MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Isépy Tamás igen tisztelt képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy én nem pejoratíven használtam az "archaikus" szót, hanem elismerően. A múlt században alkotott Csemegi-kódex, szabadalmi vagy kereskedelmi törvény egész Európában releváns törvény volt. Tehát akkoriban eleink nem ijedtek meg attól, hogy Európában esetleg kevésbé jól van szabályozva valami. Igenis lehet szabályozni, igenis, az európai szabályozásokban, különösen, ahol a technika rendkívüli módon fejlődik, lemaradt, és lehetünk innovatívak. Ne legyünk kishitűek, ez a lényege ennek, és ne vegyünk át szolgaian olyan megoldásokat, amit egyébként a Nyugat-Európában vagy Amerikában élő szakemberek is szapulnak és kritizálnak.
Most, hogy készültem erre a felszólalásra, feltettem az internetre a szerzői jogi törvényt, és rengeteg jelzés érkezett, például a Rodger-egyetemről, Amerikából, ahol bírálták az amerikai, szoftverre vonatkozó törvényt, és legutóbb Clinton aláírt egy módosítást, amellyel korrigálni kellett az ottani túlkapásokat.
Tehát úgy gondolom, ne legyünk kishitűek, ne féljünk attól, hogy megkíséreljük a szellemi tulajdonnak ezt a rendkívül fontos területét szabályozni, legalább az elméleti munkákat meg kellene kezdeni, most pedig - ahogy Kovács Kálmán mondta - ebbe a törvénybe nem szabad úgy beszorítani olyan szoros, strikt szabályokat berakni, amelyeket aztán a bűnüldöző szervek, a bíróságok kénytelenek a merev szabályozás miatt mereven megítélni, mert nem adunk nekik lehetőséget arra. Erre vonatkozóan igyekszünk és megpróbálunk módosító indítványokat pénteken délután öt óráig benyújtani.
Köszönöm szépen az elnök úr türelmét. A legnagyobb tisztelettel vagyok ön iránt is, mint valamennyi kollégám iránt. Köszönöm.
(20.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés