ZUSCHLAG JÁNOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A magyar oktatásügy intézményei évtizedek óta a reformok és ellenreformok között manőverezve képzik a nemzetközi szinten is elismert felkészültségű diplomásokat. A rendszerváltás óta közismert tény, hogy a korábbi, intézményrendszerben és felügyeletben is szétdarabolt felsőoktatás a rendelkezésére álló pénzügyi kondíciók mellett nem működik gazdaságosan és hatékonyan.

Az 1993-as felsőoktatási törvénnyel részben előrehaladt a szétaprózódottság felszámolása, amikor egységes felügyeleti irányítás alá kerültek a felsőoktatási intézmények. Már ekkor konszenzust élvezett az a megállapítás is, hogy belátható időn belül a magyar felsőoktatást az intézményrendszer átalakítása révén, az intézményi integráció megvalósításával, a Világbank jelentős anyagi támogatása révén meg lehet újítani. Ezt az elképzelést az MSZP-SZDSZ-kormány működése alatt sikerült gyakorlati lépések egész sorával előbbre vinni, miután továbbra is úgy véljük, hogy a felsőoktatási integráció révén egy hatékonyabban működő, a hallgatók számára a jelenleginél több oktatási, kutatási, kulturális és sportolási lehetőséget kínáló intézményrendszer jöhet létre. Ez az elvi támogatás természetesen nem jelenti azt, hogy minden elemében egyetértenénk a kormányzati oldalnak az integráció kapcsán beterjesztett javaslataival. Semmiképpen sem fogadható el, hogy az oktatási kormányzat az integráció ürügyén a jelenleginél sokkal nagyobb hatáskört kíván adni az oktatási miniszternek, csorbítva, de legalábbis korlátozva ezzel az intézményi autonómiát.

Látszólag kis jelentőségű kérdésekről van szó. Ilyen például az előkészítő bizottságok díjazása az Oktatási Minisztérium által, az intézmények vagyonmegosztása során a Kincstári Vagyonigazgatóság döntési helyzetbe hozatala, az intézményi vezetők megbízatásának meghosszabbítása, az új vezetők sajátos kinevezési metódusa, az oktatási miniszter törvényességi felügyeleti jogkörének szinte korlátlan kiterjesztése. Ezek mind-mind az oktatási miniszter beavatkozásának lehetőségét teremtik meg. Az oktatási kormányzat a javasolt törvénnyel olyan, a felsőoktatási törvényben még meg nem kapott lehetőséghez jutna, amellyel érdemben befolyásolhatja az intézmény szervezetét, a vezetői kinevezéseket.

A felsőoktatási integráció gyakran hangoztatott oka és egyben hozadéka, hogy a hallgatók a jelenleginél nagyobb lehetőséghez jutnak az oktatás, a kutatás, a kulturális és szociális lehetőségek terén. Úgy tűnik, hogy az oktatási kormányzat azonban nem valódi partnerként kíván a hallgatókkal számolni, inkább igyekszik paternalista módon úgymond gondoskodni róluk.

A benyújtott törvényjavaslat nem szól a hallgatók kollektív joggyakorlása intézményéről, a hallgatói önkormányzatokról. A hallgatók legalább annyira érdekeltek egy színvonalas hazai intézményrendszer megszületésében, amely értékes diplomát ad, mint az oktatók és az intézmények dolgozói. Ám a javaslat igyekszik mind a hallgatók, mind az intézmény dolgozóit háttérbe szorítani az intézmény átalakítása során. Gondoljunk csak arra, hogy az oktatókat és a vezetőket különböző pozíciókkal, díjazással, például címzetes rektori díjazással, előkészítő bizottság Oktatási Minisztérium általi díjazásával próbálja saját elképzeléseinek szolgálatába állítani.

Ha már az integrációval a felsőoktatási intézményrendszer átgondoltabb és hatékonyabb működése a cél, nem érdektelen szólni az intézmények belső szervezetének kialakításáról sem. Az átalakítás nem teremthet lehetőséget a hallgatói képviselet mértékének csökkentésére az intézményi tanácsokban, sőt szükségesnek látszik a jelenlegi helyzet további pontosításával a hallgatói képviselet mértékének kötelezően egyharmadra történő emelésével teljes mértékben szilárddá tenni az intézményi szervezetrendszert, kiküszöbölve a jelenlegi szabályozás által e téren teremtett alkulehetőséget.

Szintén összefügg az intézményi belső szervezettel az intézmény vezetőjének és gazdasági főigazgatójának megbízása is. Az oktatási miniszternek a harminc évvel ezelőtti gyakorlathoz hasonló helyzetet teremtene a javaslat azzal, hogy a törvényi határidőt bármikor bármilyen ok, így például a pályázó hiánya vagy a pályázati kiírás elhúzódása miatt lekéső intézmény élére a miniszter minden indoklás nélkül saját hatáskörben a létrejövő intézmény bármely vezetőjét kinevezhetné. Ezzel a vezető személye kizárólag a miniszter tetszésétől függne, így a kiszolgáltatottság óriási lenne, amivel jelentősen sérülne az intézményi autonómia.

Különösen sajátos az, hogy a törvényjavaslat szinte szó szerint követi a gazdasági főigazgató megbízásánál az 1970-es művelődési miniszteri rendeletet. A miniszter bármikor elutasíthatná a gazdasági vezető személyére tett javaslatot, amit még csak indokolnia sem kellene. Mindezen túlmenően a jól megrostált gazdasági vezető csak egy évre kapna próbaidős megbízást, s csak azután tölthetné be öt évig posztját. Egy ilyen helyzetben teljesen világos, hogy a posztját megőrizni kívánó gazdasági főigazgató lojális lesz a miniszterhez, és vele szemben nem fogja intézménye érdekeit képviselni. Lehetne még folytatni a felsorolást, de azt gondolom, hogy ilyen késői órán, negyed 11 magasságában erre már igazán nincsen szükség.

Mivel e rövid áttekintés után is elmondható, támogatandó a felsőoktatási integráció, ám ennek ürügyén nem szabad megengedni harminc évvel ezelőtti irányítási, működési technikák felélesztését és az oktatási miniszter túlhatalmának megalapozását. Az integráció nem szolgáltathatja ki az intézményeket a miniszternek, hiszen a cél nem egy alárendelt, hanem egy belső működésében autonóm, hatékony, világszínvonalon is értékes diplomákat kibocsátó, az oktatók, a hallgatók és az intézményi alkalmazottak együttműködésére épülő intézményrendszer kialakítása.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu