DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Zsikla Győző képviselőtársam mondandójához szeretnék néhány gondolatot fűzni, abban a szellemben, amire egyébként Szabó József képviselőtársam is felhívta a Ház figyelmét, miszerint most az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat általános vitája zajlik.
Az általános vita arra mindenképpen keretet kell hogy biztosítson, hogy minősítsük a célokat, az e célokhoz rendelt eszközöket, hogy azok vajon alkalmasak-e a célok elérésére. Azt gondolom - és ezt jelezte Kis Zoltán úr a vitában tett hozzászólásában -, helyes lépés, ami szerepel ebben a törvényjavaslatban, jelesül, hogy az irányár irányába kívánja elmozdítani az agrárpiaci rendtartás és szabályozás centrumát. Ugyanakkor, és itt jön az a dolog, amire Zsikla Győző képviselőtársam is utalt, ő ugyanis azt mondta, hogy emögött nem megfelelő intézményrendszer áll. Ugyanis amikor ő a terméktanácsokat egy adott terméktanács vonatkozásában bírálta, ezzel - ugyan nem mondta, de - azt állította, hogy bizony a szervezetek ma nem feltétlenül alkalmasak ennek a rendtartásnak a működtetésére.
Ennek belátása nagyon fontos. Ez nem látszik ebből a törvényjavaslatból, ugyanis az intézményrendszerhez nem nyúl hozzá. Erre nem jó válasz az, mint amit például most a kamaráknál csinálnak, hogy egy működő kamara alól kirángatják a tagságot, például; itt még csak ezt sem teszi meg.
Azt gondolom, hogy az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény irányárképes szervezeteket kell hogy igényeljen. Ha a jelenlegi terméktanácsok nem ilyenek, akkor a rendtartás is csak akkor fog tudni működni, ha ilyeneket állítunk elő. Erre kísérlet sem történik, erre nem igazán jó válasz az, hogy majd a miniszter kihirdeti az irányárat. Bár engem abszolút nem idegesít (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy majd azok, akik annak idején a Horn-kormány ellen tiltakoztak, most hasonló módon fognak tiltakozni Torgyán úr intézkedései ellen. Ha ezt így fogjuk szabályozni, akkor bekódoltuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a mindenkori miniszter ellen fognak lázadozni az emberek.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés