális Örökség, a Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint a tárca nélküli miniszter hivatala és a Miniszterelnöki Hivatal. Észrevételt tett az Egészségügyi, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, a Gazdasági és a Pénzügyminisztérium.

Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága március 18-i ülésén rövid vita után egyhangúlag alkalmasnak találta az előterjesztést az általános vitára. A részletes vita során nyilván felmerülnek az egyes intézmények hovatartozásával kapcsolatban véleménykülönbségek, de maga az integráció mint folyamat tekintetében, úgy vélem, nagyobb viták nem várhatók.

Az előterjesztés éppen az ezredforduló előtti évben való beterjesztésnek éppen az ad különös hangsúlyt, hogy közel ezer évvel ezelőtt kezdődött el a magyar iskolarendszer megalapozása. Az akkor megindult magyar iskola a történelem során mindig képes volt a kor igényeihez alkalmazkodni, így juthattunk el odáig, hogy voltak Bolyai Jánosok, majd később Neumann Jánosok - és mondhatnám tovább a XX. század világra szóló eredményeit produkáló tudósnemzedék tagjait -, akik mind-mind itthon szerezték meg diplomájukat.

Az 1994-ben Nobel-díjat kapott Oláh György szerveskémikus üzenete fejezi ki talán a legjobban az oktatás fontosságát. Az üzenet így hangzik: "Nagyon remélem, hogy odahaza megértik azt, hogy a közelgő XXI. évszázadban, ami nincs már messze, a legnagyobb érték minden nemzetnek az, hogy mit tud a fiatalsága, tehát a kiképzés, a tanítás, a nevelés egészen alapvető fontosságú. Gazdasági kincsek, amik a XIX. és XX. században nagymértékben befolyásolták, hogy melyik nemzetek tudnak előrejutni, ezt, meg vagyok győződve, a XXI. században nagymértékben az fogja átvenni, hogy egy ország mit tud a fiatalsága nevelésében és szakértelmében nyújtani."

A jövőbe be kell fektetni, és a legjobb befektetés, amit egy ország csinálhat, a fiatalsága nevelése. Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke, aki most már minden bizonnyal át fogja vezetni népét a XXI. századba, programadó kongresszusi beszédében többek között a következőket mondotta: "Első számú prioritásom a következő négy évre: biztosítsuk minden amerikainak a világ legjobb oktatását, hogy sikeresek legyenek a XXI. század tudásgazdaságában."

Azt gondolom, a szóban forgó miniszteri előterjesztés hasonló meggondolás alapján készült. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu